Öt zarándok tenger partján

Öt mágus egy körbe állván

Öt Bölcs egy tanácsban

Öt Bölcs a jónak szolgálatában

Hatodik is ott áll csendesen

Hatodik sejt valamit amit a többi nem.

- Hát... - kezdett bele Argalad, de erre kitárult a csarnok ajtaja és Finarfin lépett be rajta.

- Ó te Szentséges Illuvatar, hát igaz a hír! - ámult el a nolda király meglátva a takaróba burkolt fehér hajú lányt.

- Finarfin most igazán nem alkalmas...Amugyis, mit keresel itt?! - kérdezte összevont szemöldökkel Manwe.

- Tudod Uram elszomorító, hogy egy szabótól, egy kovácstól és egy árustól kell megtudnom lányod visszatértét. Miközben úgy hiszem szívemen viseltem az ügyét amíg a fák el nem pusztultak és belőle csillag nem lett! - ecsetelte felháborodottan a nolda.

- Elnézésedet kérjük de nem alkalmas! Megbeszélhetnénk máskor? - állt fel lánya mellől Varda.

- Nem Elbereth Úrnő, választ akarok! Bár tudom nem illik ilyet kérni a valáktól, de úgy érzem megillett ennyi!

- És ebben igazad van - válaszolt higgadtan Yavanna. - De nem most. A fiatalok nincsenek valami jól pihenésre van szükségük.

- Hiszen ön Nerwen édesapja! - szólalt meg hirtelen Tinwerín letéve kezéből a teás bögrét. - Hogy Galadriel mennyit mesélt magáról!

- Úrnőm ismered a lányom? - kérdezte falfehéren a nolda közelebb lépve a lányhoz.

- Igen ismeri, de szerintem megbeszélhetnétek később! - parancsolt megálljt Manwe, de ekkor már lánya is felállt és kezet készült fogni a jövevénnyel.

- Örvendek, Tinwerín vagy Míriel, vagy...Szóval ahogy ön ismer - mutatkozott be illendően a vala. - Most nem fognám meg a kezét, ha nem bánja...

- Dehogy bánom! És mond Nerwen jól van Középföldén?

- Ó igen! Már nagymama! Ami azt jelenti, hogy ön dédapa! Gratulálok! - mosolygott kedvesen Míriel, és eltüsszentette magát. - S-sajnálom... - kapta a szája elé a kezét.

- Örültünk Finarfin! Tinwerín ülj vissza, sőt egyenesen menj fel a szobádba! - lépett melléjük sebesen Varda.

- Viszlát! - köszönt el kedvesen a lány és magához ölelve a takarót Argaladdal együtt távoztak a teremből. Manwe a tenyerébe temette arcát, Varda és Yavanna pedig sóhajtottak.

- Rosszabb időpontot keresve sem találhattál volna nolda... - dörmögte Aule.

- Úgy néz ki a lányuk illedelmesebb mint ők maguk - jegyezte meg Finarfin.

- Ajánlom neked tünde, hamar vond vissza szavaidat vagy... - fortyant fel Manwe, de még Varda idejében visszanyomta a székbe.

- Nyugalom kedvesem, nyugalom nem hiányzik még egy szívbeteg is...

- Elnézést Uram, de igazán nem értem, hogy mi is folyik itt - csillapodott le Finarfin.

- Ülj le kedves nolda - kínálta hellyel Yavanna.

- Nos hát annyi történt hogy az imént elballagott két meggondolatlan, felelőtlen, gyerekes... - kezdte el sorolni Aule.

- Aule köszönjük - csitította Yavanna.

- Csupán korcsolyázni voltak a hegyekbe, és beszakadt a tó - zárta le a témát Varda.

- Feanor és Nerwen alatt is beszakadt anno...de akkor csak Feanor úszott. Szegény Nerwennek kellet becipelnie Tirionig...

- Ott voltunk Finarfin köszönjük! - mondták kórusban a valák.

- Jó, jó elnézést...Tehát miért nem tudtam a Csillag visszatértéről? - kapta fel a beszélgetés fonalát a nolda.

- Lehet Sauronnak is vannak kémei a noldák között, már nem rosszallás képen. Ezért úgy gondoltuk jobb ha nem szólunk. De mégis ki vagy te, hogy kérdőre vonsz minket?! - pattant fel újra Manwe.

- Manwe nyugalom! - nyomta le újra a székbe Varda.

- Nyugalom?! A lányom betegeskedik amíg én ezzel a noldával társalgok!

- Joga van tudni a tényeket! - emelte fel a hangját már Varda is. - Szóval szépen vissza ülsz és karöltve felhomályosítjuk ezt a szerencsétlen noldát! - most már végérvényesen visszaültette hitvesét a székbe.

Így esett, hogy Finwe fia Finarfin választ kapott a sok száz éve lappangó kérdéseire. A valák elmondták a a történelem folyását töviről hegyire, a fák pusztulásától a jelen napok forgatagáig.

