Feanorról és az Első kori Ardáról
Szépjónapot kívánok kedves kis vándorok! Én Miss. Laeriel tanárnő vagyok, és úgy hiszem már egyszer találkoztunk. Nos most újra elérkezett az ideje a következő történelme óránknak! Ezen az órán nem csak a letűnt korokról fog szó esni, hanem Arda földrajzáról is. Kérem foglaljatok helyet, vegyetek elő papírt és ceruzát mert lehet szükség lesz rá. Kérlek csendben üljetek, sucsorgást vagy nevetést hallani sem akarok. Még akkor sem, amikor a tanárnő majd veszett csirkeként fog hadonászni Középfölde térképe előtt! Aki mégis megtenné, azt levisszük az igazgatói irodába. Mr. Balrog majd elmagyarázza neki, hogy ilyen teljesítménnyel úgysem fog átmenni év végén!
I. Középfölde földrajza, hegységek, folyók, síkságok sinda nevei:
Középfölde rendkívűl sokszínű. Rengetek természete kinccsel rendelkezik, és bővelkedik hegységekben, folyókban. Most ezeknek sinda neveit fogjuk össze szedni, hogy megértsétek ha esetleg úgy említem őket a történetben. Keletről Nyugat felé fogok haladni, aki akarja nézheti az egyik Gyűrűk Ura könyv hátuljában/ elejében lévő térképet.
Ered Lúin - Kék- hegység
Annúminas - Esthajnal- tó
Mithlond - Szürkerév
Baranduin - Borboggyan
Amon Súl - Széltető
Mitheitel - Szürke Omboly
Gwanthló - Szürke víz
Imladris, Rivendel - Völgyzugoly
Angren - Vas folyó
Eregion - Magyalföld
Agrenost - Vasudvard
Hith Aiglin - Köd- hegység ( Vagy esetleg a Babóban Ködös hegyek)
Sir Nigler - Nőszirom földe
Ered Nimrais - Fehér- hegység
Anduin - Nagy- folyó
Ered Mithrin - Szürke- hegység
Celduin - Sebes-folyó
Erebor - Magányos- hegy
Carnen - Vörös- folyó
Nindalf - Vízkaréj
Emyn Muil - Holtláp
Ered Lithui - Hamu- hegység
Gorgor - Kísértet- hágó
Ephel Dúath - Árnyék- hegység
Aminek van a közös nyelven megfelelője, azt úgy érzem nagyjából összeszedtük. De Gondor vidékén így is sok folyó, és hegység van ami csak sinda nevén fellelhető a térképen. Azokat nem fordítanám le, nem akarlak megkavarni titeket. Ha esetleg nem értitek a történet során, hogy főhősnőm éppen melyik vidéken barangol, nyugodtan írjátok meg! Szívesen válaszolok.
Középföldét sok tájra tagolják, ezek közül a legnevezetesebbek:
Keleten: Eriador
Délen: Rohan, Gondor, Harad és Mordor
Nyugaton: Rhovnion
Északon: Fordwaith
Eriador foglalja magába többek között a Megyét, Szürkerévet, és Imladrist is. Megtaláljuk rajta Arnor vidékét, és Enedwaith tájait is ( ott helyezkedik el Dúnfölde).
Rohan, Gondor, és Mordor földje szerintem egyértelmű, de Harad annál kevésbé. Harad Középfölde legdélebbi része, ott találhatóak Umbar kikötői, a Kalózok városa. Főleg sivatagok tagolják, és az Ithiliából Haradi úton lehet eljutni Déldföldére.
Rhovnion nagyrészt a Bakacsint foglalja magába, de elterülnek rajta még a Barna- földek. Ott találjuk a Vas- dombokat, és Rhún tengerét is.
Északon Fordwaith fekszik, eléggé kietlen hely. Ugyanis határainál magasodik Gundabad, és hajdanában az Angmari hegyek ölelésében feküdt Angmar birodalma. Angmar volt Melkor uralkodásának központja, máig lakatlan.
II. Finwe háza, és Feanor története:
Mint említettem, a tündék sem makulátlanok. Az ő történelmükben is vannak igazán fekete foltok, amikkel nem szívesen dicsekszenek. Köztük az egyik legelrettentőbb a sokszoros testvérmészárlás volt, ami minden kétséget kizárólag Feanornak volt köszönhető.
Ki is az a Feanor?
