Kedves olvasók! Talán, ez az egyik legkidolgozottabb fejezet az eddigiek közül. Számomra igazán izgalmas volt a megírása, és remélem ,hogy nektek is az lesz az olvasása! Véleményeket,észrevételeket várok a : laeriel03@gmail.com -címre . Jó olvasást! :-)  

                           Parancs, az parancs ellenkezni nem lehet

                           Vissza ne nézek, remélem egyikük sem feled

                           Körülöttem úszik a táj fut ,rohan sebesen

                           Hatalmassal találkozom, ismerőstől tanulok sikeresen

                           Tán igaz mit mutatnak a csillagok fényes tükre?

                            Valami hajt, ha nem sietek Ő eltűnhet örökre

Míriel szemébe könnyek gyűltek. Mégsem nézett vissza a két alakra. Riel vágtába kezdett így a szél felszárította a lány könnyeit.
A ló és lovasa mellet süvített a szél, a hátas talpa alatt szinte szikrázott a talaj, lovasa felvette a tempót és próbált alkalmazkodni.
Ezt a tempót diktálták egészen Lórienig ahova közel három nap alatt értek. Riel csataló volt, szívós és gyors.
Lovasa az éjszaka közeledtével megpillantotta Lórien erdeit. Lovát járásra fogta és úgy ment be a hatalmas fák erdejébe.
Ezek magasabbak voltak mint a Bakacsinban, a lány érezte a varázslatot az erdőben. Egyszer leszállt, és lépésekbe megmérte egy fának a kerületét. Nyolvan és fél. Ennél a fiatalnak mondható fánál már csak vastagabbak következtek. Már egy ideje haladtak az óriás mallorn fák között mikor Míriel hangokat hallott maguk mögött.
Íjára nyilat illesztet és ugrásra készen állt. Figyelte a hangok forrását. Lépteket hallott közeledni a fák közül. Hirtelen megfordult és így szólt:
- Mutasd magad, vagy lövök!
- Igaza volt Legolasnak tényleg eléggé jó a hallásod - szólt egy hang a fa tetejéről.
- Ki vagy? - kérdezte kurtán Míriel most már a fa tetejére célozva.
- Haldir, és te bizonyára Míriel - mondta a hang gazdája és egy gyors mozdulattal a lány előtt termet.
Az aranyhajú leeresztette íját és nyilát a helyére tette.
- Ezer bocsánat ha kellemetlenséget okoztam, tudom miért jöttél, készültünk fogadásodra, híred megelőzött emberlány - szólt a páncélos tünde fiú.
- Semmi gond. És hogy hogy a hírem? - érdeklődött a lány.
- Életet mentetél és nem is akárkiét. Az ilyesmi hírek gyorsan terjednek. Most kövess, az Úrnőhöz megyünk, jelentjük érkezésed - felelte a fiú, majd elindult az erdőben. – Pletykás népség – vonta le a következtetést magában Míriel. Lován lépesben követte újdonsült ismerősét . Amikor már Varda csillagai az égre jöttek, akkor pillantották meg maguk előtt , egy hatalmas égbe nyúló fa törzsére épített palotát. Lépcsői a törzs mentén futottak, amely még akkor is vastag volt amikor már igen magara nyúlt. Míriel lovát az istállóba vezették, ő és Haldir pedig az Úr és az Úrnő elé mentek. A törzs mentén sok lépcsőt megmásztak mikor egy szélesebb teret pillantottak meg, olyan trónterem féle volt. Velük szembe két tünde állt; egy sudár fehérbe öltözött nő, és egy ezüst ruhás férfi. A nő haja úgy tetszett arany, ruhája hófehér és földig ér. Az Úr haja ezüst volt, mint ruhája. Finoman fogta felesége kezét, és kék szemét a belépőkre emelte. Egyszerű ezüst pánt foglalt helyet mindkettejük fején. Míriel izgult a találka előtt, hiszen amiket Legolas mesélt Lórien urairól igazán ködösek voltak. Amikor elég közel értek, először Haldir torpant meg majd meghajoltak.
