Igen és nem, vele és nélküle

         Nem és nem, elveszve és megtörve

         Új rang, több tisztelet, több súlyosabb tett

         Régi, makacs fej, régi rossz emlék mely most új erőt vett                      

Az alkony fénye sejtelmesen vetült a Bakacsin fáira. Egy kis csoportot világított meg, úgy tetszett valami nagy esemény folyik.

- Hatalmamnál, és rangomnál fogva, mostantól férj és feleség vagytok. Eru segítsen eskütök megtartásában - mondta ki a végszót Legolas. Baran magéhoz vonta menyasszonyát, és esküjüket egy csókkal pecsételték.

Talán ez volt az első "esküvő" amit Míriel valaha is látott. Nem is nevezném esküvőnek hiszen se násznép, sem pedig nagy ünneplés nem övezte. Csak hatan voltak jelen egy szerény házasságkötésen.

Sajnos viszont ez sem tartott tovább a Hold delelőjénél. Mindannyiuknak holnap a határon kezdődik a nap. Legelőször az ifjú pár állt tovább, csupán a többiek maradtak pakolni. A székeket, és az asztalt abba az alagútba tették amit Legolas talált. A díszeket pedig egy fa ládába a pincébe.

- Figyelj csak Bernir - szólította meg Míriel a nyomolvasót, letéve kezéből a széket.

- Mond - a fiú felé fordította a fejét.

- Ha csak egy rossz szót is hallok Esteltől - kezdett bele a lány - Amiből most kettő van, abból akkor már csak egy lesz. Vagy annyi se - vigyorgott gonoszul - Csak - közelebb lépet - Egy -újabb lépés - rossz - még közelebb ment - szó - már csak centik voltak közöttük. Míriel nyomatékosítóként egy gyors mozdulattal kettejük közé dobta tőrét, mely remegve állt bele a földbe.

- Megjegyezted? - veregette meg a vállát az aranyhajú. Bernir teljesen elhűlt a beszélgetés alatt, meredten bámult előre. Szótlanul bólintott.

- Helyes válasz - mosolyodott el kissé ijesztően a lány, majd kiment a következő székért.

Legolas a díszeket szedte le fákról, Estel pedig az asztalról pakolta el a tányérokat.

- Legolas, tudnál segíteni - kérte Estel és a fiú kezébe nyomott egy viszonylag nehezebb üveg tálat. - Abba ládába be tennéd kérlek, de ne törd össze - mutatott a nem sokkal arrébb fekvő mogyoró színű fa ládára. Ő maga pedig a poharakkal igyekezett szintén arra.

- Kérhetek tőled még valamit? - fordult újra a szőkéhez a nő.

- Persze, mond csak - A tál is a helyére került, sértetlenül.

- Vigyázz rá, mindennél jobban. Ő nem olyan mint a többiek. Egyvalamit véss az eszedbe - Legolas oldalára sétált, úgy folytatta - Ha bármi rosszat hallok, vagy ne adja Eru látok. Akkor hidd el nem fog érdekelni, hogy herceg vagy e vagy sem - az utolsó szavakat már suttogta, de a szőke így is tisztán hallotta.

- Tartsd észben - ismételte a nő - És nem lesz gond - veregette meg a vállát, majd vissza indult az asztalhoz.

***

- Olyan furcsa vagy, valami baj van? - Legolas Míriel felé fordította a fejét. Már késő éjszaka volt, de ők ketten még mindig a tó partján feküdtek. A vízesés most halkan omlott alá, nyugtató dallamokat duruzsolva. A tücskök halkan ciripeltek, a fák lombjai susogtak a szélben. Kellemes nyári este volt, a Hold vékony sarlója fényesen ragyogott a tiszta égen.

- Nem, nincs semmi - válaszolt kissé zavartan a lány, és ő is a fiu felé fordult - Csak elgondolkodtam.

