Van egy ösvény, mely még járatlan

Van egy döntés, mely váratlan

Van valahol egy végtelen űr

Mely minket vár, minket hogy élhessünk ott időtlenül

- Aludj még - simította végig a fiú arcát.

- Maradj még - suttogta álmosan a tünde és megfogta a mellette ülő kezét.

- Maradok, maradok most és mindörökre. Most aludj vissza, hisz még csak az első napsugár vetült Ardára - betakarta a szőkét, ám kezét nem engedte el. Csupán nézte, ahogy szemhéjai lecsukódnak, légzése egyenletessé válik, majd elalszik. Míriel sóhajtva döntötte fejét a falnak, és cirógatta a meleg kezet. Nem érdekelte mi lesz, csak az érdekelte hogy az akit szeret az boldog legyen. Gondolataiba merülten nézte Legolast, elfolyt mellettük az idő. Hirtelen, a fiú keze megrándult, arcán mosoly suhant át, és motyogott valamit:

- Biztosan ikrek, de akkor mi legyen a nevük? - Mírielt ennek hallatán elfogta a kíváncsiság, és nem tudta megállni, hogy ne nézzen bele kedvese álmába:

Magát és Legolast látta, egy virágokkal telt réten. Boldogok voltak. Egymás mellett feküdtek, beszélgettek.

- Majd ketten döntünk, ha itt az ideje meleth-nín - mondta az álomban lévő önmaga. Aki a való világból érkezik, azt nem látják az álmok szülöttei, így Míriel megkockáztatta azt, hogy közelebb megy. Hallotta a saját maga hangját, amint nevetésre csendül.

- Neh! Ez csikiz! - kuncogja a földön fekvő lány.

- Téged vagy a babát? - kérdez vissza mosolyogva Legolas, és megállítja kezét a dudorodó hason.

- Rúgot egyet - suttogja lágyan az aranyhajú, és párja keze mellé csúsztatja a sajátját. Míriel egészen a földön fekvők elé sétált. Valóban az álombéli énje gyermeket várt. Az egyszerű fehér ruha kiemelte a növekvő hasat.

Milyen szép álom - gondolja Míriel, és már épp távozni készült volna, mikor érezte, hogy Legolas keze ismét megrándul. Görcsösen kezdte szorítani a mellette ülő kezét. Ebben a pillanatban az álom képe is változni kezdet. Az ég beborult, a mező maga lett a kietlen puszta. A fehér ruhás lány kezét egyszeriben vér lepte el.

- Mi ez? - kérdezi kétségbeesetten kedvesétől. Majd hirtelen hasához kap, nyilak zápora zúg el felettük. A következő percekben már a fehér ruha vörössé vált, és nem marad más a lány mellett mint egy üvöltő alak, ki vérben térdel. Míriel hallotta kívülről is a fiú kiáltásait, ekkor tért vissza a valóságba.

- Celeb Ithil, calad gil, glóriel Anor glawr ego uanui ól! Lasta lín Arda hwest, luithila bano n'annún dúr naw, toltha ídh ah bain.* - e halk szavakat duruzsolta nyugtalan kedvese fülébe. A fiu megnyugodni látszott, kézszorítása lazult. Viszont a kék szemek hirtelen pattantak ki, és Legolas hirtelen ült fel az ágyon. Még mindig ridat volt, bár az álomnak vége szakadt. A fiú mellkasa hevesen sülyedt és emlekedett, zavartan nézett körbe, és szó nélkül vonta magához Mírielt.

- Hát jól vagy - simított végig a lány arcán. Bizonyára azt hitte az álomra, hogy valóság.

- Miért ne lennék? - kérdezte az aranyhajú. Muszáj volt úgy tennie mintha nem tudna semmiről.

- Álmot láttam - sütötte le a szemét a szőke - Az elején azt kívántam bár a jövő lenne, de a végére minden elsötétült és... - elharapta a mondat végét, nem bírta fojtatni.

- Ne is gondolj a rosszra, inkább mond el mi volt a jó - kisimította a tünde homlokára tapadt tincseit,majd lerúgta csizmáit és

- Csak egy-két röpke kérdés mielőtt elmondanám: Csiklandós vagy? - Míriel kuncogott egyet, majd válaszolt:

- Igen, de miért?

- A második, mi a két kedvenc neved? - ujjai közé csavarta a lány egyik kósza hajtincsét.

- Nevem? Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. De mond már mit álmodtál! - unszolta az aranyhajú.(szerk:. Míriel, Oscar díjas alakítás!)

- Egy réten voltunk, csak ketten. Vagyis hárman...vagy négyen, nem tudom pontosan...

- Négyen? Baranék is ott voltak?

- Nem. Hanem, gyermeket vártál vagy gyermekeket. Ezt nem tudom. Mert még kérdezted is, hogy mi legyen a nevük. Aztán megcsikiztelek, de aztán minden szürke lett, eltűnt a rét... - Míriel a fiú szájára tette a két ujját, ezzel hallgatásra bírva.

- És csikis voltam? - kérdezte mosolygva. Erre Legolas ujjai pillanatok alatt a lány hasát kezdték csiklandozni. Az aranyhajú megpróbálta leszedni magáról a komisz ujjakat, de a nevetéstől mozdulni sem bírt.

- Jó-jó hagyd abba! - kérte a fiút, mert már érezte, hogy folyik a könnye a nevetéstől.

