Nap nyugszik, s Hold kél

Mi él meghalt, mi meghalt újra él

Éji szőttes, ragyogó penge mely egybe forrt

Az álom mely lehet nem csak álom volt

A sirályok is tova szálltak már, Arien is lehajtotta a fénylő Nap kocsiját Arda kék egéről. Helyére Tilion ezüst paripái húzták fel a Hold fénylő szekerét. A kora este csendje bársonnyal vonta be Szürkerév kikötőjét. Hullámok szórakoztattak halk morajukkal egy sziklán ülőt. Az alak magára vonta köpenyét, és csupán Nyugat felé meredt. Nem törődve a sziklára fel-fel csapó tajtékos hullámokkal, melyek átáztatták ruhája szegélyét. Miért törődött volna?

- Mi csupán, apró kis bábuk vagyunk a Sors sakktábláján. Nem igaz Uram? Úgy mozgat minket, ahogy kedve tartja. Kegyetlen sakkjátszma. Bármikor leütheti a bábunkat a Végzet lovasa de van, hogy örökre játékban maradunk. Nem mi határozunk... - Mintha csak megérezte volna, hogy állnak mögötte a parton. A háta mögött állóhoz intézte szavait, de továbbra is a távolba meredt.

- Így van Úrnőm, valóban kegyetlen játszma. S soha nem derül ki ki a nyertese - szőtte tovább a gondolatot a tünde.

- Ennek a játéknak nincs nyertese - ingatta enyhén a fejét Tinwerín - Mond nálad még a tűz gyűrűje Uram? Te vagy vigyázója, hát a jövő dereng előtted. Mond, az én hajóm mikor fut ki a végtelen tengerre? - fordult a tündéhez.

- Úrnőm, már régen másnak kezén gyúl a fényes láng. De félek nem lesz hajó, mely kegyedet elvinné a messzi Nyugatra. Nem, az a hajó sosem fog útra kelni - rázta a fejét a hajós.

- Hát kinél van most? Ki az új őrző? Úgy hát, nem fut ki a révből. Akkor itt fogok bolyongani míg világ a világ? - kérdezte újra a lány.

- Egy maiánál Úrnőm. Útjaitok hamarosan találkoznak. Mit jelent az a szó, hogy örökkévalóság? Nem Tinwerín Úrnő. Utad sosem fog véget érni míg világ a világ... - simított végig szakállán Círdan.

- Szükség lesz még a Narya lángjára, sokkal nagyobb mint eddig. Egy újabb bábu. De van egy olyan sejtésem, hogy még sok új bábu fog feltűnni a sakktáblán, de nem biztos, hogy mind a mi oldalunkon.

- Úrnőm az éj mindig tanácsot ád. De most tőlem is fogadj el egyet: van, hogy a bábuk önálló életre kelnek - Mindketten csupán találgattak. A bábuk valóban úgy mozognak ahogy mozgatják őket, de ők döntik el mennyire húzzák le a bábozó kezet...

Ez volt Tinwerín első látogatása Szürkerévben. Círdan vendégül látta, és csak holnap reggel döntött úgy, hogy tovább indul. Szobájának belső párkányán ült, kémlelve a végtelen horizontot. A Hold vékony, fénylő sarlója késként vágta az eget. A csillagok apró, jelentéktelen pontokká kicsinyültek fénye mellett. Úgy érezte jó útra lépett, és folytatnia kell bármi is legyen az ára.

Feje lassan elnehezedett, nekidőlt az ablak oszlopának. Szemhéjaira mintha megannyi ólom karikát függesztettek volna, egyre nehezebben nyitódtak és csukódtak. Az álom édes illata kezdte belengeni a tengerre néző szobát. És ez az illat nem kerülte el Mírielt sem. Nem telt bele sok, átlépte az álmok küszöbét.

Négy alak jelent meg fényesen a tenger partján. Egyikükön fehér köpeny, egyikükön szürke, s kettejükön kék palást. Öregnek látszódtak, mégis szálegyenesen lépdeltek a homokon. Majd egy villanás...Három Gyűrű ragyogjon a tünde királyok kezén- Ott volt a három tünde úr, kik magasba emelik a Hármat. Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő - Csillogó barlangok hatalmas bányászai ujján díszelgett a Hét gyűrű. - Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény - Szürkeruhás halandó királyok ujján fénylett a Kilenc. - Egyet hordjon sötét Úr szolga nyáját terelő Mordor éjfekete földjén sűrű árnyak mezején - Az emberek és tündék utolsó szövetsége a Végzet Hegyének lejtőin küzdött Középfölde szabadságért. Fényes páncélos tünde seregek fehér zászlói villantak, emberek szárnyas sisakjain tört meg a fény. Közel volt a győzelem. De Szauron ujján az Egyel megfordította a csata alakulását. Ekkor, Isildur a király fia felemelte apja kardját, s levágta a Sötét Úr ujjáról a Gyűrűt. Az emberek akarata gyenge, őt is hatalmába kerítette az Egy. S végzetét okozta...A Gyűrűnek nyoma veszett.

Itt már összemosódtak a képek a hegyi orkok támadásáról, Gollamról, és Gondor hanyatlásáról. Majd újabb képek következtek:

Egy szálas fiú, kinek kezében felizzik egy kard. Mellén egy zöld kő villan: Elessar. Csupasz pengével egymaga rohan az ellenséges hadnak... Egy gyűrű mind fölött. Egy gyűrű kegyetlen. Egy mely sötétbe zár, bilincs az egyetlen. Mordor éjfekete földjén sűrű árnyak mezején...- a kép megszakad. Szemei lassan, komótosan nyíltak ki. Ajka egy szót suttogott: Elessar. Összeszedte holmijait, s a tükör mellől felemelte kardját. Óhatatlanul tekintete a szépen mívelt tükörre tévedt: már nem az éjkék szempár nézett vissza rá. Nem, ebben a szempárban épp hogy csak derengett az ég kéke. Kihunyt belőle az életkedv utolsó szikrája is. Hajáról a lenyugvó Nappal eltűnt az aranyos ragyogás. A Hold ragyogása már nem volt élettel teli.

Behunyta szemét mintha remélné, hogy véget ér. Hogy ez csak egy rossz álom, egy szörnyű lidérc nyomás. Mélyet lélegzet, majd kinyitotta szemeit. A tükörben egy aranybarna hajú, mélykék szemű lány mosolygott vissza rá. Szinte a semmiből kihúzott egy vörös rózsát. Az első szálat. Bohókásan szagolgatta, majd beletűzte a hajába. Tinwerín a tükörben lévő felé nyújtotta fél ujjait. A régi életét akarta. Legolast, és a vele eltöltött perceket. Érezni akarta a rózsák édes illatát!

De amint az ujja közeledett, a tükörben lévő úgy fordult meg, és futott el a cseresznye fákkal tarkított erdei ösvényen. Majd az üde tavaszi erdő szerte foszlott. Kinézet az ablakon. Még éjszaka volt, fényesen ragyogtak a csillagok. Szemében fényes könny csillant. Arcát szántotta át. Ekkor mint a bársony, úgy kúszott be nyugtató éj minden csillagával a szobába. Tinwerín ujjai között ott játszottak a csillagok, melyek lassan rátelepedtek. Az éji csillagos égbolt kezdett testet ölteni a paláston. Egy kósza szellő körbelengte a szobát:"Kíváncsi gonosz szemek mind leperegnek róla". A hajnal fénye kiszorította az éji fényeket a szobából. Csupán a földet söprő köpeny fénylett még mindig az éji színekben. Reggel köszöntött a révre. Míriel ujjai közé fogta ruhája anyagát. Finom, selymes szövet volt, mintha csak szőtték volna. Valóban az éj szőtte, Varda szőtte gyermeke számára...

Nem telt bele sok a Rév kapuján egy fehér ló ügetett ki. Tinwerín méltón elbúcsúzott Círdantól, és elhagyta Szürkerév környékét.

- Hova megyünk? - szólalt meg Arnir hangja a fejében.

- Völgyzugolyba - Azzal lovát a Messzi dombság és Nyugatvég felé fordította.

A legrövidebb út Imladrisba Hobbitfalván keresztül vezetett. A dombokon vágtában vágtak át, majd az út mellett haladtak. Tudták, hogy jó úton járnak amikor megpillantották maguk előtt Hobbitfalva és Nagyüreg megannyi földbe épített hobbit üregét. A Megye otthonosan fogadta őket, a kis pipacsok hevesen bólogattak feléjük a langyos szélben. Rátértek az Öreg útra mely keresztül vitte őket egészen Völgyzugolyig. Beértek a Megye szívébe. Mellettük gondosan rendbe tartott kiskertek sorakoztak, s az úton itt-ott belefutottak egy-egy birkába vagy csirkébe. Tinwerín most először látott hobbitokat, az ő szemében gyerekek voltak. De mindannyian szorgalmasan végezték a munkájukat. De így is amikor elhaladt egy-egy mező mellett kíváncsi, fürkésző tekintetek követték lépéseit. Fél napi járóföld után megpillantotta a magányosan álló Széltetőt. Egykor tünde erőd volt, ám ezt is lassan elmossa az idő hulláma... Különös érzése támadt, mely egész megyei útját végigkísérte. Úgy érezte nem utoljára jár ezen az úton.

Dél volt mire átkelt a Sam-Gázlón. S kicsivel múlt dél mire Völgzugoly udvarán egy ismeretlen fehér ló ügetett végig. Tündék néztek utána felvont szemöldökkel, és szemükkel követték útját egészen addig amíg el nem tűnt szemük elől. Tinwerín leszállt lováról, s elbocsájtotta. Gyalog indult fel Imladris lépcsőjén arra amerre Elrond Urat sejtette. Völgyzugoly szívében vízesés zúgott alá, ősi szobrok kísérték útján. Épp a lépcsőn tartott felfelé, amikor egy ifju jött vele szemben:

- Ön kicsoda?- vetette oda a kérdést egyből.

- Miért mondanám meg a nevem, ha annak sincs neve ki kérdezi - nézett rá csuklyája alól Míriel. Ekkor nyílalt bele a felismerés. Ő már látta ezt a fiút. Ugyan az a szikár testtartás, ugyanaz a szigorú kék szem. Ugyanaz a sötét haj, ugyanaz akit az álmában látott.

- A nevem Estel hölgyem. Most kérném az ön nevét - válaszolt újra.

- Elessar - motyogta önkéntelenül a fiú láttán.

- Parancsol? - értetlenkedett.

- Vagyis...elnézést. A nevem Tinwerín. Elrond Urat keresem - mondta most már határozottan.

- Elrond nem említette, hogy látogatót vár...Ő ismeri kegyed?

- Bizonyára - bólintott Míriel. - Ha nem, hát most megismer.

- Milyen ügyben keresi? - faggatózott tovább.

- Aki kíváncsi hamar megöregszik Elessar - mondta majd kikerülte a húszas éveiben járó fiút. Már csak pár lépcsőfokon kellett fölmennie, és az egyik erkélyen ülve megtalálta azt akit keresett. A Féltünde Elrondott, Imladris urát.

- Mára már nem várok látogatókat Glofidel... - fordult meg a tünde.

- Engem kénytelen fogadni Uram - szólalt meg Míriel. - Fontos ügyben jöttem.

- Kihez van szerencsém? - ráncolta homlokát a férfi. Világosbarna aranyszegélyes köntöse könnyeden libbent, amikor közelebb ment az érkezőhöz. Barna haját egyszerű arany pánt szegélyezte, közrefogva magas homlokát. Tinwerín ekkor vetette le csuklyáját, és nézett egyenesen Elrond szemébe.

- Ahozz, ki vigyázója mindannak ami van, őrzője a múltnak s védelmezője a jövőnek - mondta merő egyszerűséggel. - Varda és Manwe lánya áll előtted Féltünde Elrond - szeme megcsillant, fellángolt benne egy kis ideig az Olthatatlan Láng.

- Tinwerín...Hát igazat mutatott a Vilya...- hült el a tünde. - De...hiszen te Úrnőm...

- Hosszú történet jó Uram, majd ha lesz időnk elmesélem. De most amiért jöttem az nem tűr halasztást - sétált az erkély szélére.

- Miben segíthet egy féltünde egy valának?

- Az érkezésem nem tudom, hogy jót jelent-e vagy rosszat. Egy biztos, a vessző futás elkezdődött. A bábukat felállították, és Szauron már meg is tette az első lépést. De nekünk még egy bábunk hiányzik... - tekintett le az udvaron párbajozó Glonfidlere és Estelre.

- Még túl korai... - rázta a fejét Elrond.

- Nem. Most jött el az ideje. Add át neki a Kettétört kardot, és tárd fel előtte származását Elrond. Félek ha most nem teszed, túl késő lesz. Tegnap éjjel láttam őt álmomban. Láttam Arathorn fiát Aragornt a Narsilal rontani a sötét hadakra. Láttam Elssárt, Gondor királyát - Elrond fejében is bevillantak azok a képek, amik este Mírielében.

- Legyen hát... - sóhajtott Elrond.