Az elhúzott függönyök sejtelmes színt kölcsönöztek a szobának. Már reggel volt, és a Nap kitartóan sütött.

Míriel Legolas karjaiban ébredt,és szinte alig emlékezett a tegnap történtekre. Biztonságban érezte magát a fiú karjai között, és nem akarta elveszíteni ezt a biztonságot. Mégis tudta, hogy mennie kell. Megpróbált kibújni kedvese karjai közül.

- Maradj még - szólalt meg Legolas csukott szemmel, és vissza takarta társát.

- De mi lesz ha... - Tulajdon képen az ajtó zárva volt, és a kulcs a komódon hevert.

- Nem gondolod,hogy kicsit túl sokat aggódsz? - suttogta a lány fülébe a szőke, még mindig csukott szemmel. Kissé közelebb húzta magához a lányt, és megcsókolta a kecses nyakat.

Míriel nem ellenkezett, valahogy jól esett neki a herceg közeledése. Most mindketten elfelejtették kik is ők. Elfelejtették a rangot, a származást. Csak egymásnak voltak, úgy érezték csak egymásért léteznek.

Legolas keze lesiklott Míriel derekáról, és a zöld ing aljánál matatott. Egymás után pattantak le a gombok az anyagról. Míriel érezte a combján végigsimító kezet.

- Legolas - kapott oda a fiú kézfejéhez,ami ekkor már az ing alatt lévő trikót húzta felfelé. Eddig csupán halvány sejtése volt a lánynak kedvese mit forgathat a fejében, de a szőke nadrágja megerősítette feltételezését.

- Bízz bennem - suttogta Legolas,és keze bekúszott a fehér anyag alá.

***

- El késünk! - idegeskedett Míriel. Épp karvédőjét fűzte, de már a herceggel rohantak át a folyosókon.

- Nem késünk - nyugtatta Legolas, de azért gyorsított a léptein.

- Már értem miért késel el szinte mindig

- És pedig? - nézett rá a szőke

- "Még öt percet" - forgatta a szemét Míriel - Miért van az hogy én pontos vagyok?

- Hát nem mindig...

- Mondj egy olyan esettet amikor késtem valahonnan! - Kettesével szedték a lépcső fokokat.

- Az én életemből egy jó ezer évet - felelt kedvesen mosolyogva Legolas.

- Ő nagy hercege meg csak húszat az enyémből - vágott vissza kuncogva Míriel.

- Szóval sok van a rovásomon?

- El sem tudod képzelni mennyi - forgatta meg a szemeit nevetve a lány

- Ígérem valahogy majd kiegyenlítem - Legolas arcára kaján vigyor csúszott. - Ha lesz öt perced - tette hozzá.

- Még egy ilyen megjegyzés és elkezdhetsz Eruhoz imádkozni - kicsit erősen vállba vágta a szőkét. Leértek a trón terembe, és szinte futottak a két ajtószárny felé.

- Legolas! - szólalt meg mögöttük egy hideg hang.

- Apám - fordult meg a tünde.

- Gondolom a határra készültök, igaz?

- Igen,de így is késésben vagyunk, nagyon fontos?

- Hajnalban érkezett a hír, hogy pókok és orkok rohanták le az északi határőrség faluját. Fornaron halott - sütötte le a szemét a király.

- Hogy tessék? - hűlt el Legolas.

- Az Északi határvidék parancsnokát megölték. Ahogy jó pár emberünket is - folytatta rövid hallgatás után Thranduil - Azt akarom, hogy menj Északra, és amíg nincs új parancsnok addig tegyél rendet - tért a lényegre.

- Óhajod szerint - bólintott a szőke, és társával együtt az istálló felé vették útjukat.

- Szerinted hallotta? - kérdezte Míriel felülve Arnir hátára.

- A kis "Még öt perces" beszélgetést, nem hiszem - rázta meg a fejét a tünde.

- Pontosan meddig is fogunk Északon időzni? - Elindultak a kő híd felé.

- Ma biztosan nem maradunk ott. Rendbe szedjük a csapatott, leltárba vesszük mi maradt, és mi semmisült meg, aztán jövünk is vissza - sorolta a fiú.

***

Észak egy különösen fontos pont a Bakacsin határvidékén. Kereskedelmi csomópont, és itt fut át minden áru amely Tóvárosból, és Suhatagból érkezik. Aki már több mint egy évezrede vezette az Fornaron parancsnok volt, kiválóan végezte a munkáját. Nagy veszteség az erdei nép számára az ő halála.

De vajon ki fog most a parancsnoki székbe ülni?

- A raktárbéli károk elhanyagolhatók, a parancsnok halálához képest hercegem - Már egy jó ideje,hogy megérkeztek északra. A kis falu feldúlva, és helynéként tünde vér tarkította a deres földet. Az egyik hírvivő volt az aki segített a párosnak összegezni a károkat:

A raktárak háromnegyed része hamuvá lett, a fontosabb papírok is a tűzbe vesztek. Úgy nézett ki az élelem szállítás rendszere teljesen felborult. Nem is beszélve az ember(tünde) béli veszteségekről.

- Mennyire nagy a baj Legolas? - kérdezi a lány félve a herceg felé fordulva.

- Pont elég nagy ahhoz, hogy sebezhetővé váljunk - Legolas összehajtotta azt a pergament, amin a károk szerepeltek, és betette a nyereg táskába a másik mellé.

A nap eléggé egyhangúan telt, Míriel talán csak most értette meg, mit is jelent valójában a hercegi poszt betöltése. Legolas ide-oda rohangált, természetesen a lány utána. Mindenért őt vették elő, mindenhez volt szava, és ítéleté.

Már a Nap elhagyta delelőjét amikor vissza felé indultak a palotába. A király sürgős tanácskozást hívott össze, a támadás ügyében. Erre az ülésre Mírielnek nem volt bejárása, így el kellett válniuk.

- Sok sikert - suttogta a félhomályos folyosón Míriel a herceg fülébe.

- Meg próbálok nem elaludni - mosolyodott el a fiú, és gyorsan szájon csókolta kedvesét, majd a tanács terem ajtaja felé vette az irányt.

Míriel úgy gondolta, sétálni indul. Voltak olyan részei a palotának ahol még nem járt. Ezek közé tartozott a Délre néző torony is. Most napfényben úszott, tiszta idő volt el lehetett látni egészen Gondor határáig. Csendesen csukta be maga mögött az ajtót, és amikor az erkély felé fordult, meglepve látta,hogy egy holló ül a korláton.

A fekete madár lábán egy összehajtott pergamen, rajta vörös viasz pecsét. Közelebb lépet a madárhoz, és az kérően nyújtotta oda a lábát. A lány leoldotta a levelet, és a holló elrepült.

A pecséten egy "H" betű díszelgett, így Míriel biztos volt benne hogy Haldír válasza Lórienből.

Tudta, hogy nem lenne szabad neki feltörni a pecsétet. Hiszen Legolasnak jött. Viszont elméjébe már befúrta magát egy gondolat, ami nem hagyat nyugodni. Kérdések forogtak napról napra a fejében, amikre eddig nem lelt választ. Mi van ha ez a levél a válasz mindenre? Mi van ha végre megtudja mi miért történt? A pecsétért nyúlt. De keze megremegett: Mi van ha a válasz egyenlő a halállal?

Érvek és ellenérvek hada ment egymásnak a lány fejében. Mégis, az diadalmaskodott, aminek talán nem kellett volna. Feltörte a viasz pecsétet. Szét hajtotta az elefánt csont színű pergament,és olvasni kezdte:

Drága Barátom!

Örülök, hogy írtál. Itt Lórienben sem nyugodt a helyzet. Félek a nyár nem fog semmi jót hozzni az eldák számára.

A legjobbhoz fordultál a név kérdésben. A tinwerín valóban quenya nyelven van. Viszont a -rín képző az a ti nyelvetekben is megtalálható. A szó jelentése: Csillagkirálynő. Ha szó szerint akarjuk lefordítani. Az eredetéről kevés információ maradt fent Lórienben. Csupán pár kifakult tekercsen tudtam olvasni róla, ezek tartalmát próbálom meg bemásolni:

" Homály, és feketeség. Ő mégis világít, fényesebben mindennél, és ez bosszantja Őt. Ő eljön Érte, érzem a fákban érzem Arda vízének csobogásában."

" Ő él, vele él a remény. Ő hal, s vele hal a remény. Fényesen tündökölt Északon és Délen, Keleten és Nyugaton. Az ajándéka volt a béke és nyugalom. Elveszett, vége már. Az égbolt kietlen és kopár. Alászállt a sötétbe, és vele Középfölde reménye"

Tinwerín egy csillag volt a Végzet Sarlójának a hegye.Csupán ennyi maradt, mert a tekercsek helyenként megégtek. Miért érdekel?

Annak nagyon örülök,hogy Míriel a testőröd lett, jó tanítást kapott. Remélem megállja a helyét.

Szebb jövőt kívánok drága barátom, hozzon új reményt a nyár!

Haldír

Míriel kezében megremegett a papír. Valami megmagyarázhatatlan érzés fogta el. Valami azt sugallta ott belül: Rejtsd el! Égesd el!

Összegyűrte a pergament. Bőr mellénye alá rejtette, majd az ablakhoz sétált. Most nem Gondor méltóság teljesen magasodó hegyei vonzották magukhoz tekintetét, hanem Mordor két agyara.

A sötétség földje ködbe burkolózott, így szűkítve a látóhatárt. Valami vörös fény villant az egyik toronyban. Mordor szürke fellegén vörös villámok cikáztak keresztül. Valami készült. Valami mely iszonyattal jő majd, és pusztítóan fog lecsapni.  A szél viszont Nyugat felől fújt, elhessegetve a rossz gondolatokat.

Hajába belekapott a szél, és szálanként lengette körülötte. Behunyta a szemét, élvezte a tavasz lágy szelét. Amikor kinyitotta, mintha Mordor árnyéka nőtt volna.  Fenyegetően kúszott a feléje magasodó feketeség egyre közelebb és közelebb. Egy hang sziszegett:

 Nem bújhatsz el. Sorsod lánca elszakad majd

Ám a nyugatnak szele feltámadt, és az ő csengő hangján szólt a lányhoz:

Születés, élet és halál

Ez az mely minden embernek kijár

Tán késik vagy hamarabb jő mint kéne

 Nem tudjuk ,csak egyszer lecsap és vége.

Tavasz elvirágzik, helyébe zord tél teríti havas övét

Árny vált fény, és fényt a sötét

Sorsát senki sem maga írja, szablyák rá akár egy ruhát

S a ruha lehet hogy elszakad,viselője megszakítja útját

Tinwerín csendül a név ezer és ezer ajakon

Tinwerín és elmerengenek a szürke alakon

Tinwerín kiáltja félve mindegy lény

Tinwerín ki elhozza a fényt.

Sötét éled árnyak mocskából

Tekintete hideg, elvarázsol

 Észak megy Délnek

S Tűz a Jégnek.

~~~

Sziasztok! Igyekeztem ezzel a résszel! Remélem mindenki túlélte a várakozást, és eltudta olvasni! Remélem tetszett, a véleményeteket, észrevételeteket írjátok meg akár komiban akár e-mailen.  ^^

Már megvan az ötletem a következőre! :)

Ölelek titeket! <3 <3

~Laeriel~