Öt zarándok tenger partján

Öt mágus egy körbe állván

Öt Bölcs egy tanácsban

Öt Bölcs a jónak szolgálatában

Hatodik is ott áll csendesen

Hatodik sejt valamit amit a többi nem.

- Hát... - kezdett bele Argalad, de erre kitárult a csarnok ajtaja és Finarfin lépett be rajta.

- Ó te Szentséges Illuvatar, hát igaz a hír! - ámult el a nolda király meglátva a takaróba burkolt fehér hajú lányt.

- Finarfin most igazán nem alkalmas...Amugyis, mit keresel itt?! - kérdezte összevont szemöldökkel Manwe.

- Tudod Uram elszomorító, hogy egy szabótól, egy kovácstól és egy árustól kell megtudnom lányod visszatértét. Miközben úgy hiszem szívemen viseltem az ügyét amíg a fák el nem pusztultak és belőle csillag nem lett! - ecsetelte felháborodottan a nolda.

- Elnézésedet kérjük de nem alkalmas! Megbeszélhetnénk máskor? - állt fel lánya mellől Varda.

- Nem Elbereth Úrnő, választ akarok! Bár tudom nem illik ilyet kérni a valáktól, de úgy érzem megillett ennyi!

- És ebben igazad van - válaszolt higgadtan Yavanna. - De nem most. A fiatalok nincsenek valami jól pihenésre van szükségük.

- Hiszen ön Nerwen édesapja! - szólalt meg hirtelen Tinwerín letéve kezéből a teás bögrét. - Hogy Galadriel mennyit mesélt magáról!

- Úrnőm ismered a lányom? - kérdezte falfehéren a nolda közelebb lépve a lányhoz.

- Igen ismeri, de szerintem megbeszélhetnétek később! - parancsolt megálljt Manwe, de ekkor már lánya is felállt és kezet készült fogni a jövevénnyel.

- Örvendek, Tinwerín vagy Míriel, vagy...Szóval ahogy ön ismer - mutatkozott be illendően a vala. - Most nem fognám meg a kezét, ha nem bánja...

- Dehogy bánom! És mond Nerwen jól van Középföldén?

- Ó igen! Már nagymama! Ami azt jelenti, hogy ön dédapa! Gratulálok! - mosolygott kedvesen Míriel, és eltüsszentette magát. - S-sajnálom... - kapta a szája elé a kezét.

- Örültünk Finarfin! Tinwerín ülj vissza, sőt egyenesen menj fel a szobádba! - lépett melléjük sebesen Varda.

- Viszlát! - köszönt el kedvesen a lány és magához ölelve a takarót Argaladdal együtt távoztak a teremből. Manwe a tenyerébe temette arcát, Varda és Yavanna pedig sóhajtottak.

- Rosszabb időpontot keresve sem találhattál volna nolda... - dörmögte Aule.

- Úgy néz ki a lányuk illedelmesebb mint ők maguk - jegyezte meg Finarfin.

- Ajánlom neked tünde, hamar vond vissza szavaidat vagy... - fortyant fel Manwe, de még Varda idejében visszanyomta a székbe.

- Nyugalom kedvesem, nyugalom nem hiányzik még egy szívbeteg is...

- Elnézést Uram, de igazán nem értem, hogy mi is folyik itt - csillapodott le Finarfin.

- Ülj le kedves nolda - kínálta hellyel Yavanna.

- Nos hát annyi történt hogy az imént elballagott két meggondolatlan, felelőtlen, gyerekes... - kezdte el sorolni Aule.

- Aule köszönjük - csitította Yavanna.

- Csupán korcsolyázni voltak a hegyekbe, és beszakadt a tó - zárta le a témát Varda.

- Feanor és Nerwen alatt is beszakadt anno...de akkor csak Feanor úszott. Szegény Nerwennek kellet becipelnie Tirionig...

- Ott voltunk Finarfin köszönjük! - mondták kórusban a valák.

- Jó, jó elnézést...Tehát miért nem tudtam a Csillag visszatértéről? - kapta fel a beszélgetés fonalát a nolda.

- Lehet Sauronnak is vannak kémei a noldák között, már nem rosszallás képen. Ezért úgy gondoltuk jobb ha nem szólunk. De mégis ki vagy te, hogy kérdőre vonsz minket?! - pattant fel újra Manwe.

- Manwe nyugalom! - nyomta le újra a székbe Varda.

- Nyugalom?! A lányom betegeskedik amíg én ezzel a noldával társalgok!

