Ketté szakadt a csapat

                        Vajon valaki minket kutat?

                         Hárman vannak kit hírt vihetnek

                         Ők azok akiknek kell hogy higgyenek

 - Legolas! Míriel! – üvöltött egy női hang a levegőbe. Ezt szinte vízhangként követte egy ugyanilyen kiáltás csak erősebb hangon. 

- Sehol senki – fordult társaihoz csüggedten Baran

- Eltűntek, vagy rosszabb – hűlt el Ithil és a partra sétált. A vizet nézte, amely zavarosan hömpölygött tova a sáros medrében.  A barna szemek a vizet kémlelték, majd hirtelen belegázolt gazdájuk a vízbe. Egy fennakadt faághoz sietett annyira mely nem messze a parttól küzdött a sebes folyással. Egy zöld szalag lengedezett rajta. Egyből lekapta és magasan lóbálva vitte a többiekhez.

 - Ez Mírielé! – kiáltotta már messziről. Vele szinte párhuzamosan Bernir jött a meredekebb parti részről.

 - Nyomok! Tünde nyomok! – kiáltotta. A kis hármas körbe gyűlt össze, úgy tanácskoztak. Bernir kezdett bele a beszélgetésbe:

 - Csizma nyomokat találtam a sárban, egy tünde és egy ork viaskodhatott. Viszont a nyomok a víz felé közeledve megnyúlnak, vagyis megcsúsztak. A kisebbik nyomról azt feltételezem Legolasé, mivel túl nagy egy  női lábnak, egy orknak meg túl kicsi. A folyó sodorta magával – vonta le a szomorú következtetést Bernir.

 - Én találtam egy tőrt. Lórieni munka, ezt minden bizonnyal Míriel ejtette el – mutatta fel az ezüstös tünde tőrt a bátyja – A folyó parttól nem messze volt beletaposva a talajba, mellette elmosódott nyomok – tette hozzá.

 - Ez pedig Míriel hajában volt még a csata kezdetén – tartotta fel a zöld szalagot Ithil – A folyóban fennakadt fáról szedtem le – mutatott az illetékes faág irányába.

 - Ha valóban mind ketten a folyóba vesztek, akkor még van esély, hogy élnek. Értesítenünk kell a királyt – összegezte Baran

 - Az két napba is beletelik mire vissza érünk a táborhoz – vetett ellen Ithil – Viszont a déliek tábora közelebb van. Nekik vannak lovaik, úgy gyorsabban a palotába érünk – vázolta a lehetőséget a nő.

 - Legyen. Minél előbb érünk oda annál jobb. Gyerünk! – intett Bernir és az ő vezetésével elindultak a déli határőrség táborának irányába.  

Az erdő valamely része súlyos károkat szenvedett. Valahol még most is dőltek ki elszenesedett fák, vagy csúsztak bele partrészek a folyóba.  Az erdei utak is járhatatlanabbá váltak. A víz kimosta a fák gyökereit, így aki most nézett be az erdőbe, azt hihette egy mocsárba tévedt.

 - Mégis merre fogjuk keresni őket? Az is lehet hogy a Dol goldur környéki erdőkbe sodorta őket a víz – vetette fel hosszas hallgatás után a tünde nő.

 - Bizonyára a király felderítő csapatokat fog kiküldeni a szélrózsa minden irányába. Meg találjuk őket – nyugtatta kedvesét Baran. Mögülük ágak reccsenése és húrok pendülése hallatszott. Hirtelen egy nő ugrott eléjük a fák lombjai közül.

 - Ezer bocsánat. Nem tudtuk, hogy keleti barátaink jönnek látogatóba – eltette íját és kissé oldalra döntötte fejét – Mi áradtban? – kérdezte.

 - Deil! Örülök, hogy látlak. Sajna viszont rossz híreket hozunk – lépett elő Ithil.

 - Legolas herceg és Míriel a testőre, a tegnapi össze csapásban a folyóba vesztek – tért gyorsan a lényegre Baran. Deil arcán árnyék futott át, és elkomorult.

 - Minél előbb értesítenünk kell a királyt, és felderítőket kell kiküldeni. Reméltük, segítetek. Ha esetleg nélkülözni tudnátok három lovat, azt megköszönnénk – Deil szó nélkül bólintott és intett  hármasnak, hogy kövessék.

Alig negyedóra gyaloglás után egy kis tünde falu kezdett körvonalazódni előttük. Egy barnahajú férfi sietett feléjük.

 - Tunnir parancsnok! – Deil egy fejhajtással belekezdet a beszámolóba.

 - Szóval így állunk – sóhajtott fel a parancsnok miután meghallgatta a három határőr beszámolóját a társaik eltűnéséről – Egy percet sem vesztegethetünk! A legjobb nyomolvasóimból ketten csatlakozzanak hozzánk! Hozzatok hat lovat, indulunk a palotába! – A parancsot követő pillanatban már lovak hátán ült a kis csapat. Maga a parancsnok is velük tartott és Deilt hagyta meg helyetteséül. Vágtában vágtak át az erdőn, a déli határ távolabb eset a céljuktól mint a keleti. Nagyjából az útjuk felénél érte őket az este. Nem álltak meg, hajszolták a lovakat: olyan hírt  vittek ami nem késhetett.  

A lovakon már gyöngyözött a veríték amikor átvágtattak a palota előtti kőhídon. Mindannyian futtában ugrottak le hátasaiktól, és rohantak a kétszárnyas kapuhoz. Baran olyan erővel lökte be az ajtószárnyakat, hogy azok majdnem kiszakadtak a helyükről. A gyökerekből készített trón azonban üresen állt.

A lovasok ékezése felkeltette Estel figyelmét is. Egyből utánuk sietett és a trónteremben érte társait. Szinte még futottak, ő is futva tudott Ithil mellé szegődni.

 - Mi történt? Miért jöttetek ilyen hamar? És miért csak ilyen kevesen? – lihegte.

 - Ígérem mindent elmondok. De hol a király? – nyugtatta az ijedt nőt Ithil.

 - Épp tanácskozik a… - Még be sem fejezte a mondatát de a hatfős csapat már a jobb oldali folyósón sebesen távozott is.  A barna ajtó előtt két őr állt, Tunnir hozzájuk intézte szavait:

 - Beszédünk van a királlyal!

 - Amíg tart a tanács senki sem mehet be – mondta hidegen a páncélos, és, hogy nyomatékosítsa elhatározását társával együtt lándzsáikat X alakban az ajtó elé vonták. Ithilben már eddig is forrongott valami. Türelmetlen volt, úgy döntötte ha a parancsnok nem hát majd ő cselekszik. Előlépett  a sorból.

 - Fontos üzenetet hozunk – jegyezte meg. Majd egy gyors muzdulattal kitekerte a lándzsákat a kezekből, és nagy erővel benyitott az ajtón. Az öreg bükkfa ajtó sebesen csapódott a falnak, és pattant vissza kissé róla. Hallani lehetett, hogy kilincse leesik a helyéről és koppan a márványpadlón. A teremben ülő felek egyszerre kapták fel a fejüket a zajra. Legelsőnek Thranduil állt fel halálos nyugalommal a helyéről, és kérdezte:

 - Mire véljem ezt? Mire véljem, hogy egy fontos megbeszélés közepén ránk törik az ajtót? – Erre már az asztal körül ülök is felháborodott pillantásokat vetettek. Választ vártak.

 - Királyom, elnézésedet kérem, és a magukét is uraim. De fontos ügyben vágtattunk a déli határról idáig, ami nem tűr halasztást – kezdett bele egy meghajlással Tunnir parancsnok.

 - Tegnap alkonyatkor történt, hogy lecsaptunk egy ork hordára a folyó partján. Vihar tört ki, és két társunkat elragadta a folyó. Még pedig a fiadat és testőrét sodorták magával a habok királyom. Nem véletlenül jöttünk váratlanul – foglalta össze röviden Baran. A királyról úgy látszott mintha most lehullana a maszk, és őszinte érzelmek kezdenék keretezni arcát. Szemében a kétségbeesés, és a tettrekészség szikrája csillant.

 - Készüljenek a legjobb nyomolvasók és katonák! Át kutatjuk az erdőt! – A teremből ő lépett ki elsőként, és maga után intette a határőröket is.

 - Hogy történt? – kérdezte elkomorult arccal a parancsnoktól és Barantól egyszerre. Bármilyen rossz emlékeket idézett, de újból el kellett mondaniuk a történetet. Ithil egyből Estellt kereste fel aki türelmetlenül várta a kapu egyik oszlopának dőlve.

 - Estel – szólította meg szelíden – Fontos híreket hoztunk, amik téged is érintenek. Ígérd meg, hogy nem fogsz pánikba esni – mindkét kezével megfogta a sötét hajú vállát.

 - Ígérem, ígérem. Csak mond már! – türelmetlenkedett Estel.

 - Tegnap, alkonyatkor történt, hogy rajta ütöttünk egy ork csapaton a folyó parton. Vihar volt és köd, az erdő lángolt, és kiöntött a folyó. A húgodat és Legolast valószínű, hogy magával sodorta – Az elbeszélés végénél kissé elcsuklott a hangja, hiszen a legrosszabbtól tartott. Estel azt hitte nem jól hall. Megborzongott, és szinte maga elé képzelte a fuldokló húgát. Megrázta a fejét, és kinyitotta zöld szemét.

 - Mikor indulnak a kereső csapatok? Veletek tartok! – közölte.

 - Perceken belül. Természetes, hogy velünk jössz. Viszont nem tudjuk pontosan hova is sodorta őket  a folyó. Akárhol lehetnek a rajtaütés helyszínétől nyugatnak – vázolta a szomorú tényeket a tünde nő.  

A Nap delelőjén már tünde csapatokra tekintett le, akik indulásra készen álltak. Parancs szóra hat tízfős csapat már el is indult hat irányba.

Estel Ithililel, Barannal, Bernirrel, a királlyal és még öt tündével indult el a folyót követve a Szürke hegység irányába.