Kúszik a Nap, fel az égre

Meleget hozz jelezve, az éjnek vége

Indul ím a színjáték, új bőrbe bújva

Büszke, fehér alakja árnyékot vett, megláncolva

- Gyere, segítek! - nyújtotta a kezét Argalad a szekérről lekecmergő nőnek.

- Köszönöm - fogadta el a segítő kezet Tinwerín, majd leugrott a fa kocsiról. A fogadó hátsó udvarán álltak, ablakaiból meleg fény sugárzott ki az éjszakába. A szénás kocsi most már üresen ásított, potyautasai pedig a hátsó ajtón lépdeltek csendesen.

- Thorongil úr, akkor az utolsó szobák - nyújtotta át a lépcsőfordulóban a kulcsokat az idős férfi. - Reggel találkozunk.

- Hálás köszönetem - biccentett Aragorn, majd zsebre vágta a három kulcsot. Felérve a rozoga fa lépcsőn egy félhomályos folyosó fogadta az utazókat, melyen csak pár fáklya pislákolt. Ők a folyosó végén lévő három szobához igyekeztek, ám mielőtt ki-ki elvonult volna a maga csendes magányába, előtte a Vándorhoz csoportosultak.

- Ajánlom, hogy jó magyarázattal szolgálj, Vándor - csukta be maga mögött finoman az ajtót a vala.

- Igyekezni fogok. - Aragorn behúzta a szoba ablakán lévő függönyöket, majd a pislákoló gyertyákból valamennyit eloltott, csak egy maradt égve. Argalad résnyire kinyitotta az ajtót, szétnézett a folyosón, majd ő is kérdő pillantással fordult vezetőjükhöz.

A dúnadán leült az egyik székre, lábát az asztalra rakta. Kényelmesen előhúzta pipáját, majd percek múlva nyugodtan pöfékelt. Argalad karba font kezekkel állt a falat támasztva, míg Tinwerín a kószával szemben foglalt helyet.

- Nos, barátaim üdvözöllek titeket az Öreg Halászban - fújt ki egy füstkarikát Aragorn. - Ez utunk első állomása. Sajnálom, hogy a fuvar nem a legkényelmesebb volt, de hát ez van.

- Mégis erről miért nem szóltál az utunk kezdetén?! - vonta kérdőre Tinwerín. - Mégis miről nem tudunk még?

- Tartottam attól, hogy mégsem jönnétek velem. Így pár részletet el kellett hallgatnom a cél érdekében, de a lényeg ugyanaz: meg kell szerezni a flottáról szóló papírokat. Aztán az ehhez vezető út... az már döcögősebb - vette ki a szájából a pipát. - Holnap késő reggel kezdődik majd minden, az idáig vezető utunk csak bemelegítés volt. Toer és családja hű szövetségese Gondornak, megbízhatunk bennük. Két gyermekük is a várban lát el feladatokat, és a további kapcsolataikról nem is beszéltem, a bejutás egyszerű lesz.

- Mit jelent az, hogy egyszerű? - kérdezte kételkedőn Argalad. - Odaállunk a kapu elé, és szépen kérjük, hogy eresszenek be?

- Nem barátom, maguktól fognak nekünk kaput nyitni, önként és dalolva. De ehhez sok minden kell, nem szabad, hogy gyanút fogjanak. Holnap reggel érkezik meg útjáról Toer sógora, aki rabszolga kereskedő. Ő fog bevinni engem, és téged Tinwerín - nézett rá a fehér hajúra a férfi. A vala szája már szólásra is nyílt volna, de Aragorn folytatta. - Mostanában meglehetősen sok rabszolga megfordul a várban és a városban is. Te egy szolgáló leszel, és ez fog hozzá segíteni ahhoz, hogy megszerezd az uralkodó pecsétjét. Ugyanis, azokat a papírokat a kincstárban őrzik, parancs nélkül nem lehet bejutni. A parancs hitelesítéséhez pedig kell az uralkodó pecsétje. - Aragorn elhallgatott, várta barátja reakcióját. Tinwerín egy ideig nézett maga elé az eddig az asztalon pihenő keze ökölbe szorult.