Mindeközben Argalad és Míriel a szobában ültek paplanokba burkolózva és forró teás bögréket szorongatva.

- Egészen jól kezelted a helyzetet - jegyezte meg Argalad.

- Mármint a Finarfinosat? Köszönöm - mosolyodott el Tinwerín, és összehúzta magán a paplant.

- Szegény öregnek teljesen jogos a felháborodása... A lányával jóformán együtt nőttetek fel. Ráadásul amikor Melkor megtámadta Valinort sokat segített a te védelmedben...

- Remélem anyáék rendesen kezelik a helyzetet... - sóhajtott Míriel, és egy párnát rakott a háta mögé majd nekidőlt.

- Sajnálom, hogy miattam lettél beteg - tördelte a kezét a vörös hajú.

- Egyáltalán nem haragszom, életem eddigi legszebb téli élménye volt - mondta Míriel, bár ebben a kijelentésében csak azután kezdett el kételkedni miután kimondta. Megkörnyékezte agyát egy emlék halovány keze ami egy bizonyos téli napot élesztett fel homályosan a lány fejében. Egy bizonyos téli napot, amikor a fehér havon vörös rózsák virítottak...Hirtelen elnémult, a gőzölgő teára meredt.

- Baj van? - nézett rá kérdőn a fiú.

- Nincs - sóhajtott fel gondolataiból felocsúdva Tinwerín. Ellökte magától az emlék halovány kezét, és mosolyogva nézett vissza a fiúra.

- Az emlékek? - kérdezte meg félve Argalad.

- Azt hiszem emlék... - válaszolta bizonytalanul Tinwerín.

- Szeretnél beszéln... - még végig sem mondta a mondatot, Míriel már a szavába vágott:

- Nem! Vagyis... azt hiszem nem lenne miről - rázta meg finoman a fejét a vala. - Mesélnél valamit? - tette le a bögrét az asztalra, és felkucorodott az ágyára. Hátát a falnak támasztotta, és figyelmesen fürkészte a melléje ülő arcát.

- Mégis mit? - kérdezte Argalad mosolyogva.

- Biztos sok érdekes dolog történt Valinorban, biztos van egy pár érdekes történeted.

- Hát, ami azt illeti ezt még az apám mesélte, ez is megfelel?

- Persze! - helyezte magát kényelembe a lány, és szemeit a mesélőre függesztette.

- Feanor állítólag Nerwen hajából merítette az ötletet a Szilmarillokhoz. Egy ilyen alkalommal Nerwen kint sétált a hegyekben, és Feanor elkezdte kergetni. Szegényt rákergette egy befagyott tó jegére és utána ment. Csakhogy a tó nem is olyan régen fagyott be, és vékony volt a jégpáncél... - a fiú arra lett figyelmes, hogy a mesélés közben egy fej dőlt a vállára minek gazdája csendesen szuszogott.

***

A zord tél bár kíméletlen volt Középföldén gyorsan távozott a vidékről. 2953 tavasza vette kezdetét Ardán. Míriel is kigyógyult a megfázásából, és már újra fel bírt kelni az ágyból. Galadrielnek is egy kicsit megkönnyebbülést jelentett hiszen Ulmo és Manwe parancsára ő ápolta a lányt míg beteg volt. Tinwerínnek rengeteg bepótolni valója akadt, hiszen hetekig ágyhoz volt kötve. Lassan, de kezdte utolérni magát feladataival minthogy: segédkezni Haldírnak a határőrségben, meglátogatni Arwent Imladrisban, kicsit jobban körbejárni a Megye határát, és megfigyelés alatt tartani Gollamot. Már javában a tavasz derekán jártak, amikor Míriel újra álmot látott a jövőt illetően. Az álom azt suttogta siessen Imladrisba, hiszen meg kell ismernie egy kiemelkedően fontos személyt, aki majdnem főszerepet fog játszani Középfölde sorsának alakulásában. Így 2953 ötödik havának elején Arda Védelmezője megérkezett a Féltünde Elrond házába. Ott tartózkodása második napján többen is érkeztek Imladrisba, Galadriel Úrnő, Círdan és két maia kiknek kilétét Tinwerín számára rejtély övezete, egyenlőre...

- Elrond uram szabad tudnom ki a tanács új tagja? - fordult Gandalf a mellette lépdelő féltünde felé. Már késő estére járt, Elbereth csillagai fényesen ragyogtak az égen, a Hold sarlója szinte átszelte az éj sötétjét. Kellemes tavaszi szellő lengte körbe Völgyzugoly egyik tornácát, mely felé a két férfi tartott.

- Mithrandir - nézett rá Elrond, és ráfordult az utolsó lépcsőkre. - Ő ott van minden csillagban, ott lakozik Arda minden rezzenésében... - megálltak a szobrokkal szegélyezett terasz küszöbe előtt. Egyenesen velük szemben egy fehérbe öltözött női alak állt. A nő lassan fordult meg, fehér ruhája a lépcsőre omlott, szürke szemét a mágusra emelte. Ott állt fényesen, ragyogón, derekánál már hasadt a hajnal ám fejénél éj honolt. Homlokát egyszerű ezüst pánt fogta át, ám úgy tűnt koronája az égbolt csillagai s ékkövük a Hold.