- Üdvözöllek Lainor leánya Míriel, remélem ideveztő utad kellemes, és veszélytelen volt - szólalt meg elsőként Galadriel úrnő, hangja tisztán csenget, mégis lágy és finom volt. Mírielt elbűvölte szépsége és tisztasága.
- Üdv, úrnőm, köszönöm kérdésed, igen utam szerencsére veszélytelen volt- válaszolta kicsit félénken a lány.
- Megkaptuk Thranduil levelét amelybe főleg téged említ. Utad célját ismerjük. Ha kívánod holnap már bele is kezdhetsz a dolgaidba Haldir segítségével - szólalt fel Celebron úr. A lány mindvégig főleg Galadirel szemébe nézett. Még ha szabadulni is akart a pásztázó szempártól, az nem engedte. Úgy érezte ezalatt a pár perc alatt jobban megismeri az Úrnő, mint testvére az évek alatt.
- Köszönöm, uram.
- Hosszú út van mögötted leányom, térj aludni, holnap egy új nap virrad- Az Úrnő végre elngedte az aranyhajú tekintetét, majd Celebronnal együtt távoztak.
Haldír útba igazította Mírielt, megmutatta szobáját. Ami kényelmesebbnek bizonyult a Bakacisn erdeinél.
Ágyán egy fehér ruha fogadta, a lány látta hogy tünde kezek munkája. alsó ruhája fehér volt, fölötte egy kékes szürke felsőruha olyan köntös féle amit a mellkasánnál egy bross fogott össze. Hosszú ujjai szinte a földig értek, ahogy az alja is. Cipőt nem talált hozzá.
Anyja sokat mesélt neki Lórien szépségéről, és most megadatott neki a lehetőség hogy maga is lássa. Át vette a fehér ruhát, és úgy indult le a lépcsőkön, a hatalmas kertbe. Aki így a holdfényben, tünderuhában látta volna, nem mondta volna meg hogy ember.
Míriel örömét lelte a fákban és Lórien csodás virágaiban. Itt a csillagok még fényesebben ragyogtak mint a Bakacsin erdőben. Szinte az egész kertet végig járta mikor ugyérezte hiányzik mellőle valami, vagy valaki. Hiányoztak a herceggel eltöltött esték, mindig mosolyt csalt az arcára valamilyen módon. Hiányzott neki a nővére óvó pillantása, magányosnak érezte magát. Lelkét és szívét szomorúság öntötte el, torkát a sírás fojtogatta.
- Miért sírsz egy ily gyönyörű estén leányom? - kérdezte egy ismerős hang.
- Úrnőm, hiányoznak a szeretteim. Még sosem voltam ennyire távol tőlük - vallotta be őszintén a lány.
- Értem a bánatod, de hamarosan újra viszont látod őket - mondta Galadriel és Míriel szemébe nézett.Szemének tiszta csillogása a lány lelkéig hatolt, olyan érzése volt mintha az úrnő látna, hallaná, tudná gondolatait, érzéseit. Egy ideig állta tekintetét majd elfordította fejét.
- Míriel, gondolatid kavarognak ,érzéseid vegyesek. Magad sem tudod hogy mit érzel vagy mit gondolsz. Adok egy jó tanácsot, a szív útjai kifürkészhetetlenek, ne akarj letérni róluk. Hagynod kell, hogy a maga útján folyjék minden körülötted, csak tarts vele lépést - Galadriel és a következő pillanatban mintha ott se lett volna, eltűnt.
A kábulatból fel ocsúlva Míriel visszatért a szobájába. Elnyúlt az ágyán, majd lassan szemhéja elnehezedett és elnyomta az álom.