- Tisztában vagy azzal, hogy eljátszottad a bizalmam? - emelte szemeit a férfira, melyek most szikrákat szórtak. - Tisztában vagy azzal, hogyha nem lenne ilyen fontos a cél, és nem neveznélek régi jó barátomnak, akkor már régen Lórien felé tartanék?!

- Igen, Úrnőm - sütötte le szemeit a Vándor. - és rettentően sajnálom. Tudom, nem volt tisztességes, de kénytelen voltam hallgatáshoz folyamodni. Bocsánatodat kérem, ahogy a tiédet is, barátom - nézett rá Argaladra. - Ígérem, ma este mindent megtudtok.

- Elnézem - mondta száj húzva a vörös hajú. - De ha bármi félre csúszik, azért téged vonlak felelősségre.

- Természetesen - helyeselt a kósza. - A te szereped egészen egyszerű lesz, kuktaként fogsz segédkezni a konyhában Toerék lánya mellett, aki szakács. Ezenkívül te fogod majd elhozni a lepecsételt parancsot is, és segíteni fogsz nekem bejutni a kincstárba.

- És utána, miután megvannak a kívánt papírok? Egyszerűen elsétálunk? Vagy akkor is szalmás szekéren akarsz kicsempészni minket - kérdezte cinikusan a fehér hajú.

- A borospincéből vezet ki egy rejtett folyosó, onnan pedig visszajövünk ide, majd pedig irány Tolfalas. Van még kérdés? - állt fel az asztaltól Aragorn.

- És ha valami balul üt ki? Van valami tartalék terved? - kételkedett tovább Argalad.

- Nincs rá szükség, barátom. Már egy hónapja tervezzük ezt, semmi baj nem fog történni - nyugtatta a kósza. - A két szélső szoba a tiétek - vette ki zsebéből a két kulcsot, és az illetékesek kezébe adta. - Akkor holnap reggel - búcsúzott.

- Jó éjszakát - nyitotta ki az ajtót Tinwerín, majd Argaladdal együtt távoztak.

- Nem bízol benne - fordult szembe barátjával a nő, amikor már kint voltak a folyosón.

- Nem... - morogta Argalad. - Egyáltalán mi rá a garancia, hogy a terve sikerül?

- Semmi - vont vállat a vala. - De bíznunk kell egymásban, a kétségek ellenére is. Nem lesz semmi gond.

- Ha te mondod - hagyta rá a vörös, majd kinyitotta saját szobája ajtaját. - Szép álmokat - mosolygott rá a nőre, majd eltűnt a szoba homályában. Tinwerín is visszavonult, holmijait csak ledobta az egyik székre. A kicsiny szobában el voltak húzva a függönyök, de így is besütött a holdvilág. Egy hatágú gyertyatartóban pislákoltak a gyertyák, kellemes meleg fényükkel megtöltve a rozoga szobát. Nem volt túl otthonos, a berendezése is eléggé szegényes volt. Egy komód, asztal két székkel, egy mosdótál és egy ágy. Mind- mind ősöreg fából készült holmik, amiknek csak egy fuvallat kellet volna, és összedőlnek. A vala megmosta arcát, levetette csizmáit, poros útikabátját, köpenyét és máris eldőlt az ágyon. Az sem volt a legkényelmesebb, kemény vánkosa nyomta a fejét. De a kimerültségtől így is hamar jött a szemeire álom, még ha az éber álom volt is.

Az éjszaka gyorsan folyt tova, és a reggel is sebesen jött. Alcarain arra ébredt, hogy kopogtatnak az ajtaján. Begombolta ingét, beleugrott csizmáiba és már ajtót is nyitott.

- Jó reggelt - üdvözölte Argalad. - Toer sógora megérkezett, már csak rád várunk.

- Ahj, remek - sóhajtott fel a fehér hajú. - Máris megyek - csukta be fáradtan az ajtót, majd pillanatokkal később a szokásos holmijaival együtt már lefelé tartottak a lépcsőn. Már a fordulóból látták a pult felett görnyedő, borostás férfit aki épp Aragornnal beszélgetett. Sötét, vékonyan rétegzett ruhája kiválóan védte a hőség ellen, amely napközben (főleg a sivatagban) elviselhetetlen volt. Ruháján látszott, hogy sokat utazott, nadrágját porfoltok míg csizmája talpát homok borította. A pultban ott szorgoskodott Toer felesége, akin látszott, sok telet megélt. A fogadóban most rajtuk kívül egy lélek sem volt, a székek s asztalok üresen álltak. Az éjjeli tivornya már hajnalban elvonult, az üres korsókat és tálakat már régen összeszedték.

