Egy küldetés, egy cél, egy vég

Mikor volt az, mikor még jó volt minden rég?

Szavai akár a hideg jég szúrása

Vörös a keze szorítása

- Mégis hogyan akarsz rajtuk ütni? - kérdezte suttogva Bernir. Alkonyodott. Már mind a négyen a bokrokból lesték a pók fészket.

- Itt jöttök ti a képbe - fordult társai felé a lány. Levette válláról az úttáskát és kiterítette a tartalmát.

- Ezeket elhelyezitek a tábor pontjain. Lehetőleg a fészkekhez többet. Én is segítek, de amint végeztetek itt találkozunk - magyarázta Míriel. Majd mindenkinek a kezébe nyomott egy egy zsákot. A sajátjából egy keveset kiszórt a fűre, és elé száraz füvet rakott. A többiek elindultak a megbeszéltek alapján. Szerencsésen tértek vissza, és csak Míriel jelére vártak.

A száraz fű a tábor szélén volt, így ott kellet meggyújtani.

- Menjetek minél messzebbre

- Nem hagyunk itt! - ellenkezett Ithil

- Parancsolom hogy térjetek vissza a táborba - utasította a türelmét vesztett lány.

- De... - vetett ellent Ithil, ám Baran maga után húzta. Miután megbizonyosodott róla, hogy barátai tisztes távolságon belül vannak, elindult a száraz fű felé. Letérdelt, és két kővel kezdett szikrákat pattogtatni. Már majdnem felgyulladt a fű, amikor orokok figyelmeztető kiáltása hasított az esti levegőbe.

A szikra felpattant, megnyújtva a füvet. Ám ezzel egy időben nyilak is repültek a lány felé. Míriel futni kezdett, be a sűrűbe. Ám még mielőtt elérte volna a biztonságot nyújtó bokrokat, a zsákokban lévő alkohollal átitatott tűzgomba por, felrobbant. Ezzel magasba repítve a tábort, a pókokat és az orkokat. Mírielt hátba vágta a robbanás ereje, és ájultan, kisebb vérző sebekkel terült el a földön.

***

A saját ágyában ébredt, a függönyök mögött nappali világ derengett. Kinyitotta a szemét. Emlékek sora rohanta meg a gondolatait: a parancs, a pókok, a robbanás.

Felült az ágyon, és kezeibe temette arcát. Nem tudta, hogy Legolas fülébe jutott-e már az eset.

Nyomós indokaim voltak, hogy megtegyem gondolta. Ezt ő is pontosan tudja.

Úgy döntött felkeresi Estelt, feje még mindig kissé hasogatott. De meglepve tapasztalta, hogy hátában és derekában elenyésző a fájdalom.

Magára terítette köpenyét, és elindult a palota ispotálya felé. Ám a folyosón olyas valaki ütközött, akibe talán jobb lett volna ha nem...

- Épp hozzád indultam - Szólalt meg elsőnek a herceg - Örömmel látom hogy jól vagy - Hangja más volt, hideg és érzéketlen.

- Köszönöm, valóban jól vagyok

- Mégis hogy gondoltad? - fordult a lány felé

- Nyomós okom volt rá

- Az ok talán nagyobb volt feljebb valód parancsánál - közelebb lépet Mírielhez. - Arra nincs mentség ha parancsot szegsz - megragadta a karját és a falnak nyomta - El sem tudod képzelni mit tettél. Nem csak a saját életedet, hanem az embereidét is veszélybe sodortad. Bele gondoltál mi lett volna ha nem sikerül? - továbbra is az aranyhajú feje mellett tartott a falnak nyomva a lány alkarját.

- Ha azok ott kikelnek, akkor elözönlik az erdőt. Hát nem érted?

- A parancsom nélkül tetted. Hogy vetted a bátorságot? - Dühös volt, dühös volt mert könnyen meghalhatott volna az akit szeret. Ujjai már szinte körbeérték Míriel csuklóját.

- Legolas értsd meg azok az ősz derekára már javában...

- Még feleselsz is. Kezdem megbánni, hogy téged látlak észak parancsnokaként. Még egy ilyen, és... - elharapta a mondat végét.

- Ne játssz a tűzzel parancsnok, mert lehet hogy megéget - sziszegte, majd elengedte a lány karját, és beleveszett a folyosó félhomályába.

Míriel könnyes szemmel csúszott le a fal mentén. Nem sírt, már nem. Úgy érezte már nem tud. Legolas ujjainak nyomai még mindig ott derengtek pirosan a csuklója körül.

- Mit tettem -suttogta szipogva.

***

Miután nagyjából sikerült összeszednie magát, meglátogatta Estelt.

- Látom jól vagy - ölelte meg nővére.

- Igen remekül, hány napig voltam eszméletlen?

- Csupán egy, de a sebed nem vészesek - tekintete akaratlanul is a húga csuklójára csúszott.

- Ott mi történt, ez még nem volt ott amikor reggel nálad jártam.

