Halihó! Meghoztam az új fejezetet! Ebbe nem lesz annyi történés, de viszont kezd kibontakozni egy virág, ami eddig csukva volt! Jó olvasást ^^

A vihar tombolt, zuhantam a semmibe

Eszméltem, de valakinek a gondjaiba kellet vennie

A sebem súlyos, talán a helyzet furcsa

Bízok benne feltétlenül mert ez a gyógyulásom útja

A kora déli nap még mindig a megduzzadt folyóra tekintett le. A Carnen A Magányos Hegyből fakad, a Hosszú tavat dagasztja vízével és Rhún tengerébe szalad bele. A Bakacsinon is átfolyik egy ága, ami az Ered Mithrin ( Szürke Hegység) előtti pusztaságon két ágra válik, és véget ér. Sok mindent sodort magával az áradás: ágakat, egész fákat, kisebb-nagyobb cserjéket, és itt-ott ha jól körülnéztünk fellelhető volt pár kard, íj, beszakadt pajzs, és horpadt sisak. A folyó partján két harcos feküdt nem messze egymástól. Úgy tűnt megfulladtak a folyóban, akár az ellenségeik. Viszont a látszat néha csalhat, nem igaz?

Legolas köhögve ébred. Nem sok víz került a tüdejébe, de így is tetemes mennyiség volt az amit a fűre köpött. Mellkasát tapogatta amin a vágás már nem is vérzett. Ruhája sáros volt, fegyverinek nagy részét elvesztette, és a feje is fájt. Halvány emlékképek villantak be az Eru tudja mikori csatáról. Nehézkesen felállt, kicsit szédült, de szilárdan állt a lábán. Körbe nézett: az erdőt nem lehetett látni, és egy hegység irgalmatlan csúcsai magasodtak föléje havas kalapjukkal. Majd, egyszeriben meglátta azt akit a leginkább várt volna.

Testőre a hasán feküdt, hátból nyílt állt ki. Egyből oda futott, letérdelt mellé. Nem tudta él-e még. Óvatosan leszedte a kissé horpadt és véres karvédőt, és a lány pulzusát kezdte keresni. Társa csuklója hideg volt, bár pulzusa kitapintható volt eléggé lassan lüktetett. Már épp elengedte volna a falfehér csuklót, mikor az hirtelen megszorította a kezét.

- Legolas? Legolas te vagy az? – Ezt a pár szót követően köhögés tört fel a gyenge torokból, amit víz és egy hirtelen összerándulás követett.

- Erunak hála élsz – lélegzett fel a herceg – viszont nem vagy túl jó bőrben. Úgy látom a nyíl nem ment túl mélyre, ki tudom húzni – ajánlotta fel segítségét. Míriel biccentett, amennyire tudott majd nehezen megszólalt:

- Tedd amit helyesnek ítélsz – adta a fiú kezébe az irányítást. Legelőször Legolas elvágta a tegezt tartó bőrszíjat, és óvatosan kihúzta sérült társa alól. Majd a szinte üres nyíltartót maga mellé rakta. A nyílról megpróbálta leszedni a köpenyt anélkül, hogy fájdalmat okozna a sérültnek. Lassan lecsatolta Míriel nyakából a köpenyt, és a tegez mellé tette.

- Ha majd át szeretném kötni a sebet, ahhoz... - Nem volt ideje folytatni, az aranyhajú pontosan tudta mire gondol. Ezért egyből válaszolt:

- Elöl is eltaláltak, nagyjából egy vonalba van a két sérülés. Ha van eléggé hosszú kötszer, akkor egyszerre át tudjuk majd kötni. Egyenlőre most húzd ki ahogy van, aztán majd törődünk a többivel – vett egy mély levegőt, jelezve, hogy felkészült.

- Háromra jó? Egy. Kettő. Három – megfogta a tövénél a nyilat és egy gyors mozdulattal kihúzta. Mírielnek még összeszorított foggal is halható volt az üvöltése. Levegővétele szapora és mély volt. Látta amint Legolas a köpenyéből levág egy hosszabb csíkot és bevizezi.

- Le kell valamennyire mosnom, hogy ne fertőződjön el. Már nem sok van hátra, hamarosan készen vagyunk. Előre is bocsánatot kérek – mentegetőzött – mindenért – tette hozzá. Ezek a percek Míriel fájdalom küszöbét feszegették, és néha átlépték.

- Nem is volt olyan vészes, igaz? – Próbálta kicsit vigasztalni sérült társát az „ápoló".

