Eddig csak vágyálom, röpke képzelgés volt csupán....

Francba is az előzetessel! Úgyérzem ez azon részek egyike aminél az írónő sem tud előzetest írni.

Jó olvasást melon!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mindkettejük számára megszűnt a világ, elmosódott az idő. Csak egymást látták, semmi mást. Míriel érezte, hogy fülig pirul, és hogy meging a lábán a csók hatására. De Legolas erős kezei tartották, és nem engedték volna akkor sem, ha maga Morgoth fenyegetné.

A csók hosszú volt, csupán a levegője fogyott el mind kettejüknek.

- Le melon ( Szeretlek)- suttogta Legolas, és homlokon csókolta szíve választottját.

- Melidh nin? (Szeretsz?) - kérdezte remegő hangon Míriel, és a fiúhoz bújt. Kérdése úgy hangzott, mintha maga sem hinné el, hogy mi történt.

- Tancave!Le melithon an-uir! (Igen!És örökké szeretni foglak!) - a herceg beletúrt szerelme hajába és beszívta annak édes illatát. Majd így suttogott az aranyhajú fülébe:

- I thîr lín luitha nin.Miphil lín sui glî velui (Tekinteted megidéz. Csókod édes mint a méz)

- Le melon Legolas (Szeretlek Legolas)- súgta a lány is az éjszakába, és a szőke mellkasára hajtotta a fejét.

Mindketten hallgatásba burkolóztak, csak hallgatták egymás szívverését, és lélegzetét. Végül Míriel tolta el magától kissé társát, hogy a szemébe nézhessen. Kezét a nyaka köré fonta, úgy folytatta:

- Mióta érzel így, mond? - Legolas kisimított egy kósza tincset társa arcából, és így felelt.

- Emlékszel amikor legelőször voltunk itt? Akkor úgy éreztem,hogy megtaláltam a helyem, és azt aki mellett a helyem van. Te vagy éjjelem és nappalom, örömöm és bánatom Míriel. Te vagy a Napom és Holdam,életem és halálom. Te agy a mindenem - Míriel szeme könnyes lett, még senki sem mondott neki ilyen szépeket.

- Miért pont a nyolcas? - kérdezte újra és kivette hajából a rózsát. Az most más volt, szélei rózsaszínűek voltak, és a közepe már egészen fehér.

- Nyolc hónapja,hogy először néztem a szemedbe. Nyolc hónapja, hogy először találkoztunk - felelt mosolyogva Legolas.

- Hiszen az írás, az nem a te írásod volt. Nem egyezett a Lórieni leveleddel

- Ezt nem fogom elárulni - kuncogott a szőke - Eltetted a levelemet?

- Természetesen, féltve őrzöm, soha ki nem dobnám annak a levelét aki a szívemnek kedves - elmosolyodott és megpuszilta Legolas szája szélét. Ám a herceg nem elégedett meg a puszival. Még mielőtt a lány újra elhajolhatott volna tőle, újabb csókot lehelt a cseresznye piros szájra.

- Kitaláltam valamit... - suttogta társa fülébe a fiú.

- Mit? - kérdezett vissza Míriel, és megcirógatta kedvese arcát.

- Olyat amit még biztosan nem csináltál. Gyere! - fogta meg a lány kezét és lekezdte a vízesés irányába húzni.

- Hé! Legolas! Mégis mit akarsz? - kérdezte kicsit ijedten a lány.Míriel feltekintett a hatalmas víztömegre, amely zabolátlanul és gyönyörűen omlott alá.

- Leugrani - mondta meg végül tervét a herceg.

- Hogy tessék? - hitetlenkedett Míriel.

- Vezet fel egy faragott kő lépcső, és a víz sem hideg...

- A-a - ingatta a fejét Míriel - Ha annyira fürödni akarsz tessék, ugorj be itt - tárta kezét a tó felé.

- Abba mi a pláne? - mosolyodott el pimaszul Legolas, és elkezdte lerúgni a csizmáit. Majd levette ingét is.

- De... - mutatott magára Míriel - Ebben nem megyek.

- Nem is mondtam hogy abban - Legolas szájára kaján mosoly csúszott. De eléggé hamar lehervadt társa pillantásától - Bár ha nem vagy elég bátor hozzá... - piszkálta egy kicsit a vonakodó lányt.