- Joga van tudni a tényeket! - emelte fel a hangját már Varda is. - Szóval szépen vissza ülsz és karöltve felhomályosítjuk ezt a szerencsétlen noldát! - most már végérvényesen visszaültette hitvesét a székbe.

Így esett, hogy Finwe fia Finarfin választ kapott a sok száz éve lappangó kérdéseire. A valák elmondták a a történelem folyását töviről hegyire, a fák pusztulásától a jelen napok forgatagáig.

Mindeközben Argalad és Míriel a szobában ültek paplanokba burkolózva és forró teás bögréket szorongatva.

- Egészen jól kezelted a helyzetet - jegyezte meg Argalad.

- Mármint a Finarfinosat? Köszönöm - mosolyodott el Tinwerín, és összehúzta magán a paplant.

- Szegény öregnek teljesen jogos a felháborodása... A lányával jóformán együtt nőttetek fel. Ráadásul amikor Melkor megtámadta Valinort sokat segített a te védelmedben...

- Remélem anyáék rendesen kezelik a helyzetet... - sóhajtott Míriel, és egy párnát rakott a háta mögé majd nekidőlt.

- Sajnálom, hogy miattam lettél beteg - tördelte a kezét a vörös hajú.

- Egyáltalán nem haragszom, életem eddigi legszebb téli élménye volt - mondta Míriel, bár ebben a kijelentésében csak azután kezdett el kételkedni miután kimondta. Megkörnyékezte agyát egy emlék halovány keze ami egy bizonyos téli napot élesztett fel homályosan a lány fejében. Egy bizonyos téli napot, amikor a fehér havon vörös rózsák virítottak...Hirtelen elnémult, a gőzölgő teára meredt.

- Baj van? - nézett rá kérdőn a fiú.

- Nincs - sóhajtott fel gondolataiból felocsúdva Tinwerín. Ellökte magától az emlék halovány kezét, és mosolyogva nézett vissza a fiúra.

- Az emlékek? - kérdezte meg félve Argalad.

- Azt hiszem emlék... - válaszolta bizonytalanul Tinwerín.

- Szeretnél beszéln... - még végig sem mondta a mondatot, Míriel már a szavába vágott:

- Nem! Vagyis... azt hiszem nem lenne miről - rázta meg finoman a fejét a vala. - Mesélnél valamit? - tette le a bögrét az asztalra, és felkucorodott az ágyára. Hátát a falnak támasztotta, és figyelmesen fürkészte a melléje ülő arcát.

- Mégis mit? - kérdezte Argalad mosolyogva.

- Biztos sok érdekes dolog történt Valinorban, biztos van egy pár érdekes történeted.

- Hát, ami azt illeti ezt még az apám mesélte, ez is megfelel?

- Persze! - helyezte magát kényelembe a lány, és szemeit a mesélőre függesztette.

- Feanor állítólag Nerwen hajából merítette az ötletet a Szilmarillokhoz. Egy ilyen alkalommal Nerwen kint sétált a hegyekben, és Feanor elkezdte kergetni. Szegényt rákergette egy befagyott tó jegére és utána ment. Csakhogy a tó nem is olyan régen fagyott be, és vékony volt a jégpáncél... - a fiú arra lett figyelmes, hogy a mesélés közben egy fej dőlt a vállára minek gazdája csendesen szuszogott.

***

A zord tél bár kíméletlen volt Középföldén gyorsan távozott a vidékről. 2953 tavasza vette kezdetét Ardán. Míriel is kigyógyult a megfázásából, és már újra fel bírt kelni az ágyból. Galadrielnek is egy kicsit megkönnyebbülést jelentett hiszen Ulmo és Manwe parancsára ő ápolta a lányt míg beteg volt. Tinwerínnek rengeteg bepótolni valója akadt, hiszen hetekig ágyhoz volt kötve. Lassan, de kezdte utolérni magát feladataival minthogy: segédkezni Haldírnak a határőrségben, meglátogatni Arwent Imladrisban, kicsit jobban körbejárni a Megye határát, és megfigyelés alatt tartani Gollamot. Már javában a tavasz derekán jártak, amikor Míriel újra álmot látott a jövőt illetően. Az álom azt suttogta siessen Imladrisba, hiszen meg kell ismernie egy kiemelkedően fontos személyt, aki majdnem főszerepet fog játszani Középfölde sorsának alakulásában. Így 2953 ötödik havának elején Arda Védelmezője megérkezett a Féltünde Elrond házába. Ott tartózkodása második napján többen is érkeztek Imladrisba, Galadriel Úrnő, Círdan és két maia kiknek kilétét Tinwerín számára rejtély övezete, egyenlőre...