- Semmi - húzta rá gyorsan az inge ujját. - Beütöttem.

- Pont egy tenyérbe? Ki tette? - kapta fel a csuklót a sötét hajú. Zöld szeme megvillant.

- Senki, mondom,hogy bevertem - bizonygatta a húga. Estel a szemébe nézett,mintha csak ki akarna olvasni belőle valamit.

- Te sírtál? - száját résnyire tátotta.

- Nem - tagadta Míriel

- Dehogyisnem. Mi történt? - ültette le az ágyra az aranyhajút.

- Semmi Estel - rázta meg a fejét a lány - Viszont ott az őrségnél, megint láttam a vörös szemeket - váltott témát. - Estel megmerevedett, és lesütötte a szemét.

- Mit tudsz? - kérdezte a húga.

- Kevesebbet mint te. Ne válts témát. Legolas volt? - vette fel újra a beszélgetés fonalát a nő

- Nem - vágta rá gyorsan a fiatalabbik. Talán ezzel vált nővére számára világossá, hogy igen a herceg volt.

- Aham. Mond fáj valamid? - kérdezte újra.

- Egy kicsit a fejem, de nem vészes

- Mikor térsz vissza a határra?

- Amilyen hamar csak lehet. Nem akarok itt lenni.

***

Nővérétől kilépve, a palota belső kertje felé vette útját. Olyan régen járt már ott, most volt ideje. Beért a kert közepén lévő tóhoz, ott leült egy kis kőpadra, és csak nézte a nyugodtan fodrozódó vizet.

Nekem miért nem lehet egyszer ilyen nyugodt az életem? - bedobott egy kis kavicsot a vízbe.

Hát sosem fogy el a kavics ami zavarja a vizet? Most már csak egy a kérdés, ki szólt Legolasnak egyáltalán hogy miért nem voltam délben a palotában. Attól hogy még ájultan segítségre szorultam, annak több oka is lehetett. Mondjuk ork támadás az út szélén. Hogy Ithil és a többiek nem mondtak semmit abban biztos vagyok, de akkor ki volt? - újabb kavicsot dobott a kis tóba.

- MI az parancsok, talán túl hideg van Északon? - Gúnyos hangon beszélt Míriel háta mögött. A lány megfordult, és ekkor látta meg az önelégült vigyort Galwor fején.

- Te... - állt fel lassan Míriel.

- Tudod Ellon remek kis informátor tudd lenni... - ecsetelte még mindig vigyorral az arcán.

- Hogy merted... - kezdett bele fojtott hangon az aranyhajú.

- Ó nyugalom kicsi lány. Már elégszer tettél nekem keresztbe ahhoz, hogy viszonozzam. De még így is te vezetsz kettő egyre - morogta tettet dühvel.

- Ezt még nagyon megbánod! - Sziszegte fojtott hangon Míriel.

- Hiszen az igazság fáj, ember nem parancsolhat a tündéknek. Nem helyes - ingatta a fejét a férfi.

- Csupán azért vagy ilyen arrogáns mert nem te ülsz a székbe

- Meglehet, de vajon ki miatt nem? Amióta ide jöttél, minden tervem romba dőlt, először a testőrség, aztán meg a parancsokság. Most az egyszer igazságot tettem. Vagy tán azt hitted, Legolas veled másképp fog viselkedni, mert hogy is fogalmazzak, felettébb közel kerültetek egymáshoz - Még mindig a fának dőlve méregette a lányt - És ha ez a király fülébe jut...haj.. - merengett el.

Erura...Honnan tudja?!

- Nem tudsz te semmit.

- Lehet, hogy semmit sem. De mégis többet nálad

- Mégis mit akarsz?

- Mondj le a posztodról, és hagyd el a palotát - sorolta a feltételeket merő egyszerűséggel.

- Csak utánad

- Nekem így is jó - vonta meg a vállát a férfi - Ebben az esetben, azt hiszem megyek is - ellökte magát a fától.

- Szerinted, egy közkatona szava mennyit ér, egy parancsokéval ,és egy hercegével szemben? - Galwor pimaszul elvigyorodott.

- Oh, szóval mégis csak igaz. Honnan tudod,hogy nem hinne nekem a király? Mennyit ér egy tünde szava egy koszos szajha emberével szemben? - Míriel szeme szikrákat szórt, próbálta türtőztetni magát, de nem ment. Egy gyors mozdulattal megragadta a férfi karját, átdobta a válla fölött egyenesen a tóba.

- Jól gondold meg mivel vádolod a herceget. Ne játssz a tűzzel, mert lehet hogy megéget - Sarkon fordult, és elsétált.

~~~

Halihó! :)

Most, amíg tart a nyár megpróbáltam kissé belehúzni! Viszont mikor jön a suli :( hajj..nem ígérek semmit! :(

De hol van még az! :D

Remélem tetszett ez a fejezet is. Köszönöm, hogy elolvastad, visszavárlak melon!

~Laeriel~