Míriel felszegte a fejét, elfordult, és elkezdte kioldani ruhája fűzőjét. A sötétkék viseletnek először az öve landolt a földön, majd a fejdísz, és végül maga a selyem ruha omlott le a fűre. Nem pirulsz el... nem pirulsz el amikor megfordulsz. Nyugalom.- mondogatta magában a lány. Igaz, volt már olyan, hogy Legolas ing nélkül látta ( szerk.:sőt pont ő vette le...). Most az egyszerű top helyet, egy egybe részes pánt nélküli elöl fűzős fehér csipkés fehérnemű volt a ruha alatt.

- Ha nem akarsz jönni nem kell. De nincs mitől félned - lépett a lány mögé a herceg. Óvatosan átkarolta, és belecsókolt a nyakába. Érezte, ahogy a lány beleborzong, majd elhagyják a lábai, és csak az ő karjai óvják meg a földre rogyástól.

Míriel halkan sóhajtott egyet, és megpróbálta visszanyerni egyensúlyát.

- Megvan a gyenge pontod - mosolygott Legolas.

- A tied is meg lesz előbb-utóbb ne aggódj - Míriel hirtelen szembe fordult társával, orron puszilta.

- Aki utoljára felér, az teljesíti a másik egy kívánságát - kacsintott, és futva indult a vízesés oldalán végig futó kő lépcsők irányába. Párosával szedte a lépcsőfokokat. De így is látta, a mögötte, rohanó szőkét. A lépcső hosszú volt és csúszós, rendesen kifáradtak mire felértek. Míriel már látta a lépcső végét, ekkor egyszer csak előtte terem valaki, és nevetve nyújtja neki a kezét.

- Na ki az első? - kérdezte önelégült mosollyal Legolas.

- Nem ér! - húzta el a száját a lány. Elfogadta a segítő kezet, ami felrántotta a vízesés tetejére. Onnan, az egész erdőt belátták. Nyugatra terültek el a Köd Hegység ködbe burkolózó csúcsai, Keletre Rhún tengere háborgott, és Délre Mordor fenyegető hegyei magasodtak az ég felé.

- Gyere - húzta maga után Legolas. Kőről kőre ugrálva beértek a vízesés közepén magasodó sziklához. A szikla épp elég széles és hosszú volt ahhoz,hogy kényelmesen neki lehessen futni a lezúduló víztömegnek.

- Ööö meggondoltam magam - közölte Míriel mikor lenézett a szikláról. Halvány felhőréteg takarta a víztükröt, nem lehetett látni az alját.

- A-a - ingatta a fejét Legolas - Innen már csak egyenesen előre visz az út! - Társa szemébe nézett, és tetőtől talpig végig mérte. A fűző szépen kiemelte nőies mellkasát, és karcsú derekát. Hosszú lábait, és kecses kezeit is csak előnyösebb megvilágításba helyezte ez a ruha.

Míriel kicsit elpirult, látva,hogy a herceg szemei konkrétan rá tapadtak. Összefonta maga előtt a kezeit, és szúrósan Legolasra nézett.

- Khm...

- Öm..ö... sajnálom.... - kapta el a fejét Legolas.

- Most már kezdek elgondolkodni azon, hogy nem volt teljesen jó ötlet hagynom,hogy ellásd a sebem, akkor ott a folyóparton - pimaszkodott Míriel.

- Vissza éltem a bizalmaddal? Nem - forgatta a szemét Legolas. - És ha nem lenne mit nézni hidd el nem is nézném - Igazából csak akkor fogta fel,hogy mit mondott miután kicsúszott a száján.

- Te kis..! - Míriel egy vállba vágással jutalmazta a megjegyzést.

- Na de ugrunk vagy inkább lelöksz? - kérdezte nevetve a szőke. - Ülj fel a hátamra - mondta.

- Ez beleszámít a fogadásban lévő kérésbe? - kérdezte Míriel, és a fiú mögé sétált, majd felugrott a hátára.

- Csak szeretnéd - mosolygott rejtélyesen a herceg, és megfogta a lány lábait.

- Mehet? - kérdezte.

- Mehet! - lelkesült fel az aranyhajú. Legolas neki futott, majd a szikla pereméről ellökte magát. Mindketten önkéntelenül, de felüvöltöttek amikor zuhanni kezdtek. Pár másodperc múlva a tóba csapódtak.

Míriel mikor a felszínre bukott megrázta a fejét.

- Ez..ez fergeteges volt! Legolas, hol vagy? - nézett körbe a tóban.

- Bú! - bukott fel a lány mögött a keresett személy - Ugye,hogy jó volt? És még te nem akartál jönni.