- Na végre - fordult hátra székén a Vándor, az érkezők zajára. - Hamarosan indulunk. Addig is, Mertena ő itt Toer sógora, Kevol - bökött fejével a mellette ücsörgő férfira.

- Örülök, Mertena - nyújtotta kezét Tinwerín felé, majd kezet szorítottak.

- Szintúgy - erőltetett mosolyt az arcára a vala. - Mikor akartok indulni?

- Reggeli után, de hölgyem ha nem sértem meg, egyáltalán nem néz ki rabszolgának - mérte végig Kevol a vele szemben álló nőt.

- Ezt megoldjuk, fiam - szólt közbe rekedtes hangján Toer felesége. - Van egy pár zsákvászon ruha hátul, az szerintem tökéletes lesz - azzal egy kis ajtón máris eltűnt, majd pár pillanat múlva egy homokszínű, helyenként szakadt ruhát hozott a kezében. Átnyújtotta Tinwerínnek, majd máris a konyhába ment a reggeli terítékért. Nemsokára már a bőséges reggeli felett ültek, ami főleg déli gyümölcsökből és frissensült édes cipóból állt. Miután ettek, lassan elkezdtek az úthoz készülődni. Aragorn a Kevoléhoz hasonló ruhát öltött, fekete, lazán hátrakötött kendőjéből csak szikár, kék szeme látszott ki. Oldalán kurta szablya lógott, míg kezébe lándzsát fogott. Tinwerín kénytelen volt kibontani rendezett fonatait, levetni a szépen szabott ruhákat, és helyette felölteni a durva anyagú, szakadt zsákvászon ruhát. A ruha megviselt volt, alja tépett és épp hogy térd fölöttig ért. Haját összekócolták, kezét, lábait és arcát helyenként faszénnel kenték be, a koszos hatás elérése érdekében. Csizmáit, kardját, köpenyét is ott kellett hagynia, kénytelen volt fegyvertelenül és mezítláb elindulni. Végszóra befutott Toer lánya is, a vár szakácsnője. Ő is sötét ruhában volt, ami a földig ért.

- Harol bemutatom Kevol feleségét, Toerék lányát Nila asszonyt. Nila asszony, ő a barátom Harol, ő lesz az elkövetkezendő napokban a kuktája - miután Aragorn által túlestek a bemutatkozáson, Argalad is hasonló öltözetet kapott, mint a csapat többi tagja.

- Még egy apróság - fordult Tinwerínhez Kevol. - Kérem ne haragudjon ezért, de muszáj - húzott elő táskájából egy bilincset, melynek végén hosszú lánc lógott. - Adja a kezét. - Tinwerín vonakodva, de odanyújtotta mindkét csuklóját, és hagyta, hogy rájuk kattintsák az öreg, vasbéklyókat.

- Sok szerencsét fiatalok - búcsúzott tőlük Toerné. - A lovaitok bármelyik pillanatban menetre készen várnak titeket, ha - ne adja Isten - bármi baj történne, idő előtt.