- Üdvözöllek **Olórin! - a női alak cseresznye piros szája mosolyra görbült.

- Elen Alcarain...* - hűlt el Gandalf megpillantva a nőt. - Tinwerín Úrnő...! - hajtott fejet még mindig ámulattal a mágus.

- Engedjük el a formaságokat Olórin - kacagott fel a vala csengően, akár a hosszú fagy után a kövek közül előtörő forrás tavasznak derekán. - Örülök, hogy útjaink keresztezték egymást.

- Úrnőm, hisze Melkor...

- A múlt elmúlt hű maiám - emelte fel a kezét Tinwerín félbeszakítva a mágust. - Most a jelenre kell koncentrálnunk.

- Ahogy mondod Úrnőm - lépett ki az egyik sötét boltív mögül Sarumán. Így ült össze a Fehér Tanács, immáron egy új taggal kiegészülve. Gandalf, Elrond, Sarumán és Círdan körbeülték a kő asztalt, és Galadriel is hol felállt, hol helyet foglalt. Csupán Míriel nem ült le.

- Olórin, a tények beigazolódtak. Bár Galadriel Úrnő 2948 telén visszaűzte Sauront Mordorba, most mégis erőre kapott. Kettőezer- kilencszázötvenegy első havában Sauron visszatért Dol Goldurba, megerősítve régi erdőségét. A Kilencek feltámadtak, és félek erősebbek mint valaha. Melkor talpnyalója képes olyan sereget felállítani segítségükkel mint amilyet a Másodkor vége óta nem látott Középfölde - szólt hozzá a tanácskozáshoz Tinwerín, és megállt az asztal oldalán, de nem támaszkodott rá.

- Úrnőm én nem kételkedem szavaid igazában, de honnan tudod, hogy Sauron két éve tért vissza Dol Goldurba? Lehet csupán álca volt, mely mögött valami sokkal fontosabb dolog rejtőzik - fordította a vala felé fejét Sarumán.

- ***Curunír - szólalt meg kis hallgatás után Tinwerín. - Ott voltam azon a téli napon, ott küzdöttem elcsigázottan, ott voltam amikor a nazgúllok leszálltak a harcmezőre, ott voltam...ott...haltam meg - hangja kissé élesen hasított a hajnali levegőbe, bár az utolsó szavaknál kissé elbizonytalanodott. - Szavaim hitelességét mégis megkérdőjelezed úgy hiszem alaptalanul Fehér Mágus!

- Elnézésedet kérem Úrnőm, de ha valóban igaz a hír Sauron akkor sem nyerheti vissza hatalmát az Egy nélkül - szabadkozott Sarumán.

- Isildur halála óta mit sem tudunk az Egyről Sarumán - szólalt meg Gandalf. - Vagy talán tévedek?

- A Hetet és a Kilencet megszerezte, hatalma így is megnőtt. Jobb lenne ha mi találnánk meg a gyűrűt mielőtt Ő akad rá - tanácsolta Elrond.

- Az Egy már régen a tenger fenekén pihen! Kisodorták oda az Anduin habjai - válaszolta a Fehér Mágus.

- Honnan tudod ennyire biztosra Curunír? Bár nem kételkedem szavaid igazában - kérdezte Míriel megállva Gandalf mögött, egyenesen belenézve a Fehér Mágus szemébe. Mintha erre a kijelentésére Galadriel Úrnő halványan elmosolyodott volna...

- Miután Isildurt megölték a hegyi orkok, a Gyűrű cserben hagyta. És Isildur a folyóba veszett az Egyel együtt. Amikor a király fiának kifogták a holtestét nem találták meg rajta a Gyűrűt, se a folyó mederben - emelkedett fel helyéről a mágus.

- Még ha - szólt közbe Elrond, ezzel csitítva a kedélyeket. - , az Egy a tengerbe veszett is, akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül Sauron növekvő erejét.

- Mordor árnyéka megnyúlt. és egyre nyújtózik Osgiliath felé - mondta Galadriel Úrnő rámutatva a térképen a városra. - A Sötét Úr hatalma növekvőben, de a remény még él.

- Ha Osgiliathot megostromolják, és beveszik akkor már csak Minas Tirith fogja elválasztani Sauront attól, hogy meghódítsa Középföldét - vette át a szót Gandalf.

- Ha Osgiliath majd Minas Tirith elesik Középfölde szabad városai egymás után fognak meghajolni Sauron hatalma előtt. És akkor már Vasudvard gyűrűje sem fog védelmet nyújtani... - tette hozzá Tinwerín.