- Ne ijesztgess...

- Na de mi is van azzal a fogadással - kapta az ölébe az aranyhajút.

- Félreértés elkerülése véget, szögezzük le a következőket: maradjunk bizonyos határokon belül, és nyaktól lefele tabu.

- Mint az a felező vonal az ágynál, mi? Azt hiszem, megtartom későbbre... - mosolygott rejtélyesen a fiú. Míriel haját a füle mögé hajtotta a haját, és megcsókolta. A lány a nyaka köré fonta karjait,és ha ügyetlenül is, de vissza csókolt.

Lassan kiúsztak a partra és tüzet gyújtottak. Hamar megszáradtak, és vissza öltöztek. Nemsokára Míriel Legolas ölében ülve nézte a lángok táncát.

- Mi lesz ezután? - kérdezte felpillantva kedvesére.

- Tán félsz valamitől meleth-nîn? - kérdezett vissza aggódva a herceg, és szorosabbra vonta karjait a lány körül.

- Az éj sem tart örökké, Legolas!És ha feljön a Nap, tán az éjjellel temetődik el ez a titok is?

- A titok együtt nyugszik a Holddal. De azok az érzések amik a titkot szőtték nem változnak

- És mi van ha? Ha ez az egész kiderül engem megöletnek, vagy a legjobb esetben száműznek

- De nincs mi van ha meleth-nîn.Ne félj amíg engem látsz, és azután se - megpuszilta aggódó társa feje búbját, és az ujja köré tekerte haja egyik aranybarna hajtincsét.

- Aludj kedvesem - suttogta, és halk sindarin énekbe kezdett. Míriel nem is próbált ébren maradni, befészkelte magát Legolas karjai közé, és lassan elaludt.

A kis eldugott völgyben, még a madarak is szebben köszöntötték a reggelt, mint az erdő többi részén. A Nap korongja ki-ki kandikált a fák közül, szétszórva sugarait a selymes füvű réten. A víz és a fák újra a régi színüket öltötték magukra.

Most kivételesen Míriel ébredt elsőnek. Óvatosan lehámozta magáról párja karjait, és szembe fordult vele. Cirógatni kezdte a szőke arcát, majd megpuszilta a homlokát.

- De szeretnék minden reggel így ébredni - nyitotta ki a szemét mosolyogva a herceg.

- Én meg minden estét úgy tölteni mint a tegnapit - mondta el a maga kívánságát is Míriel.

- Viszont, tessék felkelni. Vagy pedig itt hagylak - nógatta a földön fekvő társát, aki erre csak elnyúlt a füvön.

- Öt percet - kérte nevetve.

- Lusta népség - forgatta a szemét Míriel, és kezét nyújtotta a földön fekvőnek. Ám az egy nagyobb rántással, magához húzta a lányt.

- Maradjunk még - suttogta a fiú.

- Meddig? - kérdezte elmosolyodva az aranyhajú.

- Örökké - mondta Legolas, és egy rövid csókot adott társnője szájára. Végül Legolas beleegyezésével még dél előtt elindultak vissza fele. Most hátulról közelítették meg a palotát, hogy véletlenül se fussanak össze senkivel. Lassan közeledtek a királyi építményhez, egyikük sem akart sietni. Most Míriel Legolas mögé ült, így jobban tudott kapaszkodni. Az istálló felől hang foszlányok szűrődtek ki. Egy férfi és egy női hang. Vidámak voltak, a nő nevetett. Ismerős hangok.

A herceg megállította Berengurt, és hátraszólt Mírielnek:

- Figyelj csak, az ott nem a nővéred?

- De...de kivel beszél - hunyorított a két alak felé Míriel. A fák takarták őket, így biztonságosan leskelődhettek.

- El nem hiszed! - mondta nevetve Legolas - Bernirrel.

- Na hogy tessék? Ez nem igaz! - mosolyodott el a lány.

- Egy zacskó aranyba,hogy hamarosan egymásra találnak! - tette meg az első tétet Míriel.

- Tartom - egyezett bele Legolas - De ne feled,hogy a tegnapit én nyertem... én a helyedben elgondolkoznék azon,hogy akarok-e megint fogadni

- Ne bízd el magad - kuncogott Míriel, és megpuszilta társa fülének hegyét. Érezte, ahogy a fiú háta megvonaglik, és megremeg.

- Meg van a gyenge pontod! - közölte nevetve, és újabb puszit adott a hegyes fülre.