- Köszönjük, asszonyom - hálálkodott Aragorn, majd az új bőrbe bújt csapatához fordult. - Ahogy nektek is, hogy velem tartotok. Jó szerencsét mindnyájunknak! A tervhez tartsátok magatokat - azzal kilépet Kevol kíséretében a fogadó ajtaján. A kereskedő mögött Tinwerín lépkedett, talpát már most sértette a durva szemű homok, ami betelepedett az utcákra. A válla fölött visszanézett, és látta amint Argalad Nila asszony kíséretében elindul a tőlük nem is olyan távol fekvő fűszerpiac felé. A Nap még nem érte el delelőjét, de már hőség volt a városban. Elhaladtak hol fából, hol kőből tákolt házak előtt míg a közeli piacon vágtak át. A piac felé haladva egyre több lett az ember, és a vásár zaja már jó pár méterről elérte őket. Beérték a bódék és kereskedők forgatagába, lépten- nyomon árusok próbálták eladni nekik a portékájukat. Minden volt ott, amit csak az ember el tudott képzelni. Kagyló ékszerek csillantak meg a kora déli nap fényében, cserép edények és vázák pihentek az árnyékában nyakukon és oldalukon színes zománc mintákkal. Könnyű anyagú ruhákat lengetett a meleg szél, ami nem is olyan messziről friss hal illatát hozta. A sok ruhanemű, és kosár mellett voltak olyan árusok kiknek standja előtt láncra vert emberek ültek, koszosan és soványan. Volt köztük férfi és nő is egyaránt, de Tinwerín egy- egy gyereket is látott. Arcára fintor kúszott a szerencsétlenek láttán, legszívesebben azonnal elvágta volna láncaikat. Kevol megállt az egyik árusnál, és vett két nőt és egy férfit. Odanyomta az árus elé az erszény aranyat, majd további láncokkal Tinwerín mögé láncolta a rabszolgákat. A valát pásztázó szemek vizslatták, nem okvetlenül. Bőre az ott élőképhez képest szinte már fehérnek számított, nem is beszélve hófehér hajáról és szürke szín szeméről. A nap egyre jobban tűzött, meztelen talpa alatt egyre jobban felmelegítette a homokot. Hamarosan az út meredekebb lett, és jó egy óra gyaloglás után látni lehetett a vár falait. Azok koszos fehéren törtek az ég felé, látszott rajta, hogy állja az idők próbáját. Szolid tornyai most még kurta árnyékot vetettek a környező tengerpartra, mivel a nap akkor érte el delelőjét. A dombon már a szél is erősebben fújt, a hőség is elviselhetőbbé vállt.

- Az ott a főbejárat - magyarázta Kevol, és fejével a tőlük balra elnyújtózó kapura bökött. - Mi most az egyik szélsőn megyünk be, de jobb ha észben tartjátok. Abban a szárnyban van a kincstár, ott őrzik azt, ami nektek kell - szabad kezével a keleti szárny felé mutatott. - A tengerre pedig a lakrészek néznek, alatta rózsás kert terül el. A konyha itt, a déli szárnyban van. Meltena téged ott engedlek utadra, majd Nila és testvére segít neked eligazodni. Te pedig, barátom az őrségváltáskor az ebédlő bejárata előtt fogsz állni, majd pedig a kapu környékén kell strázsálnod. Egyenlőre legyen elég ennyi, egyet se féljetek, majd még beszélünk - zárta le gyorsan a beszélgetést a férfi, mert meglátták maguk előtt a déli kapu körvonalait. Már messziről megpillantották az őrjáratozó, feketébe öltözött katonákat, akik a kapu előtt haladtak el. A bejárat előtt két őr állt, lándzsával a kezükben.

- Az ígért szállítmány - szólt oda az őröknek. - A karaván többi része, ahogy az uratok kérte elkanyarodott az öblök felé.

- Kérem a papírjaidat! - nyújtotta kezét az egyik őr. Kevol szó nélkül kiszedte zsákjából a viharvert okmányokat és odaadta. A katona átolvasta őket, majd megszámolta a láncra vert emberek létszámát és végül visszaadta a papírokat.

- Mehettek - nyitották ki előttük az ajtót. A kis menet belépett a hűvös falak közé, ahol már Tinwerín is egy kicsit fellélegzett. A kőfalak ridegen magasodtak föléjük, folyosók vezettek keleti és nyugati irányba. Nem kellett sokat menniük, és máris egy fa ajtóhoz értek. Ez vezetett a déli szárnyba, vagyis a konyhákba. Ebben a szárnyban laktak a cselédek, az inasok, a kukták és megannyi más ember aki az udvar kényelmét szolgálta. Szűk folyosón haladtak keresztül, amelyből számtalan ajtó nyílt. Orrukat már megcsapta a készülő ebéd illata, fülüket megütötte a szakácsok és konyhalányok duruzsolása. Velük szemben is jöttek- mentek az emberek, cselédek. Volt olyan aki vizet hozott két súlyos vödörben, más fát cipelt a kemencébe. Megint más, valószínűleg az egyik lovász fiú, trágyával teli vödrökkel tartott kifelé az istállóhoz. Kevolék befordultak a folyosón, és megálltak a végében lévő ajtónál. Kopogtattak, majd várták, hogy ajtót nyissanak. Nem telt bele pár perc és a fa ajtón egy fekete hajú, terebélyes asszonyság dugta ki a fejét.

