"Az ösvény íme ketté ágazik, döntés az enyém

De ki lesz az ki majd kárhoz, ki lesz az ki majd térden csúszik elém?

Bánat, kín, és szenvedés jár az egyiken

Öröm, szép, boldogság jár másikon, de ki tudja melyiken?

Régi, új ismerős-e vagy idegen?

Döntésem mi legyen?"

Míriel dermedten állt az apró kavicsos úton. Dermedve fájdalomtól, dühtől, kétségbeeséstől. Megdermedve mindattól, amit tudott, de sosem mert kimondani.

- Hát vége van - suttogta ma elé. Vége van egy álomnak. Vége van egy látomásnak. Vége van jónak, szépnek. Vége van múltnak és jelenek.

- Még csak most kezdődik - lépett ki a fák közül Estel.

- Előre láttad, igaz? - meredt a vele szembe állóra a lány.

- Meglehet Úrnőm. A jövő folyama zavaros, van,hogy kitér a medréből, és másképp fojtatja útját

- Úrnőm...milyen cinikus szó...Minek vagyok Úrnője Estel? Bánatnak? Csalódásnak? Nem marad más utánam csak keserűség - elfordította arcát a sápadt napsugarak elől, és sarkon fordult.

- Úrnője vagy mindannak, ami boldogságot hozz, Úrnője vagy mindannak amit a Nagy Muzsikában daloltak. Ez is része a dalnak, fájdalmas egy sor

- És mi jön ezután? Mi a következő sora a dalnak? Halál, és elmúlás? Vagy tán egy összetört szív darabjainak szólama? - keserűség öntötte el a hangját. Arcán végig gördült az első könnycsepp.

- Az összetört szívet van, hogy egybeforrasztja az idő Tinwerín. A halál helyén új élet sarjad, az elmúlást felváltja lét

- Az idő...makacs játék. Van, hogy túl sokáig várat az újra, és túl hamar hozza el a véget.- szólt hátra a válla fölött remegő hangon. Arcát könnyek szántották, szívét bánatnak foga mardosta.

Hogy fogom elmondani? Miként fogok a szemébe nézni? Erre nincs kegyes út...

Gondolkodási időre volt szüksége, egyedül. Sietősen szelte át a folyosókat. Öles léptekkel vette a lépcsőket, és szélként suhant a fák között. De így is olyasvalakibe botlott,akibe a legkevésbé akart.

- Bocsánat - hadarta, és egy lépéssel kikerülte a tündét.

- Tán baj van? Régóta kereslek, mi lelt? - kapott a mellette elsuhanó kéz után a fiú. Míriel nyelt egyet, jól ismerte a hangot. Feszülten fordult meg, és igyekezett kifejezéstelenné tenni arcát.

- É-én is téged kerestelek - hazudta.

- Mi történt, apám miért hivatott? - kérdezte a szőke. Látta hogy csillog a lány szeme, csillogott nem is oly rég elhullatott könnyektől.

- Csupán sétáltunk a belső kertben. Északról és a történtekről kérdezett. Biztosított róla, hogy továbbra is én irányítom a határőrséget - A szemébe hazudott annak akit szeret. A kegyes hazugság, lehet hogy több fájdalmat sző majd mint az igazság...

- És kettőnkről? - Legolas, persze hogy aggódott. Miért is ne tette volna? Félt attól, hogy apja szavára elveszíti azt ki neki a legkedvesebb.

- N-nem esett szó. Tán kellett volna? Azt hiszem, valamiféle ünnepet is emlegetett - próbálta terelni a szót az aranyhajú.

- A Birodalom ünnepe. De minek kapcsán? - Tán el akarja küldeni? - vetődött fel a gondolat a fiú fejében.

- Az ünnep után vissza kell térnem Északra. Addig kaptam lábadozási időt - Nem bírt tovább az aggódó kék szemekbe nézni, lesütötte szemeit.

- Akkor nincs is olyan sok időnk. Alig három nap múlva lesz. Másról nem esett szó? Miért vagy ilyen leveret? - Sejtett valamit, de önmagának sem akart hinni.

- Semmi másról. Mesélnél nekem erről az ünnepről, nem igazán tudom miről szól - Gyomra még mindig görcsbe volt, hiszen társa ha akar belelát gondolataiba. Amik most a királlyal át élt beszélgetés körül forogtak.

- Most lesz ötezer éve, hogy a nagyapám megalapította az erdő királyságát. A kerek évfordulókon szoktunk ünnepet rendezni. Hálát adunk Erunak és a valáknak,hogy még mindig állnak a palota falai...