Reggel Lórien madarai dalra fakadtak és ez zökkentette főhősünket az édes álmok világából. Ágya kényelmes volt, alig akart belőle kikelni, pedig muszáj volt.
Erőt vett magán, szokásos harcos ruhájába öltözött , fegyvereit magához vette. Az asztalán gyümölcs kosár állt, sietve elmajszolt egy almát, majd indult is ki hogy felkeresse Haldirt. Az lépcsőn szó szerint belé botlott.
- Kellemes reggelt, ezer bocsánat még kicsit álmos vagyok . -szólt sajnálkozva mikor már szilárdan állt a lépcsőn.
- Viszont, semmi gond, amúgyis hozzád indultam. Kezdődik az első edzés. Készen állsz? - kérdezte a szőke fiú.
- Nem is kérdés! – jelentette ki magabiztosan a Míriel majd egy mosolyt villantott.
Nem sokkal később már Lórien zöld füvén párbajoztak. Fárasztó párbaj volt, Míriel homlokán már izzadság cseppek jelentek meg, viszont Haldir ugyan olyan friss volt mint mikor elkezdték. A Míriel a csizmájába nyúlt tőreiért, ez időveszteséget okozott számára, és így jelentős hátrányba került.
A lány a végsőkig küzdött, ám a szőke egy ügyes csellel kigáncsolta és kardot szegezett rá.
- Ügyesen harcolsz, ember létedre. - jegyezte meg a fiú miközben felsegítette fáradt társát. – Viszont a csizma tőr nem túl előnyős, hátrányba kerülsz mert időbe telik míg kiveszed belőle. Rakd az oldaladra.
- Köszönöm, és a tanácsot is. Te meg taktikusabb vagy mint Legolas. Ő inkább az erejére hagyatkozik. Látom jó tanárom lesz. - mondta és kifújta magát.
- Íjászatban lehet hogy jobb vagy, próbáljuk meg azt.
Míriel erre elővette íját és egy mozdulattal rakta rá a nyilat. A vele szembe lévő fa körre célzott, és lőtt. Kicsivel ment mellé a közepétől.
Ezután Haldir következett, neki oldal tegeze volt, így könnyben tudott a nyilakhoz férni. Ő egyből betalált a közepébe. És egy elégedett mosollyal az arcán meg jegyezte:
- Ha ezt felül tudod múlni, akkor az íjazást nem kell gyakorolnunk. De ha nem akkor egészen estig ezzel foglak fárasztani.
Az aranyhajú újabb nyilat lőtt ki. A közepébe talált. Így ketté hasította a fiú által korában kilőtt-et.
Haldir egy pillanatra elhűlt.
- Na? Akkor az íjászatot szerintem letudtuk. - mondta elégedett mosollyal az arcán a lány.
- Valóban. Ügyes vagy, pár perc pihenő, és folytatjuk. - felelt a tünde, és leült egy fa tövébe.
Míriel mellé telepedett.
- Ti jóba vagytok Legolas? - kérdezte a fáradt lány.
- Igen jó barátom, csak ritkán találkozunk - felelte behunyt szemmel a fiú. -általában levelezni szoktunk, így szereztem tudomást az érkezésedről.
- Értem. És te hány éves vagy? - érdeklődött Míriel.
- Ezerkétszázharminchét egy száz évvel öregebb mint Legolas.Te pedig ha jól tudom tizennyolc - mondta még mindig csukott szemmel.
- Honnan tudod? - ámúlt el a lány
- Mint mondtam levelezünk Legolasal. Beszámolt arról hogy hogyan talált rátok. És rólad is ejtett pár szót, amibe igaza van, első ránézésre tényleg nem tűnsz embernek. És azt is leírta hogy legyőzted. Elismerésem.
- Biztosítalak róla hogy halandó vagyok, és köszönöm, a hercegnek valószínűleg rossz napja, volt. Mert másodszorra már nem sikerült - ismerte be a lány
- Bizonyára. Most gyere folytassuk - mondata végeztével a fiú felállt és tört dobott a fa táblába. Míriel követte példáját és egészen ügyesnek bizonyult.
Egészen estig gyakoroltak , s a szünetekben csak lenbast ettek. Az edzés végén már Míriel majd össze esett a fáradságtól.
Mégis egy gondolat hajtotta, még levelet kellet írnia nővérének:

Drága nővérem!