- Ugyan miért ostromolná meg Sauron Osgiliathot? Nincs elég ereje hozzá, hogy bevegye az emberek városát, a Gyűrű nélkül nem - vetett ellent Sarumán. - És a Gyűrű a tengerbe veszett. Az Egy nélkül Sauron gyenge akár a harmat melyet felszárít az első nyári szellő.

- És mi van akkor - lépdelt közelebb a mágushoz Tinwerín. - ha a nyár nem köszönt Középföldére Fehér Mágus? Ha a harmat megmarad, s növekszik majd erőt gyűjt?

- De a nyár újra be fog köszönteni Tinwerín Úrnő - mondta kelletlenül Curunír. - És felszárítja a harmatot. Rémképeid alaptalanok, Sauron bár feltámadt alakot nem tud ölteni. És ha mégis megtenné, akkor sem lenne elég ereje egy sereg felállításához.

- Az eldák ideje lejárt - kezdett bele Galadriel. - mi sem lennék elég erősek visszaverni egy akkora támadást mint a Másodkorban Sarumán.

- Ha a Gyűrű valóban a tengerbe veszett gondoskodni kell róla, hogy ott is maradjon - szólt hozzá Círdan. - A hajósok éberen fogják figyelni a partokat.

- Az éberség sosem árt Círdan barátom - helyeselt Sarumán. - De a túlzott aggódás már igen - nézett szúrósan Tinwerínre. - Lehet, hogy az Éber Békének már vége, de ez nem egyenlő azzal, hogy rettegésben kell élnünk. Amíg nincs meg az Egy, addig gondjaink is a tenger fenekén nyugszanak - Talán ez volt a legszebb végszó mely reggel berekesztette a tanácsot. A Bölcsek visszavonultak, csupán Tinwerín állt a tornác szélén, Keletre, Mordor felé tekintett.

- Szívemre árnyék ült Mithrandir, rosszat sejtek - nézett szeme sarkából a mögötte álldogáló mágus felé.

- Engem is nyugtalanítanak Sarumán szavai Úrnőm, nem tagadom. Ha még mindig béke honolna Ardán, ön most nem állna itt - helyeselt a mágus.

- Tán érkezésem aggodalomra ad okot Olórin? - vonta fel az egyik szemöldökét Míriel, és megfordult.

- Nem Úrnőm, csupán érkezésed egyet jelent azzal, hogy Sauron is felébredt és erőt gyűjt magának - szabadkozott a szürke zarándok. - Hiszen ha emlékeim nem csalnak, a Két fa pusztulásakor az égre került. De most mégis itt áll, és ennek nyomós oka van.

- Mithrandir, nem kértem, hogy hagyjuk a formaságokat? Most fontosabb dolog nyomják a vállunk mintsem arra figyeljünk hogy szólítjuk a másikat. Sarumán szavai mögött ott lappangott valami, elméjét elzárva tartotta.

- Mire célzol Úrnőm? - kérdezte botjára támaszkodva a mágus.