- Három nap - motyogta Míriel.

Az első nap gyorsan szaladt tova. A lány igyekezett minél kevesebb időt tölteni Legolassal. Talán így nem lesz annyira fájdalmas - gondolta. Mindig keresett valami kibúvót találkáig alól, kerülte a herceget. Este mindig korán lefeküdt, bár pontosan tudta, hogy a tünde éjszakáról éjszakára ott ül az ágyán kérdő pillantásokat váltva. Rohanásait a kereskedésre fogta, félnapos távolléteit a papírmunkára. A második nap alkonyán leügetett a folyó egy eldugottabb partvidékére. Választ kért Erutól, a valáktól hogy mit kéne cselekednie.

- Miért ilyen nehéz ez? Miért kell így lennie? Anyám, mi tévül legyek? Látod-e szenvedésem? Kérlek szabadíts meg a kínzó fájdalomtól - Arcát karjaiba fúrta. Gubbasztott a halkan duruzsoló fák alatt, némán sírt.

- Könnyeket nem való ilyen szép napon hullatni - a finom hang a fák között susogott - Nem áll jól neked a sírás Tinwerín - Íme a fából egy alak körvonalazódott. Kilépet a barna törzsből, ruhája maga volt a levél, haja az arany napsugár.

- Miért ne sírnék ha minden mi szép kicsúszik a kezem közül? Miért ne sírnék ha magam után csak bántott hagyok?! - az apadni látszó könnyek újra kifakadtak.

- Nyugodj meg kis csillag - hajolt le mellé Yavanna - Hagyd el a mai napra bánatot és kesergést. Lépd át idő és tér korlátát- hangja altatóként hatott a lányra, érezte amint szemhéjai elnehezednek - *Awartha Arda edrain! - az utolsó szavakat már csak haloványan hallotta, a női arca elmosódott.

***

Hideg kövön ébredt, egy kis teremben pihent. A lágyan simogató napsugár most is elevenen sütött, ám a termet csak a lámpások fénye világította. Most már nem csak Yavanna, hanem Vaire és Este is mellette álltak.

- Ez tán Mandos csarnoka? - hűlt el Míriel amikor körbe nézett a szürke csarnokon. Hatalmas oszlopai hidegen meredtek felfelé, a semmibe.

- A válaszok van, hogy a legfurcsább helyen kopogtatnak - szólalt meg Este - Álmodsz kedvesem, de mégis valós. Ez itt Mandos csarnoka mely rejti a múltat és jelent

- Válaszokat kértél Tinwerín, hát válaszolok - mosolyodott el Vaire. Mély lila köntösében indult el a folyosón, maga után intve a többieket.

- Ne félj kis csillag. Nincs mitől - tette az aranyhajú vállára kezét Yavanna.

- Milyen szép is volt Valinor delelője - Vaire végig húzta vékony kezét az első szőttesen. A falon lógó szőnyegen, ott izzott a két fa, ott hömpölygött Keleten a tenger. - És ekkor érkeztél közénk - a következő szőnyegen egy fehér pólyában fekve kisded látszott, körülötte mind a tizenöt vala, még maga Eru is. S még Melkor is.

- Ő Melkor? - kérdezte Míriel félve megérintve a fehér hajú, fekete ruhás tünde arcát.

- Igen, itt még mondhatjuk, béke honolt - bólintott Este.

- Aztán minden megváltozott - mutatott a következő szőnyegre Vaire. A ragyogó fák közé homály kúszott, elszáradtak. Homály öntötte el Valinort. S ott látszott Varda és Manwe amint könnyeket hullatva búcsúznak a gyermektől. A szőnyegen a képek kavarogni kezdtek. Sebtiben mutatták be a tündék és az emberek érkezését. Mírielnek egy képen akadt meg a szeme: A tenger partján egy sötét hajú alak áll, kezében magasba emel egy fénylő tárgyat.

- Feanor, a legügyesebb kezű nolda három szilmrailt készített - állt meg a szőttes ellőt Vaire - Egy a tengerbe hullt - a szőttes átváltozott, ott tomboltak rajta Arda tengerének hullámai amint elragadják a fénylő követ. - Egyet a tűz emésztett el - a háborgó tengert felváltotta a mezítelen lángok tánca amint nyaldossák az izzó ékszert. - És egyből csillag lett - újra a férfi látszott a tenger partján - És az a csillag eltörött mikor az Utolsó Csata megrázta Ardát és az eget. Egy kis darab tört le belőle, jelentéktelennek tűnik... - Míriel szeme előtt vonultak el a vala seregek csillogó páncéljukban. Látta a vanyák hófehér lobogóit előre menetelni, hallotta a Valaróma hadba hívó hangját. És látta amint apja egy utolsót sújt Melkorra kardjával, s az porrá vált. Ezzel egy időben az égen egy csillag úgy tetszett mintha ketté vállt volna.