Jól alakulnak a dolgok itt Lórienben. A táj meseszép,és el sem hinnéd de volt alkalmam személyesen találkozni Galadriel Úrnővel és Celebron Ural. Galadriel szebb mint amilyennek anyánk mesélte, és tekintetével belelát az emberek gondolataiba.
A szobám jobb mint Bakcsinban, az ágy mintha megannyi felhőböl lenne.
Ma meg volt az első edzésem, Haldir parancsnok úr az edzőm. Mint kiderült Legolassal jó barátok és leveleznek is.
Itt minden olyan nyugalmas, bár te is itt lehetnél velem, nagyon hiányzol! Aligvárom hogy viszont lássalak.
Ennyit rólam, veled történt valami amióta el jöttem?
Várom leveled!

Szeretettel Míriel

Pár nappal később levél érkezett az emberlány számára Lórienbe:

Kedves húgocskám!

Örülök annak hogy jól telnek a napjaid ,Lórienbe. Remélem minél előbb karomba zárhatlak. Rettentően hiányzol.
Ithiltől egyre többet tanulok a gyógynövények terén. Nagy reményeket lát bennem. Ha minden jól megy már idén ősszel hivatalos gyógyító leszek a palotában. Ha már úgyis megemlítetted Legolast, amióta elmentél komorabb lett, és ritkán van a palotában. Szerintem neki is hiányzol, ő barátra talált benned Míriel. Írj neki is pár sort hogylétedről.

Puszil, nővéred Estel.

-Valóban kéne írnom neki - gondolta magában Míriel miután letette nővére levelét. Tollat és papírt ragadott.

Kedves Legolas!

Lórien csodaszép,majd nem olyan mint az az eldugott völgy amit mutattál. Volt szerencsém megismerkedni barátoddal, Haldiral. Most ő az edzőm. Sokkal taktikusabban harcol mint te, tanulhatnál tőle. Első párbajunk alkalmával legyőzött, de majd visszakapja. Viszont íjászatban kitűnőnek talált. Készülj mert ha hazatérek legyőzlek! Kérlek írj magadról, hogylétedről egy pár sort.

Üdv, Míriel

A herceget a Keleti határon érte Míriel levele. Örömmel olvasta végig azt a pár sort amit a lány írt. Amióta Míriel elment az a bizonyos érzés teljesen a hatalmába kerítette és nem tud szabadulni tőle, de nem is akar.
Így válaszolt a kedves levélre:

Drága Míriel!

Haldir az egyik legjobb katona Lórienben, valóban jó helyre kerültél. Örülök annak hogy ilyen gyorsan fejlődsz, de egyvalamit jól jegyezz meg: ÚGYSEM TUDSZ LEGYŐZZNI!.
Mostanában keveset vagyok a palotában főleg a határon akad dolgom. Eléggé elszaporodtak a kisebb nagyobb ork csapatok.
Lassan beköszönt az ősz itt Bakacsinban, érzem a levegőben. Gyakorolj sokat, hogy minél előbb viszont lássalak.