Feanor, Finwe ( a noldák nagykirálya a Valinori érkezésük után) és Míriel fiaként született még a Fák éveiben. Anyja, ha a mai szavakkal kéne élnem belehalt a szülésbe, így később Finwe másodjára is megházasodott, ekkor a vanya Indist vette feleségül. Az ő házasságukból született Fingolfin és Finarfin.
Fingolfin fiai voltak: Fingon, Turgon ( a rejtett város, Gondolin ura), és az egyetlen lánya Aradhel. Később Fingon fia Gil- galad, és Turgon lánya Idril azok akiket már a Gyűrűk Urában is megemlítenek. Idril fia Earendil és az ő gyermeke pedig Elrond és Elros.
Finarfin gyermekei: Findrond Felagund, Orodreth, Angrod, Aegnor és Galadriel ( valinori nevén Nerwen). Finarfin gyermeki közül egyedül Galadriel volt az aki megházasodott a Doriathi Celebornal. *Az ő lányuk Celebrían feleségül ment Elrondhoz majd az ő gyermekeik: Elldan, Elrohir és Arwen közül Arwen volt az, ki úgy mint egykor Lúthien feladta az elda életet egy halandóért: Aragornért.
* Egyes elméletek szerint Galadrieléknek fiuk is születét: Amaroth. Ugye ő volt az a tünde pasas aki várta a szerelmét ( Nimrodelt) a kikötőben, de hiába. Hát leeset szegénynek, hogy nagyon átcseszték erre vízbe fulladt. ( Irónia). Az Ő történetüket ( ami egyébként nagyon szép) mondja el Amaroth és Nimrodel regéje
No de kanyarodjunk is vissza a mi kis imádott, tüzes lelkű noldánkhoz: Fenaorhoz.
Feanort a valaha élt legügyesebb kezű noldának tartották, kovács munkái messze földön híresek voltak. Lelkében egyesek szerint tűz égett, és ezáltal olyan szenvedéllyel végezte a munkáit mint még senki. Az ő felesége volt Nerdanel, aki hét fiút szült neki: Maedhrost, Maglort, Celegormot, Caranthirt, Curufint ( a későbbi Celebrimbor apját, aki majd a Másodkorban megkovácsolja a Hatalom Gyűrűit), Amrodot és Amrast.
Később Feanor elkészítette a legszebb ékszereket: a szilmarilokat. Azokba bezárta Laurelin és Teleprion fényét, így azok még a legsötétebb kincses kamra mélyén is ragyogtak. Egy ideig nyugodtan éltek, de Feanor többször is összetűzésbe keveredett féltesvéreivel, ezért a valák száműzték. Majd Melkor mit gondolt mit nem, úgy döntött neki kellenek azok a kövek. És mindez Valinor ünnepén történt, amikor elpusztította a Két Fát is. Megölve Finwét ( aki őrizte az ékszereket, míg fia a Valinori ünnepen volt). Nos így Melkornál voltak a szilmarillok, és Valinorban meg lekapcsolta a közvilágítást ( elpusztította a Fákat). A valák kérték Fenaort, hogy adja oda az egyik szilmarilt, hogy újjá tudják éleszteni a Fákat, de Feanor nemet mondott. Kis irigy... De még ha rá is bólintott volna akkor is nehézkesen ment volna a dolog, mert ugye Melkor már nagyban röhögött a markába.
Amikor Feanor megneszelte, hogy az ő kincseit ellopták a hét fiával egyetemben rettenetes esküt tett, ami azt foglalta magába, hogy bárkin átgázolnak a jussokért, és haljon halálnak halálával az, ki ellopta tőlük. ( Magyarul: meg akarták ölni Melkort, vagy azt akinél az ékkövek voltak). Így még egy nolda sereggel egyetemben elhagyták Valinort. ( Galadriel és testvérei is velük tartottak, de ők nem tettek esküt.) Amikor elértek a partot, a telerektől akartak hajót kérni, de azok nemet mondtak ezért a noldák megölték őket. Ez volt az első testvér mészárlás. Aztán nagy nehezen átszenvedték magukat a túlpartra, de Finarfin seregérért márt nem küldtek vissza hajókat így azok kénytelenek voltak vissza fordulni, így lett Finarfin király.