- És azt a kis darabot, most te hordod a nyakadban Feanor ajándékaként - fejezte be Vaire, s a szőttes képe újra megmerevedett.

- Ez idő alatt nemzetek emelkedtek fel, és szigetek buktak alá a tengerbe. Felbukkant a Nap és a Hold. Hajók kötöttek ki, és indultak el Valinor partjairól - A következő szőnyeg meg elevenedett. Szinte kilépett az anyagból a Nap aranyos kocsija, és a Hold ezüstösen csillogó paripái. Látta elsüllyedni Númeror szigetét, látta kikötni a dúnadán királyokat.

- A homály gyűlt, Sauron Morgoth szolgája felerősödött. S te örök álomba merülten feküdtél Középföldén - Valóban, a szőnyeg képet váltott. A sötét eget fényes fehér csóva szelte át, és hangtalanul ért földet egy erdőben. A következő képen látszott Szauron rettentő alakja, amint az Egyet felhúzza az ujjára. Látszottak a tünde urak kik a Hármat birtokolják, ott voltak a törp királyok a Héttel jussukként. S ott álltak a kilenc halandó királyok, kilenc gyűrűvel az ujjukon.

- Ez mégis csak pár mozzanata a múltnak mely sok gyötrelmet hozott az eldáknak - az anyag újra mozdulatlan lett. - Ébredésed volt kinek szívében új reményt gyújtott, s majd lesz kinek kárhozatot hoz - Míriel elé a jól ismert gyerekkora tárult. Majd a kép elérkezett a Legolassal való találkozásáig. Vaire egy suhintással itt megállította a múlt folyamát.

- Nekem hatalmamban áll visszatekinteni Középfölde múltjára. Én látom azt, amint lehet se Varda se Manwe se pedig a többi vala nem - A szőnyegen lévő kép újra mozogni kezdett. Most csak homályosan mutatott dulakodó alakokat, tüzet és árnyt. De csupán egy pillanat volt az egész - A jövőbe tekinteni nem tudok - folytatta Vaire - Mert a jövő kétes. Döntésed hatással lesz az eljövendő eseményekre. Kilétedre sok kíváncsi szem fog majd tapadni. És tetteiddel lehet hogy népeket emelsz fel, és pusztítasz el - A szőttesek végére értek.

- Miért mutattad meg ezeket nekem? Miért hoztatok ide? - kérdezte Míriel a három nő felé fordulva.

- Dönteni nem dönthetünk helyetted. Tetteid lehetnek jók és rosszak. Az árát lehet megtudod fizetni, lehet hogy nem - válaszolt először Yavanna.

- Lelked zavaros, és tépázott. Gondolatait kavarognak. Lelj megnyugvást Valinor partjain, míg Ardára új nap nem virrad - folytatta Este.

- Okulj a múltból és tedd jobbá a jövőt. Okulj a múltból, és ne kövesd el a régiek hibáit - válaszolt végül Vaire - Mert lehet, a múlt ismétli önmagát.

A következő pillanatban íme már nem a sötét csarnokokban álltak, hanem kint a fehér homokos parton. Most már csak ő és Este álltak a partokon.

- A hajnallal térsz vissza Ardára. S lehet a reggellel léped át döntésed kapuját. Ezt maga Varda tudná csak megmondani. De egy biztos...

- Este Úrnő! - ez a kiáltás szakította meg a vala mondatát. A két nő a hang irányába kapta a fejét. Egy vörös hajú tünde sietett feléjük. Fején vékony,indás ezüst veretes pánt. Ruhája szürke, de zöld palástja kúszott utána a földön.

- A Végzet Köre újra összeül Úrnőm - hajolt meg odaérve hozzájuk - Manwe már csak rád vár.

- Hát ez is eljött - sóhajtott Este, majd Mírielhez fordult:

- A hajnal még távol Tinwerín. Dönts a legjobb belátásod szerint - mosolyodott el, majd elsietett a Taniquetil magasba nyúló csúcsai felé.

- Te lennél Tinwerín? - fordult a lányhoz a tünde. Csillogó szürke szemei kérdően fürkészték.

