Ködbe vész a táj, holtak éneke szól

keservről és árnyról a lidérc fény dalol

Ködbe vész az év, időtlen dala zeng

rajta nem hat az elmúlás, örök szava cseng.

Szürke lett az ég, s fakó a föld. Az élet folyama sok mindent kisodort a Világ partjára, és sok mindent ragadott magával, ezzel átformálva azt. Ennorath* egykoron tündöklő napjai, elmúltak. Hallom a hegyekben tomboló viharok hangját. Látom ez erdőket emésztő lángokat. Hallom a kegyetlenül és hidegen hömpölygő vizet s a szelek vészről suttogó dalát. A nap fénye bágyadtan süt le rám, a hold ezüstje sem tündököl. Érzem, közel a sötét, itt nyújtózik fagyos keze torkunkat keresve, s ujjai fojtásra szorulnak! Közel a sötét, halványodnak a csillagok. Keleten árnyak mozognak a félhomályban, délről harci dobok zaja hallik át a messzeségen. Sokasodnak a felhők, a sötétség egyre sűrűsödik Középfölde szabad népei felet. Közel már az idő, mikor minden fény kihuny majd...

***

- Nem szeretek alkonyatkor a déli erdőségben mászkálni - jegyezte meg Deil, majd leugrott a talajszintre.

- Ugyan miért? Talán félsz? - kérdezte hamiskás mosollyal az arcán Galwor.

- Közel a folyó és a túlpart, Dol Guldur árnyának foszlányai egyre közelebb kúsznak - meredt dél felé a tünde nő. - Bolond az, ki nem féli Szauron sötétjét.

- Volt, hogy már megütköztünk velük, ne aggód túl a dolgokat. Mindig, mindent túlreagálsz.

- Tudom, mire célzol! Az a pókcsípés igenis nagy dolgok volt! - bizonygatta szemforgatva a szőke.

- Az szúnyog volt, az egy Eruverte szúnyog volt! - tért ki a hitéből a férfi. - De, hogy őszinte legyek... jól esett, hogy úgy aggódtál értem - lesütötte szemeit és a talpa alatt zörgő leveleket hallgatta. Deil zavartan hajtotta füle mögé egyik kósza hajtincsét és csak némán, pirultan mosolygott magában. Egy rövid csend után Galwor ismét megszólalt.

- Most nyugszik a nap. - Kiszemelve egy alkalmas fát felkapaszkodott az alsó ágára, onnan intett le társának. - Gyere nézzük meg! - Deil is ágról- ágra mászott, majd mindketten kidugták fejüket a lombok közül. Letelepedtek a legfelső ágra és csak szótlanul figyelték amint a nap lassan lebukott a Hith Aiglin csúcsai mögé, bíbor színekbe öltöztetve az eget, meleg fényével sejtelmesen átvilágítva a foszlányfelhőket. Sugarai még meleget árasztottak, langyosan cirógatták a két tünde arcát. A csendet először egy őszi fuvallat törte meg, mely hűvöst hozva süvített keresztül az erdőn, majd Deil szólt.

- Tudod annak ellenére, hogy a rettenthetetlen harcos arcát mutatod, mókás volt látni, hogy megijedtél egy szúnyogtól, - kuncogta. - de egészen aranyos is. - tette hozzá pironkodva.

- Sok gyengeségem van - vallott színt a testőr, és kezét óvatosan közelebb csúsztatta a mellette ülőéhez. - az egyik itt ül mellettem. - Deil résnyire kinyitotta a szemét, és bal kezére sandított, majd mosolyogva összefonta a férfiéval. A meghitt pillantott a haraszt zörrenése szakította félbe.