- Rossz előérzetem van Gandalf, valami beférkőzött köreinkbe aminek nem lett volna szabad...És ez a ballépés súlyos következményeket szülhet...

~~~

* Elen Alcarain - Fényes/Ragyogó Csillag. Quenya név. Mírielnek eléggé sok neve van Ardán, lassan a többit is megismeritek.

** Olórin - Gandalf Valinori neve. Míriel valószínűleg azért szóltja így mert így ismeri.

*** Curunír - Sarumán Valinori neve, hiszen ők maiák akik Nyugatról jöttek.

Tavasz után nyár jő

Év múlik, hónap telik, hó esik és virág nő

"Feltűnés nélkül" gondolom én

De hipp-hopp kipp-kopp reccsen a jég.

A tavasz nyárba fordult Középföldén, nyár helyét ősz vette át majd a narancsban és bíborban pompázó levélszőnyeg helyére fehér hó hullt a mennybolt szitájából. 2952 tele vette kezdetét hószitálással Ardán.

A Bakacsin erdőben most is jeges szél fújt, megremegtetve a fenyőkre esett friss havat.

Minden tünde serényen végezte a munkáját, ugyanis kemény tél elé néztek. Voltak olyanok kik most tartottak a határra, de a parancsnokok épp ezekben az órákban tértek vissza onnan.

- A tüzelő készletek milyen állapotban vannak? - kérdezi Legolas Barantól a folyosón lépkedve. Most lett vége az e havi nagy tanácsnak.

- Persze folyamatosan használunk belőle, tudod mi sem akarunk megfagyni Északon. De ettől függetlenül folyamatosan egyeztetem a az újabb szállítmányokat - válaszolta Baran. Talán már egy éve volt, hogy ő lett Észak parancsnoka.

- Írnál ki egy olyan tíz-húsz hasábbal többet a keleti részre? Nem akarok megfázni. Épp elég, hogy Galwor úgy köhög mint egy szamár - kérte a szőke.

- Mert nem az? - kérdezte tettet csodálkozással barátja. Legolas erre elnevette magát, majd megszólalt:

- Nem akkor nagy mint amilyennek gondolod - veregette vállba Barant, és benyitott szobája ajtaján.

- Keresek egy papírt és tollat és máris megírhatod azt a plusz fa szállítmányt - ajánlotta a herceg, és kutatni kezdett a fiókjaiban. Ám penna és papír helyett egészen más akadt a kezébe: egy bőrkötésű kis könyvecske.

- Mi a...? - vette kíváncsian kézbe a herceg a könyvet, és belelapozott.

- Baj van? - lépett mögé Baran, látva barátja dermedtségét. Erre Legolas csak felé fordította a kinyitott könyvet.

- 2950. december... - olvasta Baran. - Barátom ez úgy néz ki a tiéd! - mondta lapozgatva a könyvet.

- Az nem lehet! - rázta a fejét Legolas. - Én soha nem vezettem naplót!

- Hát már pedig igen! - ellenkezett Baran. - Már pedig egészen hitelesen! Húúú mik vannak itt! - kiált fel nevetve Baran és kikapja a szőke kezéből a naplót.

- Mik? - kérdezi Legolas, és a kis könyv után kap. - Végül is az enyém, add vissza!

- Húúú mik derülnek itt ki! - olvass tovább Baran.

- Elég legyen! - veri hátba Legolas a barátját, és kifeszíti a kezéből a naplóját, majd beleolvass.

- Hú mik vannak itt! - kerekedik ki a szeme amint túl jutott pár oldalon. - Ezt biztosan nem én írtam!

- Pedig a te írásod!

- De mondom, hogy nem én írtam! Erre a lányra biztosan emlékeznék a sorok tartalmából ítélve! - mutogatott hevesen a lapokra a szőke.

- Lehet kezdesz olyan lenni mint Gollam - vetette fel az ötletet nevetve Baran.

- De bolond vagy! - verte vállba barátját mosolyogva Legolas, és bezárta a könyvet.

- Most miért ne? Ő önmagával társalog, te pedig tévképzeteket kergetsz és megbeszéled őket egy könyvel! - magyarázta Baran.

- Honnan veszed, hogy tévképzet? - kérdezte összefont kézzel a herceg.

- Barátom! Te meg a szerelem? Mordortól Lórien...

- Kösz... - húzta a száját a szőke. - Igazi barát vagy - veregette meg a vállát Észak parancsnokának.

***

Tinwerín a hónapok múlásával egyre többet járt Rohan és Gondor utcáin, igyekezett megismerni az ott élő embereket. Figyelmét felkeltette Gollam, és nemegyszer megpróbálta elkapni a nyavalyást. Állandóan valami Zsákost emlegetett, de nem lehetett belőle semmit érdemlegeset kiszedni. Jó barátja és segítője lett a dúnadán kószáknak és a fanyüvőknek. Halídrral együtt járták Lórien határvidékét és a tünde is segítségére volt. Persze szakított időt arra is, hogy ellátogasson Valinorba. Argaladdal a barátságuk az idő folyásával szakíthatatlanná vált.

- Már egy jó pár hónapja fontolgatom ezt... - kezdett bele félve Argalad. Míriel alig fél órája érkezett, de a fiú így sem szeretett volna elmulasztani egyetlen percet sem.

- És pedig? - kérdezett vissza kíváncsian Míriel.