Legolas

Ilyen, és ehhez hasonló leveleket váltottak. Míriel a hetek, hónapok multával tökéjre fejlesztette harci tudását. A Bakacsinerdőben elmúlt az ősz , a tél, és már Márciust írtak. Lórienben repült az idő, mindig akadt tennivaló. Egy napon Riel eltűnt az istállóból, aztán levél jött Esteltől hogy lova hazaszökött. Míriel nem hibáztatta a fekete kancát, hiszen neki nővére mellet volt a helye. Kötődés volt kettejük között , ami erős és szakihatatlan volt.
Haldírnak ötlete támadt. Elvitte a lányt az erdőbe, lopakodást tanított neki.
- Igyekezz a fákon maradni, kerüld a száraz ágakat - oktatta a lányt - Mindig nézd meg hogy hova lépsz. Ha talajon vagy akkor ne járj telitalpon. Figyelj hogy minél kevesebb nyomot hagyj magad után.
A fiú szinte hangtalanul ugrált a fák között, Míriel igyekezett követni a példáját. Haldír leugrott a fáról és egy nagyobb bokor mögé bújt, oda intette magához a lányt,és a ritkább facsoport közé mutatott.
Míriel némán oda ment hozzá és ujja irányába nézett.
- Ő Arnir, régóta kóborol Lórien erdeiben. Állítólag Orome lovának leszármazottja. Még senkinek sem sikerült befogni - kezdte suttogva mesélni a fiú.
- Fenséges.- suttogta a lány a fehér csődört nézve. A ló feléje fordította tekintetét. Mintha beszélni próbálna hozzá. Szinte magához hívta.
Míriel lassan felállt és indulni készült a ló felé. Ekkor Haldír megfogta a karját.
- Ne csinálj őrültséget. Akár agyon is taposhat! - sziszegte a fiú
- Nem őrültség. Hív magához. Engedj kérlek - mondta a lány és kirántotta a karját a fiú kezéből. Míriel szinte megbabonázva lépkedett a ló felé. Arnir nem szaladt el.
Csak egy lépésnyire voltak egymástól. Az aranyhajú hallani vélte a fehér csődör gondolatait: - ne félj tőlem, te vagy az akire vártam. Te lány, te vagy arra méltó hogy a hátamra ülj.
Míriel feléje nyújtotta kezét, a ló pedig homlokát a lány tenyerének nyomta.
Haldir erre a látványra elhűlt a bokorban.
A fehér csődör fejet hajtott az emberlány előtt. Szinte kérte hogy üljön a hátára. Míriel és Arnir között kötődés alakult ki. Mert minden emberhez rendeltetik egy állat, és minden állathoz egy ember.
Míriel lépésre ösztökélte lovát, aki finoman elkezdett ügetni a fák között. Ló és lovasa szinte egyé váltak. Teljesen egy hullámhosszon mozogtak.
- Jó fiú -suttogta a lány.
Pár kört mentek a fák között majd Haldir felé tartottak.
- Látod meg mondtam hogy nem lesz gond.- mosolygott az aranyhajú.
- Még mindig nem értem hogy voltál képes erre. - mondta a szőke tünde.
Nem sokkal később meglátták maguk előtt Lórient. Ahogy végig mentek az kikövezett utakon mindenki megbámulta őket és össze súgtak a hátuk mögött. Minden tünde ismerte Arnir legendáját, és nem értették hogy miért pont egy embernek sikerült megülni, ráadásul szőrén a lovat.
Míriel már ki ismerte magát Lórienben, így az istállóhoz vezette lovát.
- majd holnap találkozunk- súgta a fehér csődör fülébe. Majd tovább állt. Már kora este volt. Míriel és Haldír a katonákkal együtt vacsorázott. Ezekután a lány visszahúzódott szobájába. Megmosdott, majd most már fehér ruhájában sétálni indult.
A kertre vezető útra tért . mikor meglátta az Úrnőt felé tartani. Fejet hajtott előtte.
- Mond leányom, szeretnéd látni jövődet? - kérdezte sejtelmesen Galadriel.
- Igen - felelte kissé bizonytalanul a lány. Galadriel vezetésével egy kisebb csarnokba értek, minek közepén egy emelvényen tál állt, mellette kancsóval. A fény Úrnője bele öntötte a vizet a tálba és kérte Mírielt hogy nézzen bele.
Míriel magát látta és egy másik alakot, szájuk csókban forrt össze, majd a ő elhalványul és végleg eltűnik. Mindez homályos volt, nem látott arcokat.Hirtelen egy üvöltés hasított a fejébe és Legolast látta megkínozva és megkötözve.