Mindkét tündének szinte egyszerre pattant ki a szeme és feszülten figyeltek. Hangtalanul álltak fel és ereszkedtek lejjebb pont annyira, hogy belássák az előttük elterülő rengeteget. A fák között hamarosan egy alak tűnt fel, mögötte társa és a szél szitkozódást hozott. Mindketten jól ismerték a szitok szavak gazdáját, és Deil a jól ismert, hegyes kalap láttán elébük sietett Galworral együtt.

- Mithrandír! - kiáltotta boldogan. - Arathorn fia! Micsoda kellemes meglepetés ilyen komor időkben - lelkendezett, majd tekintete az Aragorn kezében lévő tünde kötélre és a rajta vezetett Gollamra siklott. - és egyben igen kellemetlen is. - tette hozzá fintorogva.

Gollam még mindig izgett- mozgott és a maga sajátos nyelvén szidott valamennyi élőt és holtat egyaránt.

- Áh völgyzugolyi Erestor lánya, örülök a találkozásnak - mondta Gandalf.

- Suliad, Aragorn! - szorított kezet Galwor a Vándorral.

- Amint látjátok - bökött a fejével Gollamra a dúnadán. - Jó és rossz hírekkel is szolgálhatunk.

- Úgyis alkony van, gyertek velünk! - intett Deil és visszaindultak a csapathoz.

A felderítők visszatérését Legolas napszállta idejére szabta ki, nem is csoda, hogy már valamennyien várták őket. A herceg észrevette a fák magaslatáról a közeledő társaságot, és nem habozott a köszöntéssel sem.

- Mithrandir, Aragorn! - lepődött meg. - Jöttötök váratlan, és... - nézett le Gollamra. - úgy látom árnyék előhangjai vagytok.

- Az árnyék már régen itt lappang, s egyre közeledik Zöldlomb Legolas - szólt Gandalf. - idő kérdése csupán, hogy erdőtöket is elérje.

- Apáddal szeretnénk beszélni, de ez az ügy mindannyiótokra tartozik - magyarázta Aragorn. - Az idő szoros és csekély, de még nincs minden veszve. - Azzal a határról egy kisebb csapatnyi tünde kíséretében visszaindultak a erdei királyság palotájába, hogy a Tünde- király színe elé tárják jöttük okát, és történetüket. Elsőként Aragorn beszélt a megannyi Gollam hajkurászásával töltött évről, és végül a sikeres hajtóvadászatról. A hűvös, éjszakai levegőt megülte a mocsár orrfacsaró bűze. A hold, akár kísértet rejtőzött a zordon, sötét fellegek mögé, feketébe borítva a tájat. Már három napja haladtak egyre beljebb és beljebb az ingoványban, Gollam nyomában. Ahogy egyre  mélyebre hatoltak, úgy lettek ritkásabbak azok a földfoltok, melyeken az ember megtudta vetni a lábát anélkül, hogy besüppedne a bűzös mocsárba. Semmi nesz nem hallatszott, állat nem tanyázott ezen a kietlen vidéken, s pár holt nádason és száraz sáson kívül, csupán a zöld uszadékok lebegtek élettelenül az ingoványban. A lápvilág felett megültek annak gázai és áporodott levegője fojtogatóan telepedett azokra, kiknek volt bátorságuk megközelíteni a mocsarat. Ameddig a szem ellátott kisebb-nagyobb összefüggő vízfoltok terültek el, s úgy tetszett lenyúlnak egészen délig, Mordor határáig. Ahogy felkelt a nap, valamivel világosabb lett, de így is csak rideg, kifakult derengés volt a hajnal. Aragorn le- lehajolt, míg Tinwerín egyre csak a járható utat fürkészte. S akkor a ködfüggöny mögött mozogni láttak valamit, egyből utána eredtek. Szinte teljesen sötét lett, s ennek a sötétnek a peremén parancsolt megálljt Tinwerín. Ő már látta azt, mit a dúnadán nem: a táncoló, zöld lidércfényeket. Azok pislákolva táncoltak a ködburok mögött, mint megannyi gyertyaláng egy láthatatlan gyertyatartón.