- Mi jár a fejedben meleth-nín? - hangzott az újabb kérdés a szőkétől, és átkarolta kedvesét. Míriel előszeretettel fúrta be magát az erős karokba, és hajtotta fejét a herceg mellkasára.

- Most, hogy Északra megyek, hogy fogunk találkozni?

- Emiatt ne aggódj. Bár milyen furcsa lesz, megszoktam,hogy mellettem vagy - Legolas ujjai végigjártak az aranybarna hajzuhatagon, és kezeit a lány dereka köré kulcsolta.

- Ugye holnap te is velem tartasz?

- Igen, de csak amíg bemutatlak aztán sajnos mennem kell - Egy hullócsillag süvített el a Hold előtt, és a Végzet sarlójánál tűnt tova.

- Az milyen csillagkép? - mutatott a Végzet jele felé Míriel.

- A Végzet Sarlója, a valák jele. Varda teremtette, ezzel tulajdonképpen megjósolva Morgoth végzetét. De látod, ott hiányzik a hegye - mutatott ujjával a csillagkép vége felé.

Tinwerín. A Sarló hegye. Erura...

***

A reggel gyorsan jött, talán túl gyorsan is. Míriel gyorsan kelt, de úgy tetszett a kő hídnál mégis rá várnak. Egy helyett négy lovas állt a fák árnyékában. Míriel füttyentett, és futtában ugrott fel Arnirra.

- Hát ti? kérdezte amikor a lovasokhoz ért.

- Áthelyeztek! - mosolygott Ithil.

- Ez remek, huh már féltem,hogy egyedül leszek - lélegzett fel a lány.

- Ki az aki nem késik? - tette fel a kérdést Legolas - Nos kedves, késésben vagyunk - ügetésben elindította Berengurt Észak felé.

- Az öt perc ragadós - forgatta a szemét az aranyhajú, és mindnyájan bevesztek a fák közé

Igaz nyár volt, de Északon az idő inkább a tavaszéra hasonlított. Hűvös szelek daloltak a fenyők között egy régi mesét. Melyet már minden elő tünde és ember elfeledett. Mese, vagy inkább igaz történet? Suttogják ezt is azt is. Csupán egy valaki tudná megmondani mi történt azon az éjen Északnak távoli hűvös telén. Csak egyvalaki...

Az északi őrök is tizenöten voltak, de csapatukba több volt a hírvivő mint a keletin. A falu nagyjából újjá épült, de a raktárak még mindig üresen álltak. És ugye bár a nyár sem tart örökké. A levelek sárgulnak, az erdő felölti magára őszi palástját. Majd leveti azt, a téli fehér prémes bundáért.

Így Míriel az első hetekben főleg a raktárak feltöltésére koncentrált. Újra osztotta a csapatokat, és hívivőt küldött Tóvárosba hogy a parancsnokságot ő vette át. Megerősítette az utak védelmét, és megduplázta a nyomolvasók számát a csapatban. Minden héten írt jelentést a királynak az állapotokról. És Suhatag királyával is rendszeresen értekezett az élelem szállításról. Új szövetségeseket talált, és mire a nyár vége eljött a raktárak félig megteltek.

Ám volt valami, ami beárnyékolta sikerét. Legolas. Pontosabban a hiánya. Észak és Kelet távol van. A kimenőiket is úgy kapták,hogy nem találkozhattak. Csupán egy-egy lopott csók az éj leple alatt, semmi több.

Míriel épp a raktárókat leltározta Ithillel karöltve, amikor az őrszemek jeleztek. Két kürt szó. Pókok.

Míriel kezéből kiesett a toll és a pergamen. Futás közben kapott tőréhez. Ő, és még pár tünde sorfalat állva várt. Míriel jelt adott az íjjászoknak. Feszült csend ülte meg a fákat. A lány némán és feszülten meredt a sűrűre, ugrásra kész volt.

Egy reccsenés.