- Kevol? Ó na végre! - örvendezett. - Szervusztok! - tárta ki az ajtót. Odabent nagy volt a sürgés- forgás, éppen a ruhákat mosták. Nagy, földbe mélyített medencékben úszott a lepedő vászon, habzott a szappan és csobogott a víz. A medencék mellett cselédlányok térdepeltek egy- egy fateknővel maguk mellett. Csak pár fej volt, aki az érkezőkre felemelkedett, de jobbára ügyet sem vetettek a jövevényekre.

- Szervusz, Forla! Ő lenne Mertena, akiről már jó pár hete beszélünk - bökött hátra Tinwerín felé a férfi.

- Üdv, drágám én Forla vagyok. A szüleimmel már biztosan találkoztál, ahogy a sógorommal is - dalolta kedvesen Forla.

- Akkor a gondjaidra is bízom, ne téveszd szem elől - hagyta rá Kevol, majd leoldott a vala csuklójáról a láncot.

- Ebéd után a kertben, a kútnál találkozunk - mondta suttogva Aragorn, majd a kereskedő és a többi szolga kíséretében elhagyta a mosókonyhát. Tinwerín a szeme sarkából a mosó lányokat pásztázta, majd a helyiséget igyekezett a szemével felfedezni.

- Szóval te lennél Mertena - szólalt meg lágy hangon a fekete hajú. - Hát, üdv a Umbar várában. Megmutatom a szállásodat. - A két nő egy - a konyhából nyíló - mellék folyosón indult el, amely nem volt hosszú és csupán két ajtó nyílt belőle. A magas belterű szobában számtalan ágy sorakozott, mindegyik mellett egy-egy tál és egy szekrényke.

- Itt fogsz lakni, a többiekkel amíg meg nem szerzitek amiért jöttetek. A szemben lévő ajtó a fürdő, amin átjöttünk az a mosókonyha, és a fő folyosóból nyílnak a konyhák és a kamrák. A kisebb, ívesebb ajtó visz le a pincébe és közvetlenül a bejárat utáni jobb kézre eső folyosó visz a keleti szárnyba. A bal kézre eső a nyugatiba, de egyet se félj majd én segítek eligazodni - dalolta vidáman, majd a szoba végében lévő ágyhoz sétált. - Ez az ágyad, de ügyem maradsz sokáig, gondolom.

- Azt én is őszintén remélem - ült le az ágyra Alcarain.

- Látszik, hogy nem idevalósi vagy - sóhajtott fel Forla a fejét csóválva. - Olyan vagy, mint akit fehérre meszeltek - kuncogott. Tinwerín is fanyarul elmosolyodott, majd így szólt.

- Ilyenek ezek az északi népek. De találkoztál esetleg egy vörös hajú férfival? Úgy tudom a testvéreddel indult el.

- Nos kedvesem, kicsit ráncba szedlek, aztán besegítesz a mosásban. A barátod már megérkezett, úgy egy fél órája a nővéremmel a piacról, ők a konyhában tüsténkednek - azzal a szoba sarkában álló, nagy faládához lépett és ruhákat kezdett kiszedni belőle. Mígnem a kezébe akadt egy bíborszín, könnyű anyagú, egyszerű szabású ruha. Ezt adta Tinwerín kezébe egy topánnal, és egy zsákszabású hálóruhával együtt.

- Mosakodj meg, majd gyere segíteni. Hamarosan felszolgáljuk az ebédet, ott majd megmutatom neked Umbar urát - közelebb hajolt az ágyon ülőhöz és suttogva folytatta. - Ravaszabb, még a rókánál is. Nem könnyű átverni, vigyázz vele. Úgy hallottam a pecsét gyűrűjét csak este veszi le, ne szalaszd majd el a lehetőséget.