- Ne nézz a fényre, akármennyire is csábít - mondta társának. - Ne nézz a vízbe, mert te magad is holttá leszel.

- Hát elértük a Holt- láp közepét - vonta le a következtetést Aragorn. - Azzal összefüggő utat találva beljebb hatoltak a lápvilágba. Gollam nyomát követve haladtak, s hamarosan Aragorn is megpillantotta a zölden derengő fényeket. Mellettük megsokasodtak az összefüggő, mély vízfoltok melyek partján a zöld lidércfények derengtek. Ahol fények égtek, ott halott arcok meredtek felfelé. Szép tündék, szálas emberek s ocsmány orkok, ám mind- mind sápadtak, halottak. A tünde népek páncélja csillogását vesztve zárta körül testüket, szép, ezüst hajukba hínár vegyült. Nagy csaták emlékét őrizték itt több ezren, mert a Sötét Úr árnya nem ereszti lelkeiket.

A Vándor egyszeriben egy újabb árnyat látott elsuhanni az egyik láng előtt. Lemaradt Tinwerín mögött, egymaga eredt utána. Ám Gollam tőrbe csalta. Aragorn az ingoványos partra érve ismét körülnézett, s szeme megakadt a lidércfényen. Megbabonázva állt a mocsaras parton, majd tekintete a víztükörre siklott. Egy sápadt, tünde arc meredt rá, szinte hívta magához. A dúnadán ekkor egy taszítást érzett a hátán, majd a vízbe találta magát. Aragornt szinte magával rántotta a víztükör, a zöld fények megbabonázták. S odalent, sok- sok ezer lidércet látott, kik vézna ujjaikkal feléje nyújtóztak. Már el is ragadták volna, mikor egy rántást érzett ruháján, erős karok ragadták ki a vízből. Köhögve tért magához a parton, bűzös víztől csöpögve.

- Jól vagy barátom? - kérdezte Tinwerín. - Nem megmondtam, hogy óvakodj a lidércfényektől?

- Holtak vannak odalent, holt arcok mindenűt. Emberek, tündék és orkok százai... - hebegte. - de mind gonosz fény ég a szemükbe.

- A tündék lelkei halhatatlanok, ám a Szauron hatalma nem ereszti őket innen évezredek óta - nézett Tinwerín a víztükörre. - Sokan estek el itt a szépek népéből.

- Gollam, Gollam is erre jött. Láttam!

- Éppen akkor értem ide, amikor betaszított a vízbe, és sikerült utolérnem majd elkapnom - mondta Alcarain. - Most gyere, ne időzzünk itt tovább. Ez a hely gonosz... Morodor hegyei itt nyújtóznak a szemünk előtt. - Gollamot Tinwerín egy kóróhoz kötözte, míg kihúzta Aragornt a lápból. A tünde kötél szorosan tartotta, szabadulni nem bírt, csak fájdalmas, nyüszítő hangon sírt.

- Gonosz tündék ész emberek, szegény, szegény Szméagol - sopánkodott, és egyre a nyaka köré kötött hurkot szorongatta.

- Csendben te átkozott! - szólt rá a dúnadnán. és eloldozta a kórótól. - Ha jót akarsz magadnak, csendben maradsz. - Azzal elindultak visszafelé. Három napjukba telt, míg kijutottak a mocsárból, és szilárd talajt ért a lábuk. Mikor már kiértek, egy zsákba zárták Gollamot, és lóra ülve útjukat a Bakacsin erdő felé vették. Lórien felől, útjuk negyedik napján csatlakozott be hozzájuk Gandalf, a mágus is. - emlékezett vissza magában Aragorn.

- A Holt- lápnál sikerült elfognunk, Mordor közelében - szólt hangosan. Thranduil arca megrezzent e szavak hallatán, fájdalmas emlékfoszlányok környékezték meg.