- Elrond uram szabad tudnom ki a tanács új tagja? - fordult Gandalf a mellette lépdelő féltünde felé. Már késő estére járt, Elbereth csillagai fényesen ragyogtak az égen, a Hold sarlója szinte átszelte az éj sötétjét. Kellemes tavaszi szellő lengte körbe Völgyzugoly egyik tornácát, mely felé a két férfi tartott.

- Mithrandir - nézett rá Elrond, és ráfordult az utolsó lépcsőkre. - Ő ott van minden csillagban, ott lakozik Arda minden rezzenésében... - megálltak a szobrokkal szegélyezett terasz küszöbe előtt. Egyenesen velük szemben egy fehérbe öltözött női alak állt. A nő lassan fordult meg, fehér ruhája a lépcsőre omlott, szürke szemét a mágusra emelte. Ott állt fényesen, ragyogón, derekánál már hasadt a hajnal ám fejénél éj honolt. Homlokát egyszerű ezüst pánt fogta át, ám úgy tűnt koronája az égbolt csillagai s ékkövük a Hold.

- Üdvözöllek **Olórin! - a női alak cseresznye piros szája mosolyra görbült.

- Elen Alcarain...* - hűlt el Gandalf megpillantva a nőt. - Tinwerín Úrnő...! - hajtott fejet még mindig ámulattal a mágus.

- Engedjük el a formaságokat Olórin - kacagott fel a vala csengően, akár a hosszú fagy után a kövek közül előtörő forrás tavasznak derekán. - Örülök, hogy útjaink keresztezték egymást.

- Úrnőm, hisze Melkor...

- A múlt elmúlt hű maiám - emelte fel a kezét Tinwerín félbeszakítva a mágust. - Most a jelenre kell koncentrálnunk.

- Ahogy mondod Úrnőm - lépett ki az egyik sötét boltív mögül Sarumán. Így ült össze a Fehér Tanács, immáron egy új taggal kiegészülve. Gandalf, Elrond, Sarumán és Círdan körbeülték a kő asztalt, és Galadriel is hol felállt, hol helyet foglalt. Csupán Míriel nem ült le.

- Olórin, a tények beigazolódtak. Bár Galadriel Úrnő 2948 telén visszaűzte Sauront Mordorba, most mégis erőre kapott. Kettőezer- kilencszázötvenegy első havában Sauron visszatért Dol Goldurba, megerősítve régi erdőségét. A Kilencek feltámadtak, és félek erősebbek mint valaha. Melkor talpnyalója képes olyan sereget felállítani segítségükkel mint amilyet a Másodkor vége óta nem látott Középfölde - szólt hozzá a tanácskozáshoz Tinwerín, és megállt az asztal oldalán, de nem támaszkodott rá.

- Úrnőm én nem kételkedem szavaid igazában, de honnan tudod, hogy Sauron két éve tért vissza Dol Goldurba? Lehet csupán álca volt, mely mögött valami sokkal fontosabb dolog rejtőzik - fordította a vala felé fejét Sarumán.

- ***Curunír - szólalt meg kis hallgatás után Tinwerín. - Ott voltam azon a téli napon, ott küzdöttem elcsigázottan, ott voltam amikor a nazgúllok leszálltak a harcmezőre, ott voltam...ott...haltam meg - hangja kissé élesen hasított a hajnali levegőbe, bár az utolsó szavaknál kissé elbizonytalanodott. - Szavaim hitelességét mégis megkérdőjelezed úgy hiszem alaptalanul Fehér Mágus!

- Elnézésedet kérem Úrnőm, de ha valóban igaz a hír Sauron akkor sem nyerheti vissza hatalmát az Egy nélkül - szabadkozott Sarumán.

- Isildur halála óta mit sem tudunk az Egyről Sarumán - szólalt meg Gandalf. - Vagy talán tévedek?

- A Hetet és a Kilencet megszerezte, hatalma így is megnőtt. Jobb lenne ha mi találnánk meg a gyűrűt mielőtt Ő akad rá - tanácsolta Elrond.

- Az Egy már régen a tenger fenekén pihen! Kisodorták oda az Anduin habjai - válaszolta a Fehér Mágus.

- Honnan tudod ennyire biztosra Curunír? Bár nem kételkedem szavaid igazában - kérdezte Míriel megállva Gandalf mögött, egyenesen belenézve a Fehér Mágus szemébe. Mintha erre a kijelentésére Galadriel Úrnő halványan elmosolyodott volna...