Fekete hatalmas pókok rohanták le őket. Az aranyhajú jelt adott.Tünde nyílvesszők szelték át süvítve a levegőt.

A földön javában folyt a harc, mikor úgy nyerésre állnak. A földet mindenhol a pókok zöld nyálka szerű vére borította.

Míriel éppen egy nősténynek a fejéből húzta ki a tőrét, amikor látta, hogy Berni sarokba szorult, és a lába vérben úszik. Leugrott a pókrol, és futva indult barátja támadója felé. A szörny hallotta közeledését, hirtelen fordult meg a lány felé. Kitárta száját, és a méreg fullánkját egyenesen Míriel felé szegezte. Szúrni készült.

Ám a lány futtában a pók előtt hátra vágta magát. És a méreg fullánk nem talált. Míriel végig csúszott az állat alatt. Tőrét belevájva a hasába, és így végig szakítva azt. Mikor kiért a pók árnyékából érezte a föld remegésében,hogy az ocsmányság kimúltan huppan a talajon.

Viszont a szürke prémes köpenyét, most undorító zöld váladék borította, és nem vonta kétségbe azt sem,hogy a hajában és fenyő-zöld úti kabátján is van egy jó adag.

Felállt, és meglepve látta hogy ez volt az utolsó pók. Illetve azt, hogy nem egy barátja közeledik felé. Ám ő Bernirhez fordult.

- Jól vagy? - kérdezte, és sebet kezdte vizsgálni. Majd kezét nyújtotta a nyomolvasónak.

- Köszönöm - bólintott hálásan a fiú, és Míriel segítségével talpra állt. Eközben ért oda Baran, aki átvette öccsét.

- Ez már a héten a negyedig támadás Úrnőm - lépett oda mellé Ellon, aki viszonylag újnak számított a csapatban.

- Nem meg mondtam, hogy ne Úrnőzz? - mosolyodott el kedvesen Míriel. Szerették az őrségben, gyorsan elfogadták. Sosem élt vissza a rangjával, és úgy érezte ő is egy emberei közül. Mindenkire barátként, bajtársként tekintett,

- Elnézést Úrn...vagyis Míriel - helyesbített dadogva a fiú.

- Szóval a negyedik. A nyomolvasók visszatértek már? - vette fel újra a téma fonalát a parancsok.

- Még nem parancsnok, de amint visszajönnek értesítem

- Mit mondtam Ellon?

- Elnézést Míriel Úr... Szóval Míriel

- Majd megszokod - veregette vállba kedvesen a fiatalt. Tovább állt, a raktárak felé. Felvette az elejtett papírt és tollat. Majd gyorsan befejezte a munkát, és visszatért szobájába.

A levelet egyből hollóval küldte a királynak. Ám még le sem ült, de már zörgettek az ajtaján.

- Lehet - szólt kicsit hangosabban. Majd felállt, úgy várta a látogatót.

- Míriel, a csapat visszatért - tárta ki az ajtot Ellon.

- Küld be Barant - hagyat jóvá Míriel. Már vagy négy napja elküldött egy kisebb csapatott a Kiszárad hangás irányába.

- Míriel, félek rossz híreket hozok - Csukta be maga mögött az ajtót a fiú.

- Ülj le - kínálta az íróasztal másik oldalán lévő székkel. Ő maga vele szembe foglalt helyet, az asztal másik oldalán.

- Úgy van ahogy gondoltad - folytatta Baran - A pókoknak a hegy lábánál van egy fészkük. Amit egy pár ork is őriz.

- Ebben az esetben, nincs vesztegetni való időnk - A papírok alatt kutatni kezdte az erdő térképét. Majd a hírhozó felé fordította.

- Pontosan hol?

- Itt - bökött a hegynek az erdővel szemben álló tövébe.

- Mennyien vannak?

- Pók tojásból százötvenet, pókokból húszat, és orkokból huszonötöt számoltunk - összegezte a fiú.