Feanorék szenvedtek Középföldén, és összetűzésbe is keveredtek Melianékkal. De végül birodalmakat alapítottak: Gondolin, és Belerinad. Megpróbálták vissza szerezni Melkortól a szilmarillokat több- kevesebb sikerrel. Az egész hajcihő végére már többszörösen gyilkolták meg a véreiket, és Feanor is meghalt, illetve a fia közül is csak ketten maradtak. Időközben vívtak csatákat, közülük a leghíresebb a Nirnaeth Arnoediad ( az Ezer könnyek csatája) volt, amiben az emberek elárulták az eldák seregeit, így Melkor győzedelmeskedett. Időközben ugye Feanor fia szép lassan meghaltak, mivel Mandos átka beteljesülni látszott. ( Drága valánk megátkozta a testvér gyilkos noldákat, hogy ne élhessenek boldogan és, hogy a saját nagyravágyásuk végett haljanak meg). Igazából mindegyikük a szilmarillok miatt halt meg. Voltak olyanok kiknek részük volt Beren és Lúthien történetében is. Akiket kiemelnék az Maedhros, akit Melkor kilógatott egy hegyre a csuklójánál fogva ( mondhatni azért, mert átverte őt), és Findrond Felagund aki a Melkorral való küzdelemben vesztette életét.( Berennek segített)
De végül is csak kettő testvér maradt. Maedhros és Maglor. A szilmarillokból is csak kettő maradt, hiszen az egyikből csillag lett az égen. A szilmarilok Varda áldásának köszönhetően égetnek minden árnyat, és gonoszt. Így a két testvér sem tudta már kézbe venni őket, hiszen saját véreiket ölték meg. Maedhros az egyik szilmarillal együtt belezuhant a föld mélyébe, ahol elemésztették a lángok, és Maglor pedig a tengerbe hajította ami miatt később pedig belehalt a bánatba.
III. A birodalmak:
Thingol és Melian birodalma volt Doriath, amit Melian öve vett körbe ezzel kívül tartva a gonoszt. Sajnos azonban Thingol halála után ( ezt akkor részleteztem amikor Mírielék a törpöknél jártak) Meliannak sem volt már megnyugvása. Ezért levetette halandó alakját ( hiszen egy maia volt) és azóta soha többé nem látták. Ezáltal Doriath is hanyatlani kezdett, és árulás végett Melkor martalékával vált. Úgy hiszik, az Utolsó Csata után elsüllyedt,
Belerinad ura volt Fingolfin, ki párbajban alul maradt Melkorral szemben. Tündöklő nolda város volt, de később ez is elesett.
A birodalmak közül talán Gondolin a leghíresebb, hiszen csak úgy mint Doriath ez is rejtve volt. Itt Turgon volt úr, ki a város elestekor lelte halálát. Gondolinhoz kötődik Aranyhajú Glornfindel neve, ki megvívott egy balroggal amikor a város népét menekítette a hegyeken át. Ő a balroggal együtt zuhant a mélybe, de Mandos nem engedte be csarnokába, így feltámadt.
Egyszóval, az Első kor birodalmai közül aligha találunk egyet is a Harmadkori Középföldén.
IV. Númenor
Númenor az emberek csillag alakú szigete volt a tengeren. A valák mindent megadtak nekik, egy feltétellel: nem léphetnek Valinor szigetére.
De az emberek sokat akartak ( Sauron, Mlekor pulikutyája ténykedésére) és kikötöttek Valinor partjain. ( Mert most na...milyen az ember?! Azt akarja amit nem kaphat meg...) Erre Eru berágott és kincsestűl, emberestűl elsüllyesztette az emberek szigetét. Ekkor formálódott át a világ is, hiszen Eru meghajlította a Földet és Valinort kiemelte onnan. Most már csak az eldák hajói képesek e szigetre jutni.
A númenori emberek pedig szépen lassan kikötöttek Középfölde partjain. Királyságokat és városokat alapítottak, közöttük Gondort is. Sok építmény dicséri a kezük munkáját pl: Orthanc tornya, és Minas Tirith.
Ezzel vége is lenne a mai órának drágáim. Remélem segítettem valamit a múlt megértésében. Hiszen az igazán fontos szerepet fog játszani az elkövetkezendőkben...
Aki igazán meg akarja ismerni a letűnt korokat, az vegye kézbe a Szilmarilokat Tolkien professzor tollából! Én igyekeztem a lényeget kiszedni, de a könyvben részletesebben olvashatsz az Első kori eseményekről!
~Laeriel~