- Legolas - suttogta és elkapta tekintetét a víztükörről - Galadriel mond mennyire távoli ez a jövő.
- Azt még én sem tudom, viszont azt igen hogy mit láttál. A tükör azt mutatja ami a legvalószínűbb. Tedd amit a szíved súg - felet nyugodt hangon az Úrnő.
Mírielt egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. Felismerte a tájat a herceg mögött, a Nyugati határ vidék volt.
- Bocsáss meg Úrnőm, de ma éjszaka elhagyom Lórient. Köszönöm a szíves fogadtatást - mondta és felsietett a szobájába. Ágyán egy tünde pengét talált egy üzenettel " Egy új kard a jó munkádért, tünde penge, fehéren fénylik ha orkok vannak a közelben. üdv Haldir"
Míriel oldalára kötötte a kardot. Felvette köpenyét, amelyet még a földön is húzott maga után, fehér csukjáját pedig a fejére húzta. Kapkodott. Úgyérezte az idővel fut versenyt. Kardjával az oldalán és köpenyével a fején sietett az istállók felé. Szinte futott , csuklyája lesett a fejéről így aki mellet elhaladt az csak aranybarna haját látta. Elért az istállóhoz, kiengedte Arnírt és a hátára pattant, vágtára sarkalta , ám a hátánál meg állították.
- Hova ilyen későn? - kérdezte az egyik határ őr
- Legolas...Legolas bajban van. Érzem, ha nem sietek lehet késő lesz – Arnir ficánkolt Míriel alatt. Izmai megfeszültek, vágtára készen állt. - Senkise mehet ki! - mondta hideg hangon az őr. Míriel kezdte türelmét veszíteni.
- Távozz az utamból! - kiáltotta olyan hangon hogy az ég és a föld is beleremegett. Szeme szikrákat szórt ,alakját ekkor ragyogás vette körül. A tündék egy láthatatlan erő vezényszavára férre álltak. A fehér ló olyan hirtelen iramodott neki, hogy Míriel azt hitte leesik. Épp hogy meg bírt kapaszkodni.
A szélnél is gyorsabban repültek át a pusztaságon. Riel ehhez a lóhoz képest lassúnak számított, amit vele három nap alatt tett meg a lány, Arniron egy nap sem volt. Aki utánuk nézett csak a lebegő fehér köpenyt látta.
- Jövök Legolas -suttogta.
Nem sokkal később a Bakacsin nyugati határára ért. Fényt látott a távolban, útját felé vette. Érezte hogy közel van a céljához.
Arnir patái alatt megremegett a föld és szikrákat szórt.

Az erdő nyugati oldalán táborozó ork horda figyelmes lett a föld megmozdulásra. Megborzongtak ettől a hangtól, az ősi rokonaikat Orome vadászta és ez a hang jelezte közeledtét. Csata rendbe álltak, a fogoly köré tízen, a többiek pedig kört alkottak.

Míriel már látta az orkokat. Mint a derült égből villámcsapás ki ugratott az erdőből és egyből lova két orkot agyon is tiport.
Kardja fényesen világított. Szívében a harc tüze égett, szemében a csillagok fénye villogott.
Az orkok hullottak kardja nyomán. Az orkok vezére felismerte arcát, ő volt az aki megölte a testvérét( a kis vézna felderítő orkot).
A fogoly felé lépett aki a földön feküdt, kivonta kardját és lesújtani készült.
- NEM! - kiáltotta a hadakozó lány és kezében felparázslott a csillagok fény amit egyenes az orkra zúdított. Amitől az holtan esett össze.
Ő volt az utolsó.
Míriel leszállt a lováról és a fogolyhoz sietett. Letérdelt mellé és fejét óvatosan felemelte a földről.
- Ne, nem lehet - suttogta a lány könnyes szemmel. Felismerte a megkötözött fiú arcát. Legolas volt, testét vágások és ostorcsapások sora borította.
Míriel leszedte lábáról és kezéről a kötést.
- Legolas nyisd ki a szemed - suttogta a fiú fülébe az elkeseredett lány -Nem hagyhatsz itt, most még nincs itt a te időd! - a lány sírásra fakadt.
Kezét a fiú meztelen mellkasára tette, érezte hogy szíve nem dobog.

Szíve bánattal telt meg, felelősnek érezte magát azért mert nem volt itt hogy segítsen neki. El akart búcsúzni tőle. Föléhajolt és egy csókot adott a herceg homlokára.
- Namárië!(ég veled! ) - suttogta majd szeme újból könnyekkel telt meg. A fiú mellkasán pihentette a fejét, zokogott.
Nem tudta mennyi idő telt el, nem tudta mennyi ideig sírta barátját.