- Igen, akkor is csikis voltál. És most is az vagy - vonta le a következtetést a herceg.

- Azt mondtad, hogy azt kívántad bár a jövő lenne - vette vissza a történet fonalát Míriel - Ami késik nem múlik hercegem. Megígérem, ha eljön az ideje akkor egy makkegészséges gyermeket ringathatsz majd a karjaidban.

- Én igazából háromra gondoltam... - vallotta be a tünde.

- Hogy tessék?! - ugrott fel mellőle a lány. - Van neked lelked Legolas? Nem te fogod megszülni azt a hármat, hanem én! Kettő! - alkudott.

- De ha lesz egy ikerpár és egy egyke? Akkor az is három. És nem hiszem, hogy annak a lánynak aki visszatért a halálból három gyermek gondot okozna - forgatta a szemeit játékosan a szőke, és karjainál fogva visszahúzta maga felé kedvesét.

- Majd az idő megoldja, ha eljön az ideje ráérünk rajta gondolkozni - egy apró puszit nyomott a szőke szájára, és ráborult a mellkasára.

***

- Mond csak, mióta őrizgeted azt? - bökött Baran a kis vörös selyemzacskóra Legolas kezében.

- Egy ideje - felet szűkszavúan a szőke - De már nem sokáig...

- Remélem azért majd meghívsz az esküvőre - piszkálta tovább barátját az íjász.

- Hányszor mondjam még el, hogy nem lesz esküvő! Legalábbis, ha Míriel nem szeretné. De természetesen ott lesztek, ez nem is kérdés - A keleti határ környékén sétáltak, senki sem hallotta őket.

- Egyébként, neked Ithil hogy fogadta? - kérdezte a herceg, átugorva egy kidőlt fa törzsét.

- Részletezzem? Legyen elég annyi, hogy azt hiszem egy pillanatig nem is lélegzet, majd utána az "igent" sikítozva a nyakamba ugrott - emlékezett vissza Baran.

- Szerinted ő is igent fog mondani?

- Ez most komoly kérdés Legolas? Te kinézed belőle, hogy nemet mondana?

- Nem, vagyis lehet, hogy ez nem csak az ő döntése lenne - mélázott el, a vörös tasakot babrálva. - Tudod félek, hogy apám olyat mondott neki amit nem mer nekem elmondani

- Ha összeházasodtok, akkor úgyis kiderült volna. Kár ezen őrölni magad, higgy nekem bizton igen lesz a válasz - kacsintott barátjára az íjász.

***

- Annyira jó, hogy mostmár a származásod súlya nélkül tudunk beszélgetni. De egyet jegyezz meg: akár mi is volt, akár mi is lesz, te mindig a húgom maradsz - ölelte meg húgát Estel.

- Te pedig a nővérem - helyeselt Míriel.

- Mond, találkoztál apámmal és anyámmal? - érdeklődött a nagyobbik, és letelepedett a folyó partjára.

- Varda azt mondta, hogy jól vannak. Mandosnál pihennek...

- Épp ideje volt már, hogy elinduljanak. Hamarosan nekem is mennem kell - mondta szomorúan a maia.

- Tessék? Miért?! - kérdezett vissza egyből meglepetten a mellette ülő.

- Az én küldetésem befejeződött - mosolyodott el elégedetten Estel. - Már nem szorulsz a védelmemre, magad is megállod a helyed.

- De nem mehetsz el! Mi lesz velem? Mi lesz Ithillel és Bernirrel? Mi lesz az itt felépített életeddel? - dúltak a kérdések a lányból, kit villám csapásként ért a hír.

- Tinwerín Úrnő, te magad űzted el Ungoliatot. Már ebből is tudtam, hogy nincs rám szükséged. Ithil és a többiek meg..., elfelednek majd. Kivéve egyiküket - állt fel a sötéthajú, és a mögöttük lévő erdőség felé emelte tekintetét, melyből egy barna hajú tünde lépdelt feléjük.

- Míriel Úrnő - biccentett Bernir, majd nevetve tette hozzá: - Huh de furcsa kimondani. Nekem akkor is az a talpra esett emberlány maradsz,a ki mindig nevetett a vicceimen - ütögette vállba a megilletült lányt.

- De...hogy? Most mi lesz? Anyám meghagyta, hogy ne szóljunk róla senkinek - pattant fel az aranyhajú.

-  Szürkerévbe megyünk - válaszolt Estel - Holnap alkonyatkor fut ki a hajónk Nyugatra, s ha szerencsés lesz az utunk, akkor már a rákövetkező nap estéjén Valinorba érkezünk

- Akkor, most csak elbúcsúzni jöttél? - kérdezte szomorúan Míriel.

- Valami azt súgja, hogy nem most találkozunk utoljára húgom. Sok szerencsét kívánok, s leld meg te is a békét a hosszú utad végén. Mert még csak most vette kezdetét a hosszú és göröngyös utad húgocskám - azzal homlokon csókolta húgát, és Bernirrel együtt belevesztek az erdő homályába.

~~~

*Celeb Ithil, calad gil, glóriel Anor glawr ego uanui ól! Lasta lín Arda hwest, luithila bano n'annún dúr naw, toltha ídh ah bain.-Ezüst Hold, fénylő csillagok, arany Napnak sugara űzzetek tova szörnyű álmot! Halld szavam Arda szele, sodord tova a sötét látomást, helyébe hozz szépet és megnyugvást.