- Nem kétlem, hogy beszélt az ellenségnek, - folytatta a kósza. - és ők engedték szabadon, mikor már mindent elmondott. Előbb kellett volna kézre kerítenünk, de a Köd- hegység járatai furmányosak, Tinwerín Úrnő is hiába kergette hónapokig a szirtjein át... - Legolas egyszeriben felkapta a fejét, és meglepetten hallgatta a továbbiakat.

- Alcarain meghagyta, hogy legmélyebb és legerősebb cellátokba vessétek, ezt tanácsolom én is - vette át a szót Gandalf. - Nem kétség, hogy képes lenne a Gyűrű nyomára vezetni Szauron szolgáit, őrizzétek, akár az életeteket. Így is túl soká volt az ellenség kezén, ki tudja mikről beszélt neki. Ám a vesztünket ne segítsük elő, Gollamnak innen nem szabad kijutnia, Thranduil.

- Értjük szavaidat mágus, még ha azok vészterhesek is. Őrizni fogjuk, cellájából nem eresztjük, erre a szavamat adom - zárta a tanácsot Thranduil. A király még pár szót váltott Gandalfal, majd ő is a dolga után ment. Személyesen felügyelte azt, amint Gollamra rázárul a barlang legmélyebb és legbiztosabb tömlöcének az ajtaja. Ám Legolas eközben leszólította Aragornt.

- Jól érettem, hogy azt mondtad, Tinwerínnel fogtátok el? - kérdezte, bár nem szívesen ejtette ki a nevet.

- Így van, sokáig követtük a nyomát, amíg sikerült lecsapnunk rá - magyarázta a Vándor. - De mond, miért kérdezed?

- Ő miért nem tartott veletek?

- Az erdőtök határáig kísért - Nem lépek e fák alá még egyszer, Elesszár. Bocsássatok meg nekem, de nem visz rá a balsors, hogy még egyszer a tünde utat járjam. - Csengtek a kósza fülébe az Úrnő szavai. - Onnan Lórien felé fordult.