- Tudod fent a hegyekben van egy befagyott tó, és igazán jól lehet rajta korcsolyázni...

- Korcsolyázni? - vonta fel a szemöldökét a vala.

- Igen. Az nagyjából olyan mintha egy penge élén táncolnál a jégen - magyarázta a fiú, rátérve a lépcsőkre. Míriel a szüleivel beszélgetett amikor Argalad megjött, így most az ő csarnokaikból tartottak kifele.

- Értem... - bólintott bizonytalanul Tinwerín. - És ezen gondolkodtál régóta?

- Nem, nem! - rázta a fejét kissé zavartan Argalad, és megvakarta a tarkóját. - Szóval, még nem igazán sokan tudnak róla. És úgy gondoltam megtanítanálak, de persze csak ha szeretnéd...

- Ó hisz ez remek! - derült fel a lány arca. - De ugye nem fog megkergetni egy szarvas féleség sem? - kérdezte mosolyogva.

- Nem! - nevetett a fiú. - Legalábbis remélem... - tette hozzá.

- Akkor most merre is tartunk?

- Először is Tirionba megyünk, van pár dolog amit be kell szerezni - magyarázta a vörös hajú.

- De...szóval én nem akarok feltűnést...Vagy nem is tudom... A nolda városba gondolom nem mindennapos a valák látogatása...

- Nem lesz semmi gond, úgysem ismernek fel - legyintett Argalad, és gyorsított léptein.

Nagyjából másfél óra elteltével, amikor a Nap még alacsonyan járt az égen elérték Tirion fehér kapuit. A nolda város szinte szikrázott, tornyai napfényben fürödtek. Tinwerín felvette szürke köpenye csuklyáját, úgy lépett be a városba. A páros átszelte a kis utcákat, és úgy tűnt Argaladod nagyon is jól ismerik erre felé. Majdnem minden második tünde rá-rá köszönt, különös pillantásokat vetve Mírielre.

- Szerintem ezzel a csuklyával nagyobb feltűnést keltesz mintha levennéd... - jegyezte meg a fiú társának.

- Nem tudom...Pusztán annyit kérek siessünk...

- Miért nem vállalod fel az arcod?

- Nem akarok feltűnéééé... - még be sem fejezhette a mondatát, átesett egy sor almával teli ládán, amit az egyik szekérről pakoltak éppen le.

- UramEru! - kiált fel Argalad, és az almák között fekvő barátja felé hajol. - Jól vagy?

- Mi az Eru nyila?! - fut oda káromkodva az árus.

- Annyira sajnálom uram - tápászkodik fel Míriel Argalad segítségével.

- Hogy nem lehet észrevenni egy pár ládát? És hogy nem lehet kikerülni?! - esik kétségbe az árus.

- Annyira sajnálom... - szabadkozik Míriel. - Hogy tudnám kárpótolni?

- Kisasszony sehogy! Nézzen már a lába elé! - teremti le az árus.

- A hölgy nagy sajnálja uram, de ha igazán nem tudunk segíteni akkor mennék mert igen sietős a dolgunk - szól közbe Argalad, és elindul maga után húzva Mírielt.

- Ennyit arról, hogy nincs feltűnés... - motyogja a lány visszanézve a szeme sarkából a kisebb bámuló tömegre.

- Mostanában igen elkalandozol, valami bánt? - kérdezte a fiú.

- Miért bántana? Csak nem néztem a lábam elé...ennyi. - Mindeközben megérkeztek első úti céljukhoz, egy kovácsműhelyhez. Argalad egyből benyitott az ajtón, s a fölötte lévő kis csengő elevenen jelezte jöttét.

- Üdv Belvaron! - köszönt be hangosan a műhelybe.

- Áh Argalad! - jött elé egy vászon mögül egy barna hajú tünde, kezében egy ronggyal. A kovácsműhelyben rendkívül meleg uralkodott, bizonyára hátul szították a tüze és ott folyt a munka is, hiszen kalapálás is hallatszott.

- Üdv öreg barátom, elkészült-e már az a cipő amit a minap kértem? - kérdezte a fiú a lényegre térve.

- Persze! Máris hozom, de neked nem is ilyen kicsi a lábad. - jegyezte meg a kovács kiemelve a pult alól egypár rövidszárú csizmát melynek alján akár a penge él ezüstös vasak díszelegtek.

- No és ki ez a búbájos hölgy aki veled jött? - kérdezte a kovács az Argalad mellett álldogáló Mírielre nézve.

- Neki készítetted a cipőket Uram - felet merő egyszerűséggel a vörös hajú.

- A becses nevét szabad-e tudnom kisasszony? Ilyet ritkán készítek, biztos a menyasszonya az úrfinak azért kap ilyen különleges ajándékot - ennél kínosabb helyzet aligha állhatott volna elő. Míriel fülig pirult, majd csak ennyit tudott kinyögni:

- Nem Uram, mi nem járunk jegyben. Csak drága barátom meg akar tanítani a jégen táncolni. Ahhoz kellenek a cipők. A nevem meg... Tinwerín. - A kovács kezéből e szavak hallatára kiesett a rongy, szája résnyire tátva maradt.

- A-az a Tinwerín? - kérdezett vissza elhűlve Belvaron.

- Barátom, nem hiszem, hogy most ezen kéne fen akadni... - próbálta menteni a menthetőt Argalad.

- De...UramEru! Tényleg kegyed... - dadogta a kovács.

- Számít az most uram? - kérdezett vissza kedvesen mosolyogva Tinwerín.