- Miután Isildurt megölték a hegyi orkok, a Gyűrű cserben hagyta. És Isildur a folyóba veszett az Egyel együtt. Amikor a király fiának kifogták a holtestét nem találták meg rajta a Gyűrűt, se a folyó mederben - emelkedett fel helyéről a mágus.

- Még ha - szólt közbe Elrond, ezzel csitítva a kedélyeket. - , az Egy a tengerbe veszett is, akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül Sauron növekvő erejét.

- Mordor árnyéka megnyúlt. és egyre nyújtózik Osgiliath felé - mondta Galadriel Úrnő rámutatva a térképen a városra. - A Sötét Úr hatalma növekvőben, de a remény még él.

- Ha Osgiliathot megostromolják, és beveszik akkor már csak Minas Tirith fogja elválasztani Sauront attól, hogy meghódítsa Középföldét - vette át a szót Gandalf.

- Ha Osgiliath majd Minas Tirith elesik Középfölde szabad városai egymás után fognak meghajolni Sauron hatalma előtt. És akkor már Vasudvard gyűrűje sem fog védelmet nyújtani... - tette hozzá Tinwerín.

- Ugyan miért ostromolná meg Sauron Osgiliathot? Nincs elég ereje hozzá, hogy bevegye az emberek városát, a Gyűrű nélkül nem - vetett ellent Sarumán. - És a Gyűrű a tengerbe veszett. Az Egy nélkül Sauron gyenge akár a harmat melyet felszárít az első nyári szellő.

- És mi van akkor - lépdelt közelebb a mágushoz Tinwerín. - ha a nyár nem köszönt Középföldére Fehér Mágus? Ha a harmat megmarad, s növekszik majd erőt gyűjt?

- De a nyár újra be fog köszönteni Tinwerín Úrnő - mondta kelletlenül Curunír. - És felszárítja a harmatot. Rémképeid alaptalanok, Sauron bár feltámadt alakot nem tud ölteni. És ha mégis megtenné, akkor sem lenne elég ereje egy sereg felállításához.

- Az eldák ideje lejárt - kezdett bele Galadriel. - mi sem lennék elég erősek visszaverni egy akkora támadást mint a Másodkorban Sarumán.

- Ha a Gyűrű valóban a tengerbe veszett gondoskodni kell róla, hogy ott is maradjon - szólt hozzá Círdan. - A hajósok éberen fogják figyelni a partokat.

- Az éberség sosem árt Círdan barátom - helyeselt Sarumán. - De a túlzott aggódás már igen - nézett szúrósan Tinwerínre. - Lehet, hogy az Éber Békének már vége, de ez nem egyenlő azzal, hogy rettegésben kell élnünk. Amíg nincs meg az Egy, addig gondjaink is a tenger fenekén nyugszanak - Talán ez volt a legszebb végszó mely reggel berekesztette a tanácsot. A Bölcsek visszavonultak, csupán Tinwerín állt a tornác szélén, Keletre, Mordor felé tekintett.

- Szívemre árnyék ült Mithrandir, rosszat sejtek - nézett szeme sarkából a mögötte álldogáló mágus felé.

- Engem is nyugtalanítanak Sarumán szavai Úrnőm, nem tagadom. Ha még mindig béke honolna Ardán, ön most nem állna itt - helyeselt a mágus.

- Tán érkezésem aggodalomra ad okot Olórin? - vonta fel az egyik szemöldökét Míriel, és megfordult.

- Nem Úrnőm, csupán érkezésed egyet jelent azzal, hogy Sauron is felébredt és erőt gyűjt magának - szabadkozott a szürke zarándok. - Hiszen ha emlékeim nem csalnak, a Két fa pusztulásakor az égre került. De most mégis itt áll, és ennek nyomós oka van.

- Mithrandir, nem kértem, hogy hagyjuk a formaságokat? Most fontosabb dolog nyomják a vállunk mintsem arra figyeljünk hogy szólítjuk a másikat. Sarumán szavai mögött ott lappangott valami, elméjét elzárva tartotta.

- Mire célzol Úrnőm? - kérdezte botjára támaszkodva a mágus.

- Rossz előérzetem van Gandalf, valami beférkőzött köreinkbe aminek nem lett volna szabad...És ez a ballépés súlyos következményeket szülhet...

~~~

* Elen Alcarain - Fényes/Ragyogó Csillag. Quenya név. Mírielnek eléggé sok neve van Ardán, lassan a többit is megismeritek.

** Olórin - Gandalf Valinori neve. Míriel valószínűleg azért szóltja így mert így ismeri.

*** Curunír - Sarumán Valinori neve, hiszen ők maiák akik Nyugatról jöttek.