- Hát mégis él... - döbbent rá a herceg, bár még akkor ő maga sem tudta, mi is vár rá az eljövendőben.

~~~

*Ennorath- Középfölde sindarin nyelven.

Sziasztok, üdv ismét itt!

Nem is olyan régen megírtam, publikáltam a 67. fejezetet ami egyben a történet "második évadának" a lezárását is jelentette. Már azt a 30. fejezet utáni, ehhez hasonló részben is olvashattátok, én nem szeretem az "évad" megnevezést használni. Bár ez egyéni szociális probléma, a lényeget értitek. Vannak kisebb és nagyobb forduló pontjai a történetnek, általában ezeknél szoktam meghúzni ezt a határ vonalat, így én is jobban átlátom az egész cselekményt.

Nos tehát, mi is történt eddig?

A 31. fejezettől kezdve egészen a 67. fejezetig futott ez a nagyobb darabkája a történetnek, ami egyrészt hosszabbra sikeredett, mint az első, másrészt ezáltal több dolgok is történt. Most itt gondolok akár a cselekmény száll szerteágazására és kibontakozására, vagy akár a karakterek személyiség fejlődésére. Mindezekről lesz szó ebben a részben, ha érdekel olvass tovább! :)

Tinwerín

Ki mással is kezdhetném a sort, ha nem történetünk főhősnőjével, Tinwerínnel? Ez az időszak, amit az előbb említett fejezetek felölelnek gyökeres változást hozott az életében. Ezáltal ő maga is gyökerestől megváltozott. A külső tulajdonságain kívül, legbelül a lelkében is komoly változások mentek végbe, amiket ugyebár ti is olvashattatok. Erős női karakter mind testileg, mind lelkileg.

Szerintem a külsejét már senkinek nem kell bemutatnom, de a formalitás kedvéért megteszem. Halandó és tünde szemnek is egyaránt földön túli szépségűnek hat, hófehér haja, hibátlan arca és szürke szeme igazi zord szépségé tette Iluvatar gyermekei számára. Úgy tartják lovaglásban s kard forgatásban párja nincs szerte Ardán, hacsak nem maga Tulkas és Orome az. Karja és lábai izmosak, mégis kecsesek. Ám karcsú kezei hidegek, ahogy lénye is.

A 31. fejezet után tanúi lehettünk a vívódásának önmagával, ( ebből valamennyit még akkor is érzékelhettünk, amikor úgy a 63. fejezet környékén találkozik Legolasal). Ebből egy egészen új, rideg jellem alakult aki viszonylag türelmes, de ha egyszer elveszíti, akkor Eru óvja azt aki a közelében van ( khm... Szarumán...khm ) Haragja hirtelen és félelmetes, de csak arra zúdítja, ki vétett. Nem tűri a hazug szavakat, önérzete megnőtt s megköveteli a személye iránti tiszteletet. Nem hajt fejet senki fia vagy lánya előtt, - legyen az akár Rohan, akár a Bakacsinerdő királya- aki nem méltó rá. De van egy másik, gondoskodó oldala is, amit Helya és Elya, a két nevelt lánya ébresztett fel benne. Megtapasztalta, milyen is anyának lenni. Ő igyekezett ellátni az ezzel járó feladatokat a legjobb tudása szerint, ám utazásai sokszor messzi tájakra szólították. Mindettől függetlenül nagyon szereti a lányait, tűzbe menne értük. Az évek során azon volt, hogy eleget tegyen kötelezettségének, mint Arda Őrzője. Ez igen nagy terhet rót rá, amivel meg kellett tanulnia megbirkózni. Végtelenül tiszteli a szüleit, és azon volt, hogy elvárásaiknak megfeleljen, egészen addig a pontig, amíg bele nem akarták lökni egy előre elrendezett házasságba. Nemet mondott. Akkor, először nemet mondott, mert megelégelte s eltépte azokat a láncokat, miket szülei fűztek rá.

Az évek során nevét és alakját egyszerre félik és tisztelik, tetteit és szépségét pedig dalokba, regékbe szövik. Nem titkolom, de célom az volt a különféle praktikákkal, hogy egyrészt egy új karakterként gondoljatok rá, másrészt, hogy ez a karakter inkább negatív legyen.  ( kaptam is egy levelet Linsabeth- től
ezzel kapcsolatban még régen, amiben ő már ügyesen és előre látóan rátapintott erre a szándékomra. Nos ehhez igazából no comment, az idő folyásával egyre jobban kiismertek ^^)

Sok apró változás volt, ami végbement. Ilyen például, hogy szinte mindig a "Tinwerín", "Elen Alcarian" megnevezéseket használom, vagy hogy a "lány" jelző helyett már "nőt" írok. Ezek is mind- mind a karakter fejlődését hivatottak érzékeltetni. Elmondása szerint sikerült bezárnia múltja ajtaját, hogy aztán mit hozz a jövő kapuja? Az már egy másik mese...