- Ó Úrnőm annyira sajnálom, hogy nem is ismertem meg... - szabadkozott lehajtott fejjel Belvaron.

- Emiatt ne bánkódjon Uram, nem is az volt a célom. Nagyon szépen köszönöm hogy fáradott ezekkel a... - kérdően Argaladra nézett.

- Korcsolyákkal - fejezte be a mondatott a fiú. - Köszönjük Belvaron, lehetséges, hogy még benézek - biccentett Argalad és a másik pillanatban már a korcsolyákkal a kezében, Mírielel karöltve szelték újra az utcákat.

- Ennyit arról, hogy nem keltesz feltűnést... - jegyezte meg bazsalyogva Argalad.

- Most már úgyis mindegy... - legyintett a vala.

Egy jó pár forduló után egy újabb bolt ajtaján léptek be. Ez sokkal kellemesebb volt mint a kovácsműhely. A szépen megmunkált fa polcokon anyagok sorakoztak katonás rendben, szín szerint. Egy fekete hajú tünde leányzó ült egy fa asztal mögött, kezében tű és cérna fogott. Éppen egy anyagot hímzett. Az érkezőkre felkapta a fejét, majd elmosolyodott. Szája vékony rózsaszín, zöld szemében a nevetés szikrája csillant.

- Szervusztok! - állt fel, és lerakta öléből a finom kelmét.

- Szervusz Meleth! - köszönt mosolyogva Argalad.

- Olyan régóta nem láttalak mifelénk, hogy vagy mostanság? - kérdezte kedvesen Meleth.

- Jobban nem is lehetnék, de emlékszel-e még arra amit hónapokkal ezelőtt megbeszéltünk?

- Ó a sapka meg a sál! - kapott a fejéhez a lány. Azzal besietett egy ajtón, fekete haja csak úgy kúszott utána.

- Te ezt már hónapokkal előre eltervezted? - kérdezte Míriel amikor a nolda lány eltűnt az ajtó mögött.

- Talán... - húzta a száját rejtélyes félmosolyra Argalad.

- És elloptad a csizmámat?! - vette jobban szemügyre a korcsolyát Míriel. Mely most már közel sem hasonlított egy hétköznapi csizmához. Talpa vastag lett, és még ott volt rajta a vas penge is.

- Talán... - felelt megint a fiú.

- Elképesztő vagy... - rázta a fejét mosolyogva Míriel. Ekkor bújt elő az ajtó mögül Meleth kezében egy tengerkék sállal és egy hozzá illő bojtos sapkával.

- Csak nem a hölgynek lesz? - kérdezte kedvesen amikor átadta Argaladnak a ruha darabokat.

- Ami azt illeti... - húzta a szót a fiú.

- Akkor próbáld fel hamar! - vágott a szavába Meleth Mírielre nézve.

- Ó igazán nem szükséges... - utasította vissza kedvesen a vala.

- De de! Látnom kell jó-e, mert minta alapján csináltam és nem ugyanaz az anyag.

- Argalad te a sapkámat is elloptad?! - kérdezte enyhén felháborodva Tinwerín a fiúra nézve.

- A cél szentesíti az eszközt Tinwerín... - szabadkozott a vörös hajú.

- T-tinwerín? - kérdezte Meleth falfehéren Mírielre pillantva.

- Ó Erura... - sóhajtott csendben Míriel. - Köszönöm Argalad! - verte vállba az illetékest.

- Azt mondtad úgyis mindegy! - ellenkezett a fiú a vállát dörzsölve.

- Te. Szentséges. Illuvatar. - nyögte ki nehezen Meleth, és kiejtette kezéből a ruhákat.

- Most már biztosan csuklik... - forgatta a szemét Míriel. - Kérlek kedves, igazán nem kell ennek ekkora feneket keríteni... - hajolt le a sapkáért és a sálért a vala.

- Annyira tudtam, hogy ismerős az arcod! Annyira sajnálom Úrnőm... - szabadkozott a zavarba jött lány.

- Meleht nyugalom... - szólt közbe Argalad megfogva a nolda lány vállát.

- Ny-nyugalom?! De... ő...

- Tudom. Nyugalom. Nagyon szépen köszönjük a sapkát és a sálat, de most ha megbocsájtasz sietős a dolgunk.

- I-igen, t-természetesen - dadogta a lány, de addigra már a párosnak hült helye volt. Kisiettek a városból, meleg ruhát öltöttek majd az Argalad által említett tó felé indultak.

- Ennyit arról, hogy nem keltek feltűnést... - jegyezte meg Míreil, amikor csizmájával már a havat taposta.

- Nem adok neki félnapot és egész Tilion erről fog beszélni - veregette meg a lány vállát Argalad.

- Beh kedves! - forgatta a szemét Míriel. - Még messze vagyunk? - kérdezte. Már jó egy órája gyalogoltak a kissé meredek hegyoldalon. A friss hó ropogott a talpuk alatt, Míriel kék sapkájának botján és kabátjának prémjén is megültek az egy-egy fáról ráeső hópihék.

- Mindjárt oda érünk - felelt Argalad elhajtva maga elől pár cserje ágát. Valóban már csak pár métert kellett menniük, és szemük elé tárult a befagyott tó képe. Argalad szó nélkül elkezdte átvenni a korcsolyát, és talpra is állt benne.

- Na gyerünk! Vedd csak fel! - biztatta társnőjét is. Tinwerín kissé vonakodva de felvette a meglehetősen érdekesen festő csizmát. Ezt látva Argalad elindult a jég felé, majd rászökkent. Fordult egyet maga körül, majd kezét a szélen álldogáló Míriel felé nyújtotta.

