Suilad Melon! Hosszas kihagyás után Míriel újabb történésekkel jelentkezik! Remélem, ez is elnyeri a tetszéseteket, véleményeket, észrevételeket  várok a laeriel03@gmail.com email címre! Jó olvasást kívánok! :-)   Laeriel

                    Fáradt,de pontos vagyok

                   Új embereket ismerek meg, és máris kis felfordulást csapok

                    Dalolok hűvös fák alatt ősi regét

                     Nem is sejtem,hogy nézz valaki az erdő rejtekén

 A hajnali nap egy alakot világított meg, aki sietősre vette lépteit. Hátán íj és tegez, oldalán pedig két tőr ékeskedett. Úti köpenye fehér volt, haja egyszerűen összekötve hátul egy zöld szalaggal. Úgy tetszett elérte úti célját, a palota istállóját.
Míriel korán kelt, nem szeretett volna késni, Arnirt felkészítette az útra, már csak társára várt.
- Mi a fene? De pontatlan valaki. - szólt a lova mellet álldogáló lány amint megpillantott egy futó alakot.
Legolas volt, igaz kicsit fáradtan. Egész este nem aludt, azóta a halálközeli éj óta csak egy valaki járt az eszébe. És az hogy az a valaki pár hónap leforgása alatt mennyit változott, ügyesebb és szebb is lett.
- Jól van na nem kell egyből a szememre vetni . - hangzott a válasz az érkezőtől, aki egyből lova karámja felé indult. Kisvártatva újra előtűnt a szürke mén hátán. Társa is felült a sajátjára és úgy indultak a kapu felé.
- Izgulsz? - kérdezte a herceg ahogy közeledtek a kapuhoz.
- Kicsit. - felelte szűkszavúan társa. A fák öleléséből lassan ki bontakozott a palota kapuja , s a mögötte álló kő híd. A híd oldalán három lovas állt. Két férfi és egy női alak. A fiatalok lassan odértek hozzájuk, és üdvözölték egymást.
- Jó reggelt, késtetek. - jegyezte meg a fekete hajú lovas.
- Nektek is, amúgy meg Bernir általában te vagy az aki késik. - felelt barátian a herceg.
Míriel Ithil mellé lovagolt. És csak ennyit mondott:
- Szép ez a reggel, nem gondolod?
- Valóban, az első napod az őrségnél . -mosolygott a friss tünde nő. Mondata végeztével a két fekete hajú közé állt, velük szembe pedig a herceg és testőre.
- Még nem is mutattam be az új testőrömet, ő Lainor és Laeriel lánya Míriel. - mondta a herceg és az említett személyre pillantott.
Az ikerpár tekintete a lányra szegeződött, Baran nyújtotta a kezét elsőnek.
- Örvendek Míriel, Baran vagyok, ő pedig a testvérem Bernir. - ahogy elhangzott a neve a fiatalabbik testvér is kezet szorított a lánnyal.
- Részemről az öröm. - mosolygott az aranyhajú, és próbált határozottan kezet fogni.
- Ithilt már ismered, bizonyára. - kezdett bele Bernir. Míriel erre csak bólintott.
- Ennyit a bemutatkozásról, a többit majd a tábor helyen. Most indulás. - adta ki a parancsot a herceg, aki lépésre fogta lovát és elindult az erdőbe. Testőre természetesen mellette haladt. Jobbján pedig Baran, kicsit mögötte Ithil Míriel mögött kicsivel Bernir. A menet egy ideig csendben haladt, csak a lovak halk léptei és a madarak éneke zavarta az erdő csendjét. Jól látható volt hogy az ikerpár beszédes pillantásokat vett, majd Bernir szólásra nyitja a száját.
- Míriel, igaz hogy belenéztél Galadriel tükrébe?
Az aranyhajú felocsúlva gondolataiból, így felet:
- Igaz.
- Az is hogy a tükör segítségével találtad meg Legolast?
Míriel ekkor a most már mellette haladó zöld szempárba nézett.
- Ez is igaz.
Neve hallatán már a herceg is felkapta a fejét, cseppet sem tetszett neki hogy így faggatják társát. A rövid szó váltás alatt Baran végig figyelte öccse és Míriel reakcióit, a lányon kicsit  mutatkozott az hogy nem szívesen válaszol a kérdésekre. Ezért úgy érezte közbelép:
- Öcsém, hagyd most az új tagunkat, gondolom hogy majd este mindent elmesél, természetesen csak akkor ha kedve lesz hozzá.
E szavakat Míriel egy halovány mégis hálás mosollyal viszonozta. Hamarosan feltűnt előttük egy már felvert sátor. Az őrség mostanában hetekig van távol a palotától. Így ebből a kis táborból indulnak  felderítésekre, ork hajszákra, hiszen a határt folyamatosan szemmel kell tartani. Nem voltak sokan,  tizenötén lehettek az érkezőkkel együtt. Jöttükre elébük mentek, lovaikat ellátták és a helyükre vitték. Egy egyszerű zöld sátor felé közeledett az egész csapat melynek szélein barna levélminták futottak végig. A sátor közepén egy kerek asztal állt, amire a Bakacsin erdő térképe volt kiterítve. Az asztal körül tizenöt szék. Mindenki tudta hol a helye, miután mindenki leült és csak egy hely maradt az újoncunk számára egyértelmű volt hogy ez az ő helye lesz, Legolas és Barnir között. A herceg lassan belekezdett mondandójába.
- A királytól egy hetet kaptunk az Észak Keleti a Keleti és a Dél Keleti határvidék átfésülésére, megtisztítására. Hogy minél hamarabb végezünk, öt fős csapatokra oszlunk. Ma délben indulunk .Most a határainkon túlra is mehetünk, de szigorúan csak felderítés képen. Mielőtt beosztanánk a csapatokat, ismerjétek meg Lainor és Laeriel lányát Mírielt. Mostantól ő is az őrség tagja. – erre a mondatra mindenki üdvözléskép fejet hajtott. Majd a herceg így folytatta:

- Észak  Keletre megy Galwor,Thulon, Argalad, Ellon, és Dirion. – a herceg szavára az említett öt férfi felállt, fejet hajtott és elhagyta a sátrat. Mírielnek volt egy kevés ideje szemrevételezni őket, Galwort ismerte látásból, Thulon szőke volt zöld szemekkel, Argalad fekete szürke szemekkel, Ellon barna zöld szemekkel, Dirion pedig szintén szőke kékeszöld szemekkel.

- A Keleti részen fogja a felderítést végezni, Caun, Turion, Randír, Garaf, és Dagron.- e öt fős csapat követte az előttük lévők példáját. Az újoncunk úgy vette észre, hogy ők főleg barna hajúak és mogyoró barna szeműek. Fegyverzetük főleg íjból és tőrből állt, ami könnyűnek számított. Már csak öt tünde maradt a teremben, így nyilvánvalóvá vált hogy, Baran, Barnir, Ithil és Míriel fognak a herceggel tartani az Dél Keleti határra.

- Szerintem a felállás egyértelmű. Készülődjetek az útra, napközépkor indulunk. – adta ki a parancsot a herceg , majd felállt és ki indult a sátorból Baran és Bernir társaságában.

- Na milyen volt az első gyűlés? – érdeklődött Ithil amikor Mírielel együtt elhagyta a sátrat.

- Érdekes, Legolas valahogy más volt mint amikor mondjuk túráztunk az erdőbe.- vonta le a következtetést az aranyhajú.

- Természetes, itt tizennégy tünde élete nyomja a vállát, ráadásul ha gyengének mutatkozik akkor megkérdőjelezhetik hogy alkalmas-e a vezetői posztra. És Baran meg Bernir szimpatikusak?.- Ithil megtorpant egy fa előtt. – Mássz fel. – tanácsolta társának és ő már a lombok között volt. A fiatal lány nem akart lemaradni, mászni kezdett, míg egy fa padlózatú kis szobához hasonló helységbe nem ért. Egy lyuk volt az álján azon tudtak közlekedni. Gyér volt a berendezése, egy asztal két székkel, egy kis emelvényen mosdótál, és egy kezdetleges ágy.

- Ez micsoda? – kérdezte a megilletült lány.

- Flat, tavasszal, nyáron és kora ősszel ilyenekbe alszunk, az ősz közepe felé amikor már hidegebb az idő és télen, a közeli faluba tartanak fönt nekünk egy kis házat. – hangzott a válasz a szőke hajútól.

Míriel leült az ágyra és úgy folytatta:

-Az előző kérdésre visszatérve igen szimpatikusnak tűnek , remélem nem fogok csalódni ilyen szempontból. Ez a te flat-ed?

- Nem, ez a tied az enyém szemközt van. És arra számítsál hogy hamarosan, egyfajta vallatás lesz. Mindenkit érdekelni fog hogy honnan jöttél és legfőképpen hogyhogy is lettél testőr. A fegyvereidet nyugodtan hagyd itt, csak ismerkedni megyünk. – mosolygott a tünde nő, és