- Még új ez a név, barátaim csak Mírielként ismernek. Benned kit tisztelhetek uram? Tán csak nem Maedhros** tért vissza?

- Argalad vagyok Úrnőm. Nem, reméljük nem is fog. Szóbeszéd járta, hogy nem is olyan régen Manwe és Varda vendéget fogadtak. Akkor igaz a hír! Bocsáss meg illetlenségemet - hajolt meg sietve. Erre Míriel felnevetett.

- Elnézést, csak kevés vörös hajú tündét látni. Nem vagyok én Úrnő Argalad. Nem helyes, hogy származásom alapján ítéltek meg. Nem tettem semmi olyat mellyel kiérdemelném az Úrnői címet

- Nem kegyed az első akit megcsal a szeme. Úgy hát, én sem vagyok Úr hölgyem

- Csak van, miért kardot hordasz a messzi Nyugati Birodalomban mely mentes minden gonosztól

- Régi megszokás hölgyem, voltak olyan idők amikor itt sem honolt béke - A lenyugvóban lévő Nap megszínezte a csendesen hömpölygő tengert.

- És ön? Önnek oldalán miért lóg fegyver? - dobta vissza a kérdést Argalad.

- Olyan földről jövök, hol ez a mindennapjaink része. Középföldén akinek nincs fegyvere, az elbukik

- Akkor sem való ilyen penge egy ilyen finom kézbe - csóválta a fejét a fiú.

- Finom kéz... - mélázott el Míriel, és óvatosan felhúzta ruhája ujját a varg harapás helyén.

- Kegyetlen egy élet lehet ott - jegyezte meg a tünde, a hegre pillantva.

- Vannak dolgok melyek széppé teszik. Ardának is megvan a maga szépsége, csak meg kell találni. - Lassan lépkedve indultak el a fehér homokos parton.

***

Valóban,  mikor a hajnal első sugara elérte Középfölde partjait. úgy tűnt tova Míriel Valinorból. Ugyanott ébredt, hol Yavannával találkozott. Tudta, mit kell tennie. Bár nem tudta helyesen cselekszik-e. Nem keseríthetem meg azzal az utolsó perceinket, hogy elfordulok tőle. Sietve ugrott fel Arnir hátára, és ügetett el a palota irányába.

Elbocsájtotta lovát, és a borostyánnal fedett fal felé indult. Kétszer is körbe forgatta fejét, nem jár-e erre senki rajta kívül. Szerencséjére a palota népe a határőrökön kívül mind most ébredezett.  Belépet a sötét folyosóra, és kezével kitapogatta az alvó fáklyát.

- No calad!No calad dúr fela! Gwilith calad ar naur!*** - íme kezében meg gyúlt a fáklya.  Fogalma sem volt róla, mégis merre indul. Csupán sejthette hogy épp az emeletek között rója útját.

Elhaladt díszes cseppkő oszlopok mellet, árkok felett suhant amik ki tudja hova vezetnek. Végül a hosszas bolyongás után az egyik folyosóról csupán három ajtó nyílót. Pont mint azon a szinten amin az uralkodók szobája és a könyvtár is van.

- Hogy is volt? Hátulról az első szoba a királyé, a második terem a könyvtár, ezek szerint az első ajtó... - kicsit bizonytalanul nyomta be az első kő keret világos tégláját. A fáklyát a falon lévő tartóba tette, és belépet a félhomályos szobába.
 Végre valamiben szerencsém van - gondolta, amikor meglátta a zöld függönyös ágyat. Hallotta amint a rejtek ajtó egy puffanással zárul be mögötte.  Halkan lépdelt át a szobán, és letelepedett az ágy szélére.  Óvatosan kisimította az alvó tünde arcából szőke tincseit, és válláig húzta lerúgott takaróját. Homlokon csókolta a herceget, és megcirógatta kezét.

 - Álmodom? - kérdezte félig nyitott szemmel, álmosan a fiú.

 - Nem meleth-nín, itt vagyok - suttogta a lány, és összefonta ujjait a tündével - És itt is maradok - újabb csókot adott az álmos hercegnek.

~~~

* Awartha Arda edrain- Hagyd el Arda határát!

**Maedhros - Feanor legidősebb fia, akinek vörös haja van. A tündék között nem gyakori, valószínűleg Míriel is ezért nézte Argaladot  Maedhrosnak.

***No calad!No calad dúr fela! Gwilith calad ar naur! - Legyen fény! Legyen fény e sötét barlangban! Gyúljon hát fényesség és tűz!