- Gyere csak! Nem fogsz elesni! - biztatta a lányt.

- Én biztosan nem! - tiltakozott Míriel.

- Na kérlek szépen! - kérlelte elnyújtott hangon a fiú.

- Nem! - mondta határozottan Míriel.

- Ahj... - forgatta a szemét Argalad, majd kiment társnője mellé. Szó nélkül ölbe kapta, és csak akkor tette le amikor a jégen voltak.

- Bolond! - ficánkolt nevetve Míriel, és igyekezet kiszabadulni a kezek közül.

- Nyugalom! Most szépen leteszlek... - állította rá lassan a jégre a lányt, kinek szinte azonnal kicsúsztak maga alól a lábai.

- Menni fog ez! - húzta vissza Tinwerínt újra álló helyzetbe Argalad.

- Nem fog! - sopánkodott a lány.

- Azt mondtam, hogy megtanítalak, így meg is foglak. Tehát próbáld meg magad ellökni bokából, én foglak nem fogsz elesni. - kartávolságra csúszott a lánytól, teret hagyva neki. Nem mondom, hogy főhősnőnk nem esett el szinte az első "lépésnél"... De hát ez van. Tovább próbálkozott, míg Argalad segítségével tudott egy teljes kört menni a tavon.

- Megy ez! - mondta elégedetten a fiú, és elengedte társnője kezét. Míriel így is aprókat lökött a lábával magán, ingatag volt. Most, hogy nem volt támasza egy ideig csúszott a jégen majd elkezdett inogni.

- UraaamErruuuu! - kiáltotta Argalad után kapkodva, de dobott egy hátast a jégen, ráadásul becsúszott a tó közepére.

- Jól vagy? - kiáltotta a fiú a tó széléről.

- Szerinted?! - kérdezett vissza ingerülten Míriel. Sajgott a háta, és már a lába is fájt.

- Fel bírsz kelni? - kérdezte még mindig a jég széléről Argalad.

- Öm... - Tekintve, hogy nem volt semmi amibe kapaszkodhatna a felállás nem ment a lánynak. - Olyan kényelmes itt, szerintem maradok - jegyezte meg viccesen Tinwerín. A jég hidegsége enyhítette háta fájdalmát.

- Ha megfázol azért apád engem kinyuvaszt! Kérlek állj fel ha bírsz!

- De nem tudok!!

- Rendben akkor jól figyelj. Próbálj meg először négykézlábra állni... - kezdte el magyarázni a fiú.

- Könnyű azt mondani! De nem áll szándékodban segíteni?!

- Hát...ami azt illeti eléggé...

- Argalad! - szólt rá mérgesen Míriel.

- Jó...de...

- Argalad miattad vagyok ilyen helyzetbe az a minimum, hogy segítesz!

- Rendben - adta meg magát a fiú, és becsúszott a tó közepére. Ekkor egy kis reccsenés hallatszott. Majd amikor segítette volna fel társát, a jég beszakadt alattuk.

- UramEru! - sikoltotta Míriel amikor beleérkezett a jéghideg vízbe.

- Jól van semmi baj, nyugalom! Ezért mondtam, hogy próbálj meg felállni egyedül... - Argalad mászott ki elsőnek, majd kihúzta a lányt is. Mindketten vacogtak, a hideg a csontjukig hatolt.

- Induljunk gyorsan vissza fele! Gyerünk! - noszogatta a didergő Mírielt a fiú.

***

- Hogy gondoltátok?! - kérdezte felháborodva Varda a két pokrócba burkolt fiatalra tekintve.

- Gyerekek, ennyire nem lehettek felelőtlenek! - dorgálta őket Yavanna aki az újabb adag meleg teát hozta a párosnak.

- J-jó ötletnek tűnt... - vacogta Míriel. Bár már egyikükön sem volt vizes ruha, még mind ketten vacogtak a hidegtől. Argalad eltüsszentette magát, majd átvette a szót:

- Az én ötletem volt, csak jót akartam... - újabbat tüsszentett.

- De hát már csak láttad, hogy túl vékony a jég! - morogta Manwe.

- Egyikünk sem látta... - védte a fiút Míriel.

- Inkább ne szólalj meg kincsem, pihentesd a torkod - simogatta meg Varda lánya haját megcsókolva a homlokát.

- Felelősség teljesebbnek gondoltalak Argalad... - vonta össze a szemöldökét Aule.

- Én csak jót akartam...és szólta is de Tinwerín egyedül nem bírt felállni és... a többit már tudják. - sütötte le a szemét a fiú, belekortyolva a teájába.

- Én is értebbnek gondoltalak kislányom - fordult Manwe a lánya felé.

- Olyan jó ötletnek tűnt! Honnan kellett volna egyikünknek is tudnia, hogy beszakad... - mondandóját köhögés szakította félbe. - ...a jég.

- Remélem tanultatok az esetből - szólalt meg Yavanna, megfogva mindkettőjük homlokát. - Még nincs lázatok, de lehet lesz - vonta le a következtetést.

- De nekem holnap Völgyzugolyban kell lennem - állt fel Míriel ledobva magáról a takarót.

- Nem gondolod, hogy ilyen állapotban bárhova is elengedünk?! - takarta vissza az anyja.

- Még valami amiről esetleg még tudunk kéne? - kérdezte Manwe.

- Hát... - kezdett bele Argalad, de erre kitárult a csarnok ajtaja és Finarfin lépett be rajta.