- Ha délután elindulunk, alkonyatra odaérünk? - a beszélgetést, egy újabb kopogás zavarta meg.

- Parancsok, holló érkezett a palotából - mondta a túl oldalon álló. Míriel szó nélkül állt fel és elvette a levelet.

- Észak parancsnokának, Lainor és Laeriel lányának Mírielnek. Kérésedet megtagadom. Ezen kívül parancsolom, hogy haladéktalanul térj vissza a palotába, még ma délig.

Zöldlombfi Legolas - olvasta fel az üzenetet.

- Szóval az engedély megtagadva - összegezte Baran. Míriel dühösen csapta oda az asztalhoz a papírost.

- Nem - mondta határozottan - Nem fogom süllyesztőbe dobni a tervem. És nem fogom hagyni,hogy azok az ocsmányságok kikeljenek.

- De hát a herceged parancsa...

- Negyed óra múlva indulunk, hívd Ithilt és ha Bernir jól van akkor őt is - adta ki a parancsot.

- Míriel tisztában vagy vele hogy most mit csinálsz? - állt fel Baran.

- Tökéletesen - szólt most már nyugodt hangon a lány - Tedd amit mondtam - emelte fel a hangját.

- Óhajod szerint - biccentett a fiu, és morogva elhagyta a szobát. Míriel először átöltözött, majd a szekrény aljába nyúlt. Három kis zacskót emelt ki belőle, és rakta az úti táskájába. Egyik oldalára kardját kötötte, másikra tőrét. Belenézet a tükörbe.

- Ne tedd - kiáltott egy hang a fejében

- Ha nem teszed mind meghalnak - Újabb hang üvöltött.

- Ne tedd, nem lehet

- Tedd meg! Végignéznéd hát a barátaid haláltusáját?

- Ne tedd - Míriel nagyot pislogott. A tükör örvényleni kezdett. Fekete lett, benne két vörös szempár.

- Tedd meg Tinwerín.. Sorsod lánca elszakad majd - sziszegte a hideg hang.

- Nem félek tőled - válaszolt nyugodtan a lány, és farkas szemet nézett a feketeséggel.

- Dehogy nem - egy feketén derengő kéz nyúlt ki a tükörből - Félsz tőlem, félsz a sötéttől,félsz az árnyaktól. Félsz a Végzettől - a lány köré kúszott a köd

- Neked itt nincs szavad! - üvöltötte Míriel és betörte a tükröt. Az árny eltűnt. Ott volt térdre rogyva, a szilánkok között. Keze vérzett, az ő vére csöpögött a szilánkokra. Vörösbe borítva azokat. Míriel vére közé, könnyek is vegyültek. Valóban félt. Félt. Félt a Végzettől. Bolond az ki nem fél semmitől - gondolta. Megtörölte arcát, és bekötözte kezét. Rá barna bőrkesztyűt húzott, és kilépet a szobából.

- Jól meggondoltad ezt? - kérdezte a lova mellett álldogáló Ithil.

- Igen - bólintott Míriel, és füttyszavára Arnir jött elő.

- Még vissza fordulhatsz - szegődött mellé Bernir.

- Nem fogok. Nektek nem kell jönni. Ha nem akartok, ne gyertek.

- Veled tartunk. Sötétbe és fénybe, Mordorba és Lórienbe. Veled vagyunk - tette a vállára a kezét Baran.

- Köszönöm - mondta hálásan Míriel. Vágtára sarkalta Arnirt és elindultak a Kiszáradt hangás irányába.

~~~

Sziasztok! Itt az új fejezet! Remélem mindenki kibírta a várakozást! :)Az elkövetkezendőkre nem ígérek semmi biztosat. Itt is nagyon de nagyon meg szeretném köszönni a több min 1K megtekintést! ^^Elképesztőek vagytok gyerekek! Köszönöm, maga Eru sem kívánhatna nálatok jobb olvasókat!

~Laeriel~