- Áh... — felelt szem forgatva Míriel. Legolas társa mellé terítette annak útiköpenyét és a következő kérést intézte hozzá:

- Fordulj át kérlek. Csak egy pillantást vetnék arra amit mondtál – Míriel szó nélkül, kicsit nehézkesen de átfordult a hátára. Legolas csak ekkor vette észre a jobb csuklóját.

- Eru irgalmazz – lépet át az aranyhajú jobb oldalára a herceg – Mi történt? – vette óvatosan kézbe az eléggé csúnyán festő elroncsolódott alkarvédővel tarkított kezet.

- Varg – Ez az egyszavas válasz nyilvánvalóvá tette a fiú számára az esetet.

- Úgy látom már nem vérzik, a hideg víz jót tett neki. Az ezüst védő meg még inkább gátolta az elvérzést. Viszont nem lesz egyszerű kiszedni, és még inkább nem lesz fájdalom mentes – most a lány szemébe nézett. Sosem látta ilyennek. Fájdalom és egy kevés félelem egyvelege tükröződött vissza benne.

- Ne félj, ne félj amíg engem látsz – simogatta meg a földön fekvő homlokát a herceg, amire társa csak egy halvány mosollyal felet.

- Én? Soha – erőltetett magára egy kis vidámságot Míriel.

- Ez lesz az amivel utoljára foglalkozunk – biccentett a sérült alkarra a szőke – Nézzük, hogy nincs-e a hátadon lévőhöz hasonló – vissza sétált korábbi helyére, letérdepelt. Majd lány fölé hajolt, és a bal oldali sebet kezdte vizsgálni. Sóhajtott egyet.

- Mond csak hány nyíl talált el?

- Három, kettő aminek nyoma is van – összegezte a már kicsit nyugodtabb teremtés.

- Ez szerencsére nem ment olyan mélyre mint az előző, viszont jobban roncsolta a körülötte lévő húst. És úgy látom jobban is vérzett, még most is szivárog belőle – állította fel a diagnózist a herceg.

- Nem hagyhatjuk elfertőződni mert ettől csak rosszabb lesz. Ahhoz hogy ellássam, ahhoz...

- Nem! – jelentette ki határozottan Míriel Legolasba fojtva a szót.

- Akár bele is hallhatsz! Bíznod kell bennem, ne feltételezz semmi olyan minek nincs alapja. Tudom, nem a legjobb ellátás de ha még ennyit sem kapsz akkor súlyos vége lehet. Nincs miért aggódnod, nincs semmilyen szándékom – próbált ésszerű érveket felhozni a fiú. Valahol megértette társát, de ha nem segít soha többet nem lesz alkalma nemet mondani semmire. – Én is hagytam, hogy átkötözd a sérülésem amikor rajtunk ütöttek az orkok – tette hozzá nyomatékosítónak.

- Az alhas és a mellkas teljesen más! – ráncolta a szemöldökét Míriel. Bízott társában de nem annyira hogy ezt hagyja. Vonakodott hagyni, hogy segítsen. Magában felsorakoztatta az érveket. Vett egy mély levegőt, belátta hogy a hercegnek igaza van. Többször is bizonyította, hogy alkalmas a bizalmára. A fiú felé fordította a fejét a szemébe nézett. Megfogta a csuklóját, és megfontoltan elmondta döntését:

- Bízok benned, ne élj vissza vele

- Nem fogok, ígérem – tette szívére kezét a herceg. Illendőségből elfordult.

Míriel még vett egy mély levegőt, és neki látott kioldani a bőrmellényét. A mellény fűzőjét nem volt bonyolult kioldania, de az ingén lévő gombokkal már meggyűlt a gondja. Főleg úgy, hogy csak egyik kezét tudta alkalmazni.

- Öm Legolas – szólította meg kicsit félve a háttal álló fiút.

- Mondjad, kész vagy? – kicsit oldalra fordította a fejét.

- Nem igazán, a jobb kezemnek befellegzett, és eléggé bonyolult egy kézzel kigombolni egy inget – a mondtad második felénél érezte hogy fülig vörösödik. Legolas amint a kijelentést hallotta nagyjából ugyanígy reagált. Azt hitte nem jól hall. Zavartan nézegetett ide-oda. Majd nagyjából ezt dadogta:

- Khm, hát persze – nyelt egy nagyot majd megfordult. Letérdepelt társa mellé, és remegő kézzel az első gombért nyúlt.

A mélykék szemű haja valamelyest az arcába lógott, így csak remélte hogy a fiú nem vette észre feje vörösségét. Akkor nagyjából megnyugodott, amikor látta ,hogy Legolas is hasonlóan fest. Nem volt kellemes helyzet, de mit hozz a szükség. Behunyta a szemét, hátha úgy könnyebb. Legolas ujjai pillanatra érintették a lány meleg bőrét, de érezte hogy kicsit beleremeg. Ő ettől csak még vörösebb lett. Kicsit összeszorult a gyomra amikor érezte hogy az inge enged a tartásából. Amikor a fehér szövet szétnyílt Legolas megpróbált csak a sebre koncentrálni. A lány dekoltázsát apró karcolások borították, és szinte sütött róla a meleg. A sebről próbálta óvatosan lefejteni a szövetet, kisebb-nagyobb sikerrel. Amikor végre sikerült szabaddá tenni a sérülést, újra kimosta a „rongyot" és tapogatni kezdte.

Mírielnek akadozó lett a légzése, a seb jobban fájt mint gondolta. Amikor „ápolója" a seb közepére ért összerándult, és a fiú kezéhez kapott.

- Ne haragudj – dadogta, és megsimította a görcsösen kapaszkodó kezet. Míriel megrázta az izzadságtól gyöngyöző fejét, és hagyta tovább dolgozni a herceget. Hallotta, amint újabb csíkra hasad a zöld köpeny. Míriel némi segítséggel megszabadult először a mellénytől, majd kis hezitálás után az ingétől is. Az top ami rajta volt szerencsére nem fedte a sebet, így következhetett kötözés. Legolas gyengéden felemelte társa hátát, és az azon lévő seb alá rakta a „kötszert". Majd rászorította az imént ellátott sebre, és összekötötte. A sérült kicsit fellélegzett, amikor a csomó megkötetett. Felült, és visszavette ruháit majd a sérült kezét kezdte nézegetni, vizsgálni.

- Mit lehet vele csinálni? – aggódóan a mellette térdeplőre pillantott.

- Meg kell próbálnom leszedni a karvédőt, aztán majd ezt is kimosom és bekötöm amennyire tudom – magyarázta a szőke.

- Teljesen elfogy a köpenyed – jegyezte meg kuncogva Míriel és a földön heverő szétszabott zöld köpenyt nézte.

- Soha nagyobb gondunk ne legyen – mosolygott a herceg – Na mutasd – vette óvatosan a kezébe a sérült alkart. Egyik kezével megdörzsölte a tarkóját és sóhajtott:

- A helyzet a következő: a karvédő tönkrement, és még ha ki is tudom szedni biztosan nyoma fog maradni. Semmi képen sem lesz fájdalom mentes, mert belefúródott a húsodba – összegezte aggódva Legolas,

- Szedd ki – szögezte le Míriel.

- De nincs athelas sem, se máktej – ujján számolni kezdte a hiányzó kellékeket, amik ebben az esetben létfontosságúak.

- Szedd ki – ismételte a makacs teremtés.

- De...

- Szedd ki! – vágott a szavába Míriel ellenvetést nem tűrő hangon.

- Nem! – jelentette ki határozottan a fiú.

- Legolas! Nagyon szépen kérlek ne most kezdjünk el vitatkozni – kérlelte az aranyhajú – Szedd ki Eru áldjon meg! – parancsolt rá újra.

- Nem! És tudod miért? Egy: mert ha az ezüst egy vénádba fúródott bele, már csak az tart vissza az elvérzéstől. Kettő: előbb halnál bele a fájdalomba. Három: lehet hogy darabokra szakad az a része amit nem látok, és azt nem fogom tudni kiszedni. Négy: ezt szakszerűen kell el látni és ehhez nincsenek megfelelő eszközeim. *Most egyenlőre rögzítő kötést teszek rá – újra ujján kezdte el számolni az okokat. Kihasított egy háromszög alakú részt a már így is foghíjas köpenyből és bekötözte a sérült kart. Míriel lesütötte a szemét, felállt és felvette köpenyét. Körbefordult, majd egy kérdést szegezett társának:

- Hol vagyunk?

- Fogalmam sincs

* szerk. akinek az anyukája nem dolgozik egészségügyben az nem feltételezem, hogy tudja mi is az a rögzítő kötés. Tudjátok amit háromszög alakú kendővel csinálnak, és a nyakadba akasztják amikor pl gipszbe van a kezed.