Tavasz után nyár jő

Év múlik, hónap telik, hó esik és virág nő

"Feltűnés nélkül" gondolom én

De hipp-hopp kipp-kopp reccsen a jég.

A tavasz nyárba fordult Középföldén, nyár helyét ősz vette át majd a narancsban és bíborban pompázó levélszőnyeg helyére fehér hó hullt a mennybolt szitájából. 2952 tele vette kezdetét hószitálással Ardán.

A Bakacsin erdőben most is jeges szél fújt, megremegtetve a fenyőkre esett friss havat.

Minden tünde serényen végezte a munkáját, ugyanis kemény tél elé néztek. Voltak olyanok kik most tartottak a határra, de a parancsnokok épp ezekben az órákban tértek vissza onnan.

- A tüzelő készletek milyen állapotban vannak? - kérdezi Legolas Barantól a folyosón lépkedve. Most lett vége az e havi nagy tanácsnak.

- Persze folyamatosan használunk belőle, tudod mi sem akarunk megfagyni Északon. De ettől függetlenül folyamatosan egyeztetem a az újabb szállítmányokat - válaszolta Baran. Talán már egy éve volt, hogy ő lett Észak parancsnoka.

- Írnál ki egy olyan tíz-húsz hasábbal többet a keleti részre? Nem akarok megfázni. Épp elég, hogy Galwor úgy köhög mint egy szamár - kérte a szőke.

- Mert nem az? - kérdezte tettet csodálkozással barátja. Legolas erre elnevette magát, majd megszólalt:

- Nem akkor nagy mint amilyennek gondolod - veregette vállba Barant, és benyitott szobája ajtaján.

- Keresek egy papírt és tollat és máris megírhatod azt a plusz fa szállítmányt - ajánlotta a herceg, és kutatni kezdett a fiókjaiban. Ám penna és papír helyett egészen más akadt a kezébe: egy bőrkötésű kis könyvecske.

- Mi a...? - vette kíváncsian kézbe a herceg a könyvet, és belelapozott.

- Baj van? - lépett mögé Baran, látva barátja dermedtségét. Erre Legolas csak felé fordította a kinyitott könyvet.

- 2950. december... - olvasta Baran. - Barátom ez úgy néz ki a tiéd! - mondta lapozgatva a könyvet.

- Az nem lehet! - rázta a fejét Legolas. - Én soha nem vezettem naplót!

- Hát már pedig igen! - ellenkezett Baran. - Már pedig egészen hitelesen! Húúú mik vannak itt! - kiált fel nevetve Baran és kikapja a szőke kezéből a naplót.

- Mik? - kérdezi Legolas, és a kis könyv után kap. - Végül is az enyém, add vissza!

- Húúú mik derülnek itt ki! - olvass tovább Baran.

- Elég legyen! - veri hátba Legolas a barátját, és kifeszíti a kezéből a naplóját, majd beleolvass.

- Hú mik vannak itt! - kerekedik ki a szeme amint túl jutott pár oldalon. - Ezt biztosan nem én írtam!

- Pedig a te írásod!

- De mondom, hogy nem én írtam! Erre a lányra biztosan emlékeznék a sorok tartalmából ítélve! - mutogatott hevesen a lapokra a szőke.

- Lehet kezdesz olyan lenni mint Gollam - vetette fel az ötletet nevetve Baran.

- De bolond vagy! - verte vállba barátját mosolyogva Legolas, és bezárta a könyvet.

- Most miért ne? Ő önmagával társalog, te pedig tévképzeteket kergetsz és megbeszéled őket egy könyvel! - magyarázta Baran.

- Honnan veszed, hogy tévképzet? - kérdezte összefont kézzel a herceg.

- Barátom! Te meg a szerelem? Mordortól Lórien...

- Kösz... - húzta a száját a szőke. - Igazi barát vagy - veregette meg a vállát Észak parancsnokának.

***

Tinwerín a hónapok múlásával egyre többet járt Rohan és Gondor utcáin, igyekezett megismerni az ott élő embereket. Figyelmét felkeltette Gollam, és nemegyszer megpróbálta elkapni a nyavalyást. Állandóan valami Zsákost emlegetett, de nem lehetett belőle semmit érdemlegeset kiszedni. Jó barátja és segítője lett a dúnadán kószáknak és a fanyüvőknek. Halídrral együtt járták Lórien határvidékét és a tünde is segítségére volt. Persze szakított időt arra is, hogy ellátogasson Valinorba. Argaladdal a barátságuk az idő folyásával szakíthatatlanná vált.

- Már egy jó pár hónapja fontolgatom ezt... - kezdett bele félve Argalad. Míriel alig fél órája érkezett, de a fiú így sem szeretett volna elmulasztani egyetlen percet sem.

- És pedig? - kérdezett vissza kíváncsian Míriel.

- Tudod fent a hegyekben van egy befagyott tó, és igazán jól lehet rajta korcsolyázni...

- Korcsolyázni? - vonta fel a szemöldökét a vala.

- Igen. Az nagyjából olyan mintha egy penge élén táncolnál a jégen - magyarázta a fiú, rátérve a lépcsőkre. Míriel a szüleivel beszélgetett amikor Argalad megjött, így most az ő csarnokaikból tartottak kifele.

- Értem... - bólintott bizonytalanul Tinwerín. - És ezen gondolkodtál régóta?

- Nem, nem! - rázta a fejét kissé zavartan Argalad, és megvakarta a tarkóját. - Szóval, még nem igazán sokan tudnak róla. És úgy gondoltam megtanítanálak, de persze csak ha szeretnéd...

- Ó hisz ez remek! - derült fel a lány arca. - De ugye nem fog megkergetni egy szarvas féleség sem? - kérdezte mosolyogva.

- Nem! - nevetett a fiú. - Legalábbis remélem... - tette hozzá.

- Akkor most merre is tartunk?

- Először is Tirionba megyünk, van pár dolog amit be kell szerezni - magyarázta a vörös hajú.

- De...szóval én nem akarok feltűnést...Vagy nem is tudom... A nolda városba gondolom nem mindennapos a valák látogatása...

- Nem lesz semmi gond, úgysem ismernek fel - legyintett Argalad, és gyorsított léptein.

Nagyjából másfél óra elteltével, amikor a Nap még alacsonyan járt az égen elérték Tirion fehér kapuit. A nolda város szinte szikrázott, tornyai napfényben fürödtek. Tinwerín felvette szürke köpenye csuklyáját, úgy lépett be a városba. A páros átszelte a kis utcákat, és úgy tűnt Argaladod nagyon is jól ismerik erre felé. Majdnem minden második tünde rá-rá köszönt, különös pillantásokat vetve Mírielre.

- Szerintem ezzel a csuklyával nagyobb feltűnést keltesz mintha levennéd... - jegyezte meg a fiú társának.

- Nem tudom...Pusztán annyit kérek siessünk...

- Miért nem vállalod fel az arcod?

- Nem akarok feltűnéééé... - még be sem fejezhette a mondatát, átesett egy sor almával teli ládán, amit az egyik szekérről pakoltak éppen le.

- UramEru! - kiált fel Argalad, és az almák között fekvő barátja felé hajol. - Jól vagy?

- Mi az Eru nyila?! - fut oda káromkodva az árus.

- Annyira sajnálom uram - tápászkodik fel Míriel Argalad segítségével.

- Hogy nem lehet észrevenni egy pár ládát? És hogy nem lehet kikerülni?! - esik kétségbe az árus.

- Annyira sajnálom... - szabadkozik Míriel. - Hogy tudnám kárpótolni?

- Kisasszony sehogy! Nézzen már a lába elé! - teremti le az árus.

- A hölgy nagy sajnálja uram, de ha igazán nem tudunk segíteni akkor mennék mert igen sietős a dolgunk - szól közbe Argalad, és elindul maga után húzva Mírielt.

- Ennyit arról, hogy nincs feltűnés... - motyogja a lány visszanézve a szeme sarkából a kisebb bámuló tömegre.

- Mostanában igen elkalandozol, valami bánt? - kérdezte a fiú.

- Miért bántana? Csak nem néztem a lábam elé...ennyi. - Mindeközben megérkeztek első úti céljukhoz, egy kovácsműhelyhez. Argalad egyből benyitott az ajtón, s a fölötte lévő kis csengő elevenen jelezte jöttét.

- Üdv Belvaron! - köszönt be hangosan a műhelybe.

- Áh Argalad! - jött elé egy vászon mögül egy barna hajú tünde, kezében egy ronggyal. A kovácsműhelyben rendkívül meleg uralkodott, bizonyára hátul szították a tüze és ott folyt a munka is, hiszen kalapálás is hallatszott.

- Üdv öreg barátom, elkészült-e már az a cipő amit a minap kértem? - kérdezte a fiú a lényegre térve.

- Persze! Máris hozom, de neked nem is ilyen kicsi a lábad. - jegyezte meg a kovács kiemelve a pult alól egypár rövidszárú csizmát melynek alján akár a penge él ezüstös vasak díszelegtek.

- No és ki ez a búbájos hölgy aki veled jött? - kérdezte a kovács az Argalad mellett álldogáló Mírielre nézve.

- Neki készítetted a cipőket Uram - felet merő egyszerűséggel a vörös hajú.

- A becses nevét szabad-e tudnom kisasszony? Ilyet ritkán készítek, biztos a menyasszonya az úrfinak azért kap ilyen különleges ajándékot - ennél kínosabb helyzet aligha állhatott volna elő. Míriel fülig pirult, majd csak ennyit tudott kinyögni:

- Nem Uram, mi nem járunk jegyben. Csak drága barátom meg akar tanítani a jégen táncolni. Ahhoz kellenek a cipők. A nevem meg... Tinwerín. - A kovács kezéből e szavak hallatára kiesett a rongy, szája résnyire tátva maradt.

- A-az a Tinwerín? - kérdezett vissza elhűlve Belvaron.

- Barátom, nem hiszem, hogy most ezen kéne fen akadni... - próbálta menteni a menthetőt Argalad.

- De...UramEru! Tényleg kegyed... - dadogta a kovács.

- Számít az most uram? - kérdezett vissza kedvesen mosolyogva Tinwerín.

- Ó Úrnőm annyira sajnálom, hogy nem is ismertem meg... - szabadkozott lehajtott fejjel Belvaron.

- Emiatt ne bánkódjon Uram, nem is az volt a célom. Nagyon szépen köszönöm hogy fáradott ezekkel a... - kérdően Argaladra nézett.

- Korcsolyákkal - fejezte be a mondatott a fiú. - Köszönjük Belvaron, lehetséges, hogy még benézek - biccentett Argalad és a másik pillanatban már a korcsolyákkal a kezében, Mírielel karöltve szelték újra az utcákat.

- Ennyit arról, hogy nem keltesz feltűnést... - jegyezte meg bazsalyogva Argalad.

- Most már úgyis mindegy... - legyintett a vala.

Egy jó pár forduló után egy újabb bolt ajtaján léptek be. Ez sokkal kellemesebb volt mint a kovácsműhely. A szépen megmunkált fa polcokon anyagok sorakoztak katonás rendben, szín szerint. Egy fekete hajú tünde leányzó ült egy fa asztal mögött, kezében tű és cérna fogott. Éppen egy anyagot hímzett. Az érkezőkre felkapta a fejét, majd elmosolyodott. Szája vékony rózsaszín, zöld szemében a nevetés szikrája csillant.

- Szervusztok! - állt fel, és lerakta öléből a finom kelmét.

- Szervusz Meleth! - köszönt mosolyogva Argalad.

- Olyan régóta nem láttalak mifelénk, hogy vagy mostanság? - kérdezte kedvesen Meleth.

- Jobban nem is lehetnék, de emlékszel-e még arra amit hónapokkal ezelőtt megbeszéltünk?

- Ó a sapka meg a sál! - kapott a fejéhez a lány. Azzal besietett egy ajtón, fekete haja csak úgy kúszott utána.

- Te ezt már hónapokkal előre eltervezted? - kérdezte Míriel amikor a nolda lány eltűnt az ajtó mögött.

- Talán... - húzta a száját rejtélyes félmosolyra Argalad.

- És elloptad a csizmámat?! - vette jobban szemügyre a korcsolyát Míriel. Mely most már közel sem hasonlított egy hétköznapi csizmához. Talpa vastag lett, és még ott volt rajta a vas penge is.

- Talán... - felelt megint a fiú.

- Elképesztő vagy... - rázta a fejét mosolyogva Míriel. Ekkor bújt elő az ajtó mögül Meleth kezében egy tengerkék sállal és egy hozzá illő bojtos sapkával.

- Csak nem a hölgynek lesz? - kérdezte kedvesen amikor átadta Argaladnak a ruha darabokat.

- Ami azt illeti... - húzta a szót a fiú.

- Akkor próbáld fel hamar! - vágott a szavába Meleth Mírielre nézve.

- Ó igazán nem szükséges... - utasította vissza kedvesen a vala.

- De de! Látnom kell jó-e, mert minta alapján csináltam és nem ugyanaz az anyag.

- Argalad te a sapkámat is elloptad?! - kérdezte enyhén felháborodva Tinwerín a fiúra nézve.

- A cél szentesíti az eszközt Tinwerín... - szabadkozott a vörös hajú.

- T-tinwerín? - kérdezte Meleth falfehéren Mírielre pillantva.

- Ó Erura... - sóhajtott csendben Míriel. - Köszönöm Argalad! - verte vállba az illetékest.

- Azt mondtad úgyis mindegy! - ellenkezett a fiú a vállát dörzsölve.

- Te. Szentséges. Illuvatar. - nyögte ki nehezen Meleth, és kiejtette kezéből a ruhákat.

- Most már biztosan csuklik... - forgatta a szemét Míriel. - Kérlek kedves, igazán nem kell ennek ekkora feneket keríteni... - hajolt le a sapkáért és a sálért a vala.

- Annyira tudtam, hogy ismerős az arcod! Annyira sajnálom Úrnőm... - szabadkozott a zavarba jött lány.

- Meleht nyugalom... - szólt közbe Argalad megfogva a nolda lány vállát.

- Ny-nyugalom?! De... ő...

- Tudom. Nyugalom. Nagyon szépen köszönjük a sapkát és a sálat, de most ha megbocsájtasz sietős a dolgunk.

- I-igen, t-természetesen - dadogta a lány, de addigra már a párosnak hült helye volt. Kisiettek a városból, meleg ruhát öltöttek majd az Argalad által említett tó felé indultak.

- Ennyit arról, hogy nem keltek feltűnést... - jegyezte meg Míreil, amikor csizmájával már a havat taposta.

- Nem adok neki félnapot és egész Tilion erről fog beszélni - veregette meg a lány vállát Argalad.

- Beh kedves! - forgatta a szemét Míriel. - Még messze vagyunk? - kérdezte. Már jó egy órája gyalogoltak a kissé meredek hegyoldalon. A friss hó ropogott a talpuk alatt, Míriel kék sapkájának botján és kabátjának prémjén is megültek az egy-egy fáról ráeső hópihék.

- Mindjárt oda érünk - felelt Argalad elhajtva maga elől pár cserje ágát. Valóban már csak pár métert kellett menniük, és szemük elé tárult a befagyott tó képe. Argalad szó nélkül elkezdte átvenni a korcsolyát, és talpra is állt benne.

- Na gyerünk! Vedd csak fel! - biztatta társnőjét is. Tinwerín kissé vonakodva de felvette a meglehetősen érdekesen festő csizmát. Ezt látva Argalad elindult a jég felé, majd rászökkent. Fordult egyet maga körül, majd kezét a szélen álldogáló Míriel felé nyújtotta.

- Gyere csak! Nem fogsz elesni! - biztatta a lányt.

- Én biztosan nem! - tiltakozott Míriel.

- Na kérlek szépen! - kérlelte elnyújtott hangon a fiú.

- Nem! - mondta határozottan Míriel.

- Ahj... - forgatta a szemét Argalad, majd kiment társnője mellé. Szó nélkül ölbe kapta, és csak akkor tette le amikor a jégen voltak.

- Bolond! - ficánkolt nevetve Míriel, és igyekezet kiszabadulni a kezek közül.

- Nyugalom! Most szépen leteszlek... - állította rá lassan a jégre a lányt, kinek szinte azonnal kicsúsztak maga alól a lábai.

- Menni fog ez! - húzta vissza Tinwerínt újra álló helyzetbe Argalad.

- Nem fog! - sopánkodott a lány.

- Azt mondtam, hogy megtanítalak, így meg is foglak. Tehát próbáld meg magad ellökni bokából, én foglak nem fogsz elesni. - kartávolságra csúszott a lánytól, teret hagyva neki. Nem mondom, hogy főhősnőnk nem esett el szinte az első "lépésnél"... De hát ez van. Tovább próbálkozott, míg Argalad segítségével tudott egy teljes kört menni a tavon.

- Megy ez! - mondta elégedetten a fiú, és elengedte társnője kezét. Míriel így is aprókat lökött a lábával magán, ingatag volt. Most, hogy nem volt támasza egy ideig csúszott a jégen majd elkezdett inogni.

- UraaamErruuuu! - kiáltotta Argalad után kapkodva, de dobott egy hátast a jégen, ráadásul becsúszott a tó közepére.

- Jól vagy? - kiáltotta a fiú a tó széléről.

- Szerinted?! - kérdezett vissza ingerülten Míriel. Sajgott a háta, és már a lába is fájt.

- Fel bírsz kelni? - kérdezte még mindig a jég széléről Argalad.

- Öm... - Tekintve, hogy nem volt semmi amibe kapaszkodhatna a felállás nem ment a lánynak. - Olyan kényelmes itt, szerintem maradok - jegyezte meg viccesen Tinwerín. A jég hidegsége enyhítette háta fájdalmát.

- Ha megfázol azért apád engem kinyuvaszt! Kérlek állj fel ha bírsz!

- De nem tudok!!

- Rendben akkor jól figyelj. Próbálj meg először négykézlábra állni... - kezdte el magyarázni a fiú.

- Könnyű azt mondani! De nem áll szándékodban segíteni?!

- Hát...ami azt illeti eléggé...

- Argalad! - szólt rá mérgesen Míriel.

- Jó...de...

- Argalad miattad vagyok ilyen helyzetbe az a minimum, hogy segítesz!

- Rendben - adta meg magát a fiú, és becsúszott a tó közepére. Ekkor egy kis reccsenés hallatszott. Majd amikor segítette volna fel társát, a jég beszakadt alattuk.

- UramEru! - sikoltotta Míriel amikor beleérkezett a jéghideg vízbe.

- Jól van semmi baj, nyugalom! Ezért mondtam, hogy próbálj meg felállni egyedül... - Argalad mászott ki elsőnek, majd kihúzta a lányt is. Mindketten vacogtak, a hideg a csontjukig hatolt.

- Induljunk gyorsan vissza fele! Gyerünk! - noszogatta a didergő Mírielt a fiú.

***

- Hogy gondoltátok?! - kérdezte felháborodva Varda a két pokrócba burkolt fiatalra tekintve.

- Gyerekek, ennyire nem lehettek felelőtlenek! - dorgálta őket Yavanna aki az újabb adag meleg teát hozta a párosnak.

- J-jó ötletnek tűnt... - vacogta Míriel. Bár már egyikükön sem volt vizes ruha, még mind ketten vacogtak a hidegtől. Argalad eltüsszentette magát, majd átvette a szót:

- Az én ötletem volt, csak jót akartam... - újabbat tüsszentett.

- De hát már csak láttad, hogy túl vékony a jég! - morogta Manwe.

- Egyikünk sem látta... - védte a fiút Míriel.

- Inkább ne szólalj meg kincsem, pihentesd a torkod - simogatta meg Varda lánya haját megcsókolva a homlokát.

- Felelősség teljesebbnek gondoltalak Argalad... - vonta össze a szemöldökét Aule.

- Én csak jót akartam...és szólta is de Tinwerín egyedül nem bírt felállni és... a többit már tudják. - sütötte le a szemét a fiú, belekortyolva a teájába.

- Én is értebbnek gondoltalak kislányom - fordult Manwe a lánya felé.

- Olyan jó ötletnek tűnt! Honnan kellett volna egyikünknek is tudnia, hogy beszakad... - mondandóját köhögés szakította félbe. - ...a jég.

- Remélem tanultatok az esetből - szólalt meg Yavanna, megfogva mindkettőjük homlokát. - Még nincs lázatok, de lehet lesz - vonta le a következtetést.

- De nekem holnap Völgyzugolyban kell lennem - állt fel Míriel ledobva magáról a takarót.

- Nem gondolod, hogy ilyen állapotban bárhova is elengedünk?! - takarta vissza az anyja.

- Még valami amiről esetleg még tudunk kéne? - kérdezte Manwe.

- Hát... - kezdett bele Argalad, de erre kitárult a csarnok ajtaja és Finarfin lépett be rajta.