Legolas

Íme a kedvenc, szőke tünde hercegünk, aki megélt pár dolgot a fejezetek folyása során. Az ő karaktere is fejlődött, ha még nem is annyira látványosan, mint Tinweríné, de fejlődött. Igyekeztem olyanná alakítani, ahogy már a Gyűrűk Urában is láthatjuk. Kétségbeesetten kergetett egy álomképet egy lányról, ki lehet nem is létezik. Szembe kellett néznie e álom béli, szerelmes lánynak a (feltételezett) gyilkosával, kiről csak újabb kérdések merültek fel benne. Ő is átesett egy házassági ajánlaton, és csak álmainak és kitartásának köszönheti, hogy képes volt nemet mondani. Az évek sok mindenre megtanították, alább hagyott a forró fejűsége, megfontoltabb lett, kitartóbb és elszántabb. Ő viszonylag keveset szerepelt a fejezetekben, sokan igen hiányoltátok. De végül is, ez a történet Tinwerínről szól, így szerintem érthető, hogy az ő karakterszálát akartam jobban kibontakoztatni. Mivel itt vannak a nyakunkon a Nagy Esztendők, valószínűleg többet fogjuk látni kedvenc Szöszinket ;)

Argalad

A plátóian, reménytelenül szerető férfi, ki saját boldogságát adta azért, hogy szerelme boldog legyen. Ő maga is elmondta, hogy a kezdetektől fogva szerette Tinwerínt, és szereti még most is. Minden hibájával és erényével együtt elfogadta őt. Mindvégig mellette állt és támogatta, féltette és ahogy tudta óvta. Bármit meg tett volna azért, hogy a felesége legyen az áhított nő, de rá kellett döbbennie, hogy ez sosem valósulhat meg.

Helya és Elya

A testvérpár, kik a balszerencse következtében elveszítették szüleiket, s a szerencse következtében Tinwerín szárnyai alá kerültek. Édes kislányok, akik kimondhatatlanul ragaszkodnak nevelőanyjukhoz. Nekik egyszerre jutott hangsúlyos és kevésbé hangsúlyos szerep mostanság, de az elkövetkezendőkbe jobban is megismerhetitek őket :)

Gaeriel és Haldír

Gaeriel az a teler lány, akit Tinwerín anno elvezetett Lórienig, és akivel együtt menekültek meg a Koboldoktól. Ezért világ életében hálás a valának, no meg azért is, mert hála Tinwerín közben járásának Haldírral egy párt alkotnak. Ő is pontosan érzi, hogy valami rejtély van Tinwerín körül, de egyenlőre fogalma sincs róla, hogy mi.

Haldír, a barát aki még talán emlékszik arra, hogy milyen is volt Mírielt tanítani a vívás fortélyaira. Egy titok nyomja már régóta a szívét, melyről senkinek nem beszélhet. Nem hagyhatja el az erdőt, hiszen ki lenne szolgáltatva az ellenségnek. Aztán hogy ez a titok, meddig is marad titok, az már a jövő zenéje....

Deil

Az ő karaktere igazán mellék karakternek számít a történetben, de a szála így is kidolgozásra került. Nagyjából nem is tudok róla többet írni mint azt, hogy vanya származású tünde nő, ki nagybátyja jóvoltából a Bakacsin erdőben teljesít szolgálatot. Igen jó barátja Legolasnak, és barátságuk nem több baráti szeretetnél, még a házassági ajánlat ellenére is. Szemtanúja volt Ithilel és Barannal együtt Legolas vívódásának és annak, hogy egy álmot kerget szüntelen. Ezenkívül Galwor és közte is kezd kialakulni valami, amire igazán a naplók béli részek világítottak rá. Ez is részletezésre fog kerülni az elkövetkezendőkben.

Nos, meglehetősen eseménydúsak voltak a fejezetek, legalábbis igyekeztem úgy megírni őket. Egy örökké valóságig tartana, mire felsorolnám, miken is ment keresztül Tinwerín, mi is történt Hollóbércen vagy éppen Umbarban. De miért is sorolnám fel? Hiszen úgy is bizonyára tudjátok :)

Még ennek a kis összefoglalónak a részeként majd " A szivárvány túloldalán- Minden ami én vagyok" c. könyvembe is találhattok érdekességet ;)

Ennyit is szerettem volna mondani, most búcsúzom. Komenteljetek bőszen, hiszen ha valamikor, hát most igazán szükségem van a véleményeitekre az eddigi történésekről, tudnom kell mit csináltam jól, vagy éppen rosszul.

Egy biztos: egy újabb ajtó zárult be, s én megannyi új kulcsát kaptam a kezembe, amin alig várom, hogy együtt lépjünk be.