Alkonyi vágta, erős karok között

                  Mit sem sejtve indulok el, keresve ágat ami eltörött

                  Egy ág reccsen, levél zörren, különös hangokat vélek hallani

                   Csak legyen elég erőm elég gyorsan rohanni

Már nap lassan kezdett eltűnni az erdő Nyugati oldalán,és lebukni a Ködhegység mögé. Berengur már lassan egy órája vágtázott a fák között. Lovasait megvilágította a lenyugvó nap fénye. A szürke mén nyakán már látszottak az izzadság cseppek.

- Legolas, úgy veszem észre , hogy Berengur fárad. És már úgyis későre jár, éjszaka meg nem szívesen lovagolok. – szólt kicsit fáradtan Míriel. Megviselte a szinte egésznapi vágta,időbe telt mire felvette a szürke ló ütemét és megszokta azt.

- Rendben, letáborozunk estére. – mondta a herceg és lépésre fogta lovát, majd egy lombos fa tövében megálltak. A fiú leszállt a lóról aztán a kezét nyújtott társának is. Míriel azonban ahelyett hogy elfogadta volna, leszállt egyedül.

- Én megyek tűzifát keresni . – ajánlotta fel a lány. Majd elindult az erdőbe. Talált pár apróbb ágat, amelyből végül egész kupac lett. Igaz nyár vége volt de még mindig gyönyörű volt az erdő. Míriel úgy határozott sétálgat egy kicsit aztán majd visszamegy a táborhelyre . A Bakacsin erdő fái magasra nőttek , törzsük vastag volt. Ágaik szétágaztak, a fa tetején pedig dús lombkorona pihent. A talajszintre csak helyenként jutott fény, mégis puha fű borította .

Míriel úgy gondolta felmászik az egyikre és onnan szemléli a naplementét. Meg pillantott egy alkalmasnak tűnő bükkfát . Amelynek a ágai szépen szétágaztak így alkalmas volt a mászásra.

A lány odasétált állá és letette a tövébe az összegyűjtött tűzifát. Oldalán a kard és hátán az íja meg a tegeze itt ott bele akadt a fa kisebb ágaiba. Már majdnem felért a fa tetejére mikor hangokat hallott . Oda simult a fa törzséhez, így zöld meg barna ruhája meg persze a lombok elrejtették. A hangok gazdái lassan közelebb értek. Mikor már szinte azalatt a fa alatt amin Míriel lapult . A lány letekintett és egy 20 fős ork csapatott látott.

- Mondtam hogy erre jöttek . – mondta egy kicsi és vézna ork. Majd a fa alatt lévő tűzifára mutatott.

- Jól van, akkor ma úgy néz ki kapsz vacsorát . – vigyorgott egy méretesebb testvére.

- Na keress tovább te nyomorult. – üvöltött rá a nagy.- Minnél előbb a kezünkbe lesz a herceg feje annál előbb kapunk a gazdánktól jutalmat, úgy hogy csak szaporán.

Míriel szíve megállt a szavak hallatán. Ezek szerint egész útjukon figyelték őket. Követték, annak céljából hogy le vadásszák Legolast. Tudta hogy értesítenie kell , vagy külömben ez az útja lesz az utolsó.

- Uram, a felderítők azt jelentették hogy egy nő is van vele. Ha rátalálunk vele mi lesz. – lépett elő hátulról egy buzogányos ork.

- Megkínozzuk, aztán majd az Úrunk eldönti hogy mi lesz vele. Nekünk most a herceg feje kell majd az apjáé. – egyet intett és a kis vézna alak már el is indult.

A lány tudta hogy cselekednie kell, méghozzá hamar. Óvatosan levette hátáról az íját és a tegezéből kihúzott egy vesszőt. A húrra illesztette célzott. Majd kilőtte egy közeli bokorba . A lány ezt csak figyelem elterelésnek szánt. A nyílra az orkok felfigyeltek majd a fele csapat oda indult a cserjésbe hogy megnézze. Míriel nem mehetett le a földre ezért újabb nyilakat lőtt ki most már az ork csapatra. Mire a nyíl zápor véget ért már 5 ork holtan feküdt. Íjászaik nem tudták honnan lőnek rájuk ezét minden irányba lövöldöztek . Egy nyíl Míriel mellet állt bele a fába. Ekkor az orkok közül egy elfutott, a lány feltételezte hogy erősítést hív,sajnos már lőtávon kívül volt. A mellette lévő fára pillantva egy ötlet villant át a agyán. A következő pillanatban már a fákon keresztül próbálta ki kerülni az ork csapatott. Amikor már úgy gondolta elég messzire ment lemászott és futni kezdett. Ekkor lépteket halott maga mögött.

- Nocsak friss husika a láthatáron. – sziszegte a háta mögött lévő hang. Mikor a lány megfordult az a vézna ork állt mögötte kivont kardal. Míriel kardot rántott és vívni kezdtek, az ork kegyetlenül harcolt. A lánynak sikerűlt megvágni az orkot aki földre került, már készűlt belemártani a kardját mikor az ork torkából éktelen sivítás tőrt elő. Ezek voltak az utolsó szavai ugyanis pillanatokkal később a féreg ki lehelte a lelkét Míriel kardjának köszönthetően. A lány nem is sejtette hogy közel húsz ork halotta meg a sikítást, és őt vették üldözőbe. Futott ahogy a lába bírta. Nem sokkal később észrevette a táborhelyet és a herceget aki épp Berengont ápolja le.

- Legolas! – futott oda hozzá a lány zihálva. Erre a kiáltásra a fiú fölocsút gondolataiból és a feléje közeledő lány elébe ment.

- Mi van veled Míriel? És hol a tűzifa? – kérdezte meglepetten, majd hagyta hogy a kimerült lány a vállára támaszkodva kifújja magát.

- Orkok, legalább harmincan, erre tartanak . És a.. a fejedet akarják.– lihegte az aranyhajú.

Legolas elhűt ezektől a szavaktól majd a kardjáért nyúlt

- Semmi baj Míriel, nyugodj meg kérlek. Most hol járhatnak? – kérdezte a fiú miután látta hogy rémült társa valamennyire megnyugodott .

- Azt hiszem a tábortól 50 méterre keletnek, gyors a tempójuk. – a lány ekkor már teljesen kifújta magát és visszanyerte erejét.

Legolas már hallotta a trappoló lépteket. A két fiatal kivonta kardját és egymásnak háttal állva várták a rohamot. A páros izmai megfeszültek és ugrása készen voltak. A levegőben érezhetővé vált a feszültség. Nem kellett sokat várni pár pillanat múlva az orkok támadásba lendültek. Legolast egyszerre 3 rohanták le, négy penge feszült egymásnak , ám a herceg egy jól irányzott kardcsapással mind a hárommal végzett. Mírielt csak kettő támadta de azok igen testesek voltak az egyik egy kisebb barlangi trollnak felet meg . Egynek átszúrta a hasát a másiknak meg a hátára ugrott. A bestiának rövid karja volt ezért nem tudta leszedni a lányt aki feljebb mászott a nyakára. Ott íjat rántott és a nyilak már süvítettek is, így egy pár legalább 10 orkot leszedett. A fák közül Mírielre záporozott a legtöbb nyíl, de csak ez egyik szakította ki ingjét a vállánál, a legtöbb találat a „hátasát" érte. Ettől a féreg megingott mire a lány leesett és a hátába kapaszkodott. A hatalmas ork ezt kihasználva az utolsó lépéseit közeli szikla tömb felé vette és annak nyomta a hátát. Amitől Míriel eléggé szorult helyzetbe került még úgyis hogy a hátát a sziklának a talpát pedig az orknak nyomta. Már nem bírta volna sokáig , nagy szerencséjére viszont az ork a belé fúródott megannyi nyíltól holtan esett össze. Így a lány kiszabadult. Meglepve látta hogy már alig 6 ork maradt akik viszont mind a herceget támadták. Legolas alhasa vérzett. Megsebezték és ezt a férgek kihasználták. A herceg nem látott reményt, képes volt a végsőkig küzdeni de szinte biztos volt benne hogyez a harca lesz az utolsó. Elcsigázottan küzdött, az orkok kezdték bekeríteni.

Miriel nem hagyhatta barátját meghalni, tudta mire odaér addigra esélye sem lesz. Csizmájából előhúzta a tőreit és egyenes az orkoknak dobta. Az egyiknek a hátba a másiknak meg a combjába állt bele tövig a kés. Így időt tudott nyerni a hercegnek és magának is.

Legolas az egészből annyit látott hogy a támadói közül ketten kimúlnak. A sebe egyre jobban vérzett, szédülni kezdett. Utolsó pillantása egy aranybarna hajú alakra esett aki előtte vív 4 orkal, majd teljesen elsötétült előtte minden.

Arra ébredt , hogy egy kellemes hang a nevén szólítja,és egy puha érintést érzett az arcán. Lassan kinyitotta a szemét és egy mélykék szempár nézett vissza rá, kinek gazdája az ő arcán tartja a kezét.

- A valáknak hála jól vagy. - mondta a szempár tulajdonosa és elvette a fiú arcáról a kezét.

Legolas kezdett emlékezni mi történt. Próbált felkelni, de a sebe még friss volt,meglepve látta hogy már be van kötve.

- Neked nem esett bajod Míriel? - kérdezte aggódva a a fiú amikor látta a lány karján a sebet.

- Ugyan semmiség, viszont neked sem súlyos de jobbnak láttam ha ellátom aztán bekötöm. - szólt a lány, miközben tüzet gyújtott.

- Az orkokkal mi lett? - érdeklődött a sebesült fiú.

- A táborunktól pár tíz lépésnyire egybe hordtam a hullákat, persze Berengur is segített. Majd máglyát gyújtottam és már biztos vagyok benne hogy már csak hamu maradt belőlük. - mondata végeztével pedig takarót hozott a hercegnek, majd ráterítette .

- Érzem a levegőben hogy hideg lesz ma éjjel . Ha bármi kell, vagy baj van szólj. -mondta Miriel és leült a tűzhöz, fegyvereit tisztogatta.

- Kérdezhetek valamit? - szólt a herceg kicsit álmosan.

- Persze de előbb én had mondjak valamit . Sajnálom, az én hibám hogy megsérültél , kérlek bocsáss meg . - mondta a lány,közelebb ült és a herceg szemébe nézett, hangjában a megbánás érezhető volt.

- Miért lenne a te hibád? - kérdezte tágra nyílt szemekkel a fiú.

- Jobb ha az elején kezdem. Elmentem fáért, gyönyörűnek találtam az erdőt és amúgyis imádom a naplementét ezért felmásztam egy fára hogy onnan nézzem. Ekkor hangokra lettem figyelmes. Majd később a hangok gazdáit is észrevettem. Egy húsz fős csapat, élükön egy vézna orkal aki bizonyára a nyomkövető lehetett. Kihallgattam hogy mit beszélnek, így derült fény arra hogy meg akarnak ölni téged és aztán az apádat. Egyből arra gondoltam, ha ezek rajtad ütnek akkor véged. Mindenképpen értesítenem kellet. Túl sokan voltak a fáról nem mertem lemenni így egy nyilat lőttem a közeli bozótba figyelem elterelésként . Erre engem kezdtek lőni, természetesen nem hagytam. A nyilaimmal ötöt sikerült leszednem. Előre küldték azt a vézna orkot felderítőnek. Mivel már kevesebben voltak elkezdtem mozgolódni . Le mégsem mehettem ezért a fákon keresztül jutottam el egy darabig, majd amikor úgy láttam lejöttem és futni kezdtem, közben leszedtem a felderítő orkot aki még mielőtt megöltem volna üvöltött mint a fába szorult féreg. Így akadtak a nyomomra utána meg már könnyedén megtalálták a tábort. Innentől már tudod. Ha nem kezdek el lövöldözni akkor nem sérülsz meg akár halálos kimenetelű is lehet volna ez a sérülés. - a lány szeme ekkor könnyel telt meg.

- Ha nem lősz akkor nem tudsz elmenekülni és nem tudsz szólni. A sebem is neked hála szépen gyógyul. mondta Legolas és végig simította a lány arcát. Miriel érezte a fiú meleg keze érintését. Ettől kicsit megijedt , azt hitte hogy láza van. Kezét a herceg homlokára tette.

Legolas kicsit ellazult az érintésre. Míriel keze hideg volt, így kellemesen hatott a forró homlokra.

- Még nem hiszem hogy lázad lenne, szerintem csak hőemelkedés . - azzal készült elvenni kezét de a fiú megfogta és ezeket suttogta:

- Hagyd ott kérlek, olyan jó hideg a kezed. - mondta és lehunyta a szemét,de nem aludt el.

A lány némán bólintott és a herceg mellé ült.

- Én is feltenném kérdésem ha nem bánod, miért vagy velem ennyire bizalmas . - kérdezte a herceg.

- Jó emberismerő vagyok, rólad egyből tudtam hogy nem lehetsz gonosz, majd arról is megbizonyosodtam hogy bízhatok benned,hidd el én meg választom a barátaimat. Most aludj kérlek, pihenned kell. - mondta szelíden Míriel és végig simította a fiú meleg arcát. Pár perccel később arra lett figyelmes hogy a herceg álomba merült.

Nem tudhatta biztosra hogy az orkok nem-e jönnek vissza így Míriel lassan felállt az alvó Legolas mellől és sétálgatni kezdett. Lassan Varda csillagai kúsztak az égboltra. Gyönyörű látvány volt. A lány tekintetét szinte magukhoz vonzották az égen fénylő pontok. Nem tudom hogy meddig állt Míriel tekintetét az égnek szegezve. Mikor érintést érzett a vállán. A kardjáért nyúlt és hirtelen megfordult.

- Legolas ne ilyezgess kérlek. És amugyis neked feküdnöd kéne - mondta a lány és visszatette a kardját.

- Bocsáss meg nem akartalak megijeszteni, és már jól vagyok nem is fáj. - szólt a herceg és ő is a csillagokra nézett.

- Azt majd én eldöntöm , tanultam pár dolgot Esteltől. Ehhez viszont meg kéne néznem a sebed. - pillantott a lány Legolasra, majd a földre biccentet.

- Hidd el jól vagyok. - ellenkezett a fiú.

- Ha otthagyod a fogad vagy bármi történik veled azért engem fog felelőségre vonni a király illetve az is benne van a pakliban hogy elküld minket palotától. Szóval kérlek feküdj le és ne nehezítsd meg a dolgom. - jegyezte meg a lány most már kicsit csípősen és a herceg útitáskája felé nyúlt majd abból egy levél athelas-t vett ki belőle és kötszert.

Mire vissza fordult már a herceg a földön feküdt.

Míriel oda guggolt hozzá és szabaddá tette az alhasát a fiúnak amit fehér kötés takart,ami már viszonylag piros volt a vértől. A lány elkezdte le fejteni a kötést, viszont amikor át kellet volna venni a herceg hátán már megakadt.

- Ha tudod kérlek emeld meg a csípődet. - kérte most már egész lágy hangon a lány.

A herceg szó nélkül megtette amit kért. Ennek köszönhetően Míriel letudta venni a régi kötést majd elmorzsolt a seb fölött egy athelas levelet és új kötést tett rá.

- Szépen gyógyul holnapra már alig fog látszani. - mondta a lány mikor visszahúzta a herceg ingét az alhasára. Ezek után a homlokára tette a kezét, majd mosolyogva kijelentette:

- És már nem is meleg a homlokod.

- Köszönöm. Már jól vagyok, átveszem az őrséget. - suttogta a fiú.

- Nem. Neked pihenned kell - mondta a lány határozottan és a fiú derekára húzta a takarót.

Igaz szívesen aludt volna de úgy gondolta a hercegnek nagyobb szüksége van a pihenésre.

El rakta a maradék kötszert és fát rakott a tűzre. Már fáradt volt alig bírta emelni a lábát. Úgy gondolta abból nem lehet baj ha egy kicsit lehunyja a szemét...csak egy kicsit.

Míriel vett egy pokrócot és a tűz mellé telepedett majd elaludt.

Az álmában a mai események testesültek meg. Látta ahogy Legolast bekerítik , és egy ork a kardját emeli a herceg mellkasa fölé majd lesújt vele. Ezután minden megszűnt körülötte és csak a herceg hideg és falfehér arcát látta karcolásokkal tarkítva. A kék szemében már nem látta az élet szikráját.

A saját maga üvöltésére ébredt. Már reggel volt.

- Mi történt Míriel? - kérdezte egy hang.

A lány kipislogta az álmot a szeméből majd felült . Egy kék szempár fogadta aki meghökkenve bámulja. Egyből felismerte. Az álmát valóságnak hitte , ezért megölelte a fiút.

- Olyan jó hogy élsz . - suttogta a meglepett herceg fülébe.

- Miért ne élnék. - kérdezte kicsi humorral a hangjában Legolas, majd visszaölelte a reszkető lányt.

- Azt...azt álmodtam hogy meghaltál. Nem értem oda időben hogy segítsek a harcban. És már csak a ... a. – hangja elcsuklott,agyán végigcikáztak az álma és a csata emlékei.

- Ne sírj. - csitította a herceg a lányt és gyengéden végig simította aranybarna haját. Majd lassan lehámozta magáról a fehér karokat.

Míriel lassan meg nyugodott.

- Lassan indulnunk kell, nem vagyunk már olyan messze. - mondta fiú és egy almát adott a lánynak. Majd Berengurhoz lépett és felkészítette az indulásra.

- Nem vagyok éhes, majd később. - mondta Míriel ezután visszatette az almát a táskába. A takarójához ment összehajtotta és eltette. Szemébe még mindig a félelem tükröződött. Tekintete mindig Legolast fürkészte . Lassan összecsomagoltak és eljött az indulás perce.

Legolas lóra pattant és kezét nyújtotta a lánynak. Percekkel később már ügettek a fák között.

A herceg érezte hogy a lány karjai most valahogyan szorosabbra fonódtak a dereka körül.

- Baj van Míriel? - kérdezte és lépésre fogta lovát majd hátra fordult a lányhoz.

- Miből gondolod? - mondta kissé remegő hangon az aranyhajú.

- Úgy szorítod a derekamat mintha...mintha felnél hogy leesnék vagy ilyesmi. - válaszolt kicsit hebegve a herceg.

- Csak biztonságban akarlak tudni. Még mindig az álom foszlányai kísértenek. Ne haragudj ha nagyon megszorítottam. - szólt lágy hangon majd lazított a szorításon.

- Ugyan már. - azzal a fiú egy mosolyt villantott, és folytatják útjukat.

Már egy órája ügettek a Bakacsinban mikor víz zubogást hallottak.

- Már közel vagyunk. - mondta Legolas és borostán „falra" mutatott ami előttük terült el.

- Ez a valami nevezetes hely? - álmúlt el a lány.

- Talán. Ha leszállsz megtudod. - mondta sejtelmesen a herceg és lesegítette társát Berengur hátáról.

Míriel nem tudta mire vélni társa titkolózását. Leszállt a lóról és mire észbe kapott már egy kendő volt a szeme előtt. Úgy érezte mint aki vak.

- Ezt most miért kellet? - kérdezte kicsit dühösen a „vak „ lány.

- Mert ez a hely titkos. Csak én ismerem egyszer véletlenül akadtam rá vadászat közben. - magyarázta a fiú, és megfogta társa kezét,s vezetni kezdte a fal felé.

- Legolas ez őrültség az csak egy szikla fal. És a neki mersz vezetni , megbánod. - ellenkezett az aranyhajú.

A herceg erre nem felet, csak némán tartott a borostyános fal felé. Eléje érve kezével szétválasztotta a , mint utólag kiderült, borostán függönyt.

Míriel érezte ahogy egy -egy száll a borostyánból a vállát éri. Nem sokkal később puha talajt érzett a csizmája alatt,és azt hogy valaki megállítja. Lassan lekerült szeméről a kendő.