Mit jelent mi van, mit jelent mi lesz?

Mit jelent mi volt,mikor már a múlt homálya körbe vesz?

Mit jelent az élet? Mit jelent egy félve elsuttogott szó

Emléket, melynek nyoma lehet mulandó

Emléket, melynek darabjait lehet soha nem leled

Emléket, melynek képei kísérteni fognak, foszlányai ott lesznek veled

- Múlóban a tél

- És vele a rossz emlékek is - tette hozzá a fiú.

- Semmi sem múlik el nyomtalanul. Nem, mindig nyomot hagy az úton - az aranyhajú szállt le elsőnek lováról. A völgyben semmi sem változott. Itt ugyanolyan üdén folyt az élet mint napokkal ezelőtt.

- De lehet,hogy a nyomot betemetik - fogta meg kedvese kezét a herceg.

- Az akkor is ott marad - hajtotta le a fejét a lány.

- Ne gondolj rá - emelte fel a vékony álat a szőke.

- Miket élhettél át, amíg én ott feküdtem elveszve téreben és időben. Milyen kínokat okoztam neked? Nem ezt a nyomot kellett volna hagynom kettőnk útján

- Magadat okolod a történetek miatt? - hűlt el a tünde.

- Részben. Hallgatnom kellett volna rád, nem lett volna szabad veletek mennem és nem lett voln... - Egy lány elhallgattatására a legjobb az ha megcsókolod (szerk:. Legolas előszeretettel él ezzel a lehetőséggel).

- Honnan tudod,hogy az igazi Tin...vagyis Mírielel beszélsz? - kérdezte mosolyogva a lány, javítja a hangulatot.

- Miért ne lennél az "eredeti"?

- Nem tudom, lehet hogy kicseréltek útban vissza fele - nevetett az aranyhajú.

- Akkor, bizonyítsd be - adta ki a feladatott a fiú.

- Attól függ, mit akar hallani a herceg. Sok lehetőség van: szólhat mesém egy virágról melyért ketten versengtek (lásd Míriel naplója), szólhat mesém egy föld alatti barlangról, szólhat mesém egy lyukas ingről és gazdájáról

- Ne hidd, hogy a lyukas inget elfelejtettem - mondja játékosan szem forgatva a tünde.

- Szóval ezzel kivívtam felséged, örökös haragját. Azt se higgye, hogy feledésbe merült az a bizonyos öt perce, meg a zöld ing - vágott vissza Míriel.

- Jó vagy rossz emlékek közé sorolja a hölgy?

- Miért mondanám el? Magán ügy nem de bár? - Most egy érdekes gondolat környékezte meg Míriel agyát. Nem a sajátja volt, hanem valaki másé. Egy emlékfoszlány, érzések és gesztusok töredékei. Legolas fejében kavargó gondolatok részletei voltak. Nem bírta megállni, hogy ne nézzen bele a fiú gondolataiba:

Egy zöld ingbe öltözött női alak lép ki az ajtó mögül. Arcára sejtelmesen vetül a fáklya fény, haja keretezi azt. Az ing épp hogy a térdéig ér, hosszú lábait nem takarja teljesen. Magát látta, vagyis úgy ahogy Legolas látta őt, akkor.

- Pocsékul állt rajtam az az ing - mondta hangosan véletlenül. Az emlékkép megszakadt.

- Nem igaz, neked minden jól áll - Mivel még mindig belelátott a fiú fejébe ezért hallotta a mondat folytatását - Főleg a fűző de még inkább a "semmi."..Nehogy kimond! Nem fogod kimondani. De végül is dicséret...Háát... - Míriel érezte, hogy a puszta gondolat menettől is fülig vörös lesz.

- Főleg a... - kezdett bele hangosan a szőke - Ajj ostoba ötlet, ki ne mond!

- A?

- Semmi nem érdekes... - magyarázkodik kínosan nevetve Legolas - Valami baj van? - kérdezi látva társa paradicsom piros arcát.

- Semmi, nem érdekes...- dadogja Míriel.

***

- Nem mehetünk ketten! - torpant meg a lány.

- Miért ne?

- Mert...mert ki tudja mit gondolnak rólunk. Csak úgy sétálgatunk...

- Nem igazán érdekel mit gondolnak. Szerintem már egy séta igazán nem lenne érdekes, a történetek után... - magyarázza a fiú, miközben becsukja Berengur bokszát.

- Történtek? - vonja fel a szemöldökét a lány.

- Nem emlékszel? Amikor felébredtél, én vittelek fel a szobádba...

- UramEru! Ennyit arról, hogy senkinek nem szólunk róla! Jó hogy apád még nem keresett - Emlegetett szamár, szokták mondani. Ugyanis az istálló oldalán Galwor tűnt fel, öles léptekkel közeledett feléjük. Amikor megállt a két fiatal előtt, szemét gyorsan végig futtatta rajtuk, arcán apró grimasz futott át.

- Míriel, a királyunk látni kíván - nyögte ki végül.

- Persze, teljesen érhető... - dadogta az aranyhajú, és még egyszer Legolas felé fordult. Egy pillantást küldött felé, egy olyan "imádkozz" féle pillantást. Már indult is volna, a bejárat felé, de érezte a vállára tévedő kezet.

- Veled megyek - szegődött mellé a szőke.

- Thranduil azt mondta, négyszemközt szeretne vele beszélni - vetett ellen Galwor.

- Akkor a négy szemből, hat lesz

- Legolas, kérlek! Nem lesz semmi gond - nyugtatta Míriel, és a réz kilincs felé nyúlt. - Úgyis egy mozdulattal a falra kenem ha kell - tette hozzá gondolatban. Majd benyitott a trón terembe. Senki sem volt ott rajta, és a trónján ülő Tünde királyon kívül. Lépteit visszaverték a csarnok falai, hangja tisztán csengett vissza.

Megállt, a trónra vezető lépcső előtt. Meghajolt, majd megszólalt:

- Látni kívánt Uram...

- Míriel, tudod mit jelent az, a szó hogy örökké? - kérdezte a férfi és felállt.

- Emberként? Nehéz lenne leírni...talán...

- Örök boldogság, vagy örök véget nem érő kárhozat és szomorúság - Hangja most komorabb lett, emlék volt neki a szomorúság. Örök, és véget nem érő.

- A természet sem örök, csupán visszatérő - lelépdelt a lány, elé és intett hogy kövesse. Egy kisebb ajtón keresztül, lugasba értek. Kis kövezett ösvényen kezdtek sétálni, feléjük hajlottak a fák ágai melyeken át szűrődött a napfény.

- A gyümölcsök elfonnyadnak, de jövőre újra teremnek. És aki egyszer belekóstol, az örökre vágyni fogja az ízét. Soha nem fogja feledni az édes zamatot - Az egyik fáról leemelt egy apró bogyót, és a tenyerébe forgatta - De ha a gyümölcs nem terem többé... Az íz helyén üresség lesz, és szürkeség. Egy betöltetlen űr lesz csupán, és semmi sem pótolhatja majd az íz élményét - összeszorította markát, és amikor újra kinyitotta, a gyümölcs fonnyadt lett és fekete.

- Uram hisz magad mondtad, a gyümölcs újra terem - rebeg Míriel, kissé kezdte érteni mire és célozz királya.

- Van, hogy soha nem terem újra. És ha igen, az íze más lesz, egészen más. A mi életünkben ez az íz soha nem terem újra parancsnok - madarak szálltak el egymást kergetve előttük. A király szünetet tartott - És ez alól a fiam sem kivétel. Nem láttad, az arcát amikor visszatértünk a harcból. Nem láttad szenvedését. Nem tudod milyen kínokat élt át, nem tudod miként szenvedett, mindezt miattad - talán az utolsó szó volt az amit kiváltképp megnyomott.

- Uram...

- Az arcát sem láttad, amikor letekintett rád. Ahogy akkor sem, amikor ölébe vont és karjaiba zárt. Megízlelte a szerelme ízét, és a hiányát is megélte. Megélte mit jelent elveszíteni azt akit szeret. Nem vagyok vak, látom mindazt amit kell és talán olyanokat is amiket nem kellene. Megélte mindazt amit nem lett volna szabad. De ez az íz elmúlik, és helyébe nem lesz más, csak bánat. Nem akarom látni szenvedni a fiamat. Azt akarom, hogy meglelje a boldogságot. Azt a boldogságot, ami nekem csak töredékbe jutott...

- Mit kívánsz tőlem?

- A Birodalom Ünnepe után hagyd el az erdőt, és soha ne térj vissza - a király a messzeségbe meredt, nem nézett a dermedt lányra.

- Te magad mondtad, hogy fiad szenvedni fog ha...

- Jobb ha előbb múlik el, mintsem később amikor a kötelék szakíthatatlan. Így sebe lehet begyógyul majd

- Inkább élje le élete nagy részét szomorúságban, mint egy keveset boldogságban? Ezt kívánod?

- Nem lett volna szabad, hogy mindez megtörténjen. Ezt kívánom - bólintott a király - Ha azt ünnep után határainkon belül talállak, ne számíts meleg fogadtatásra - szögezte le a tünde, és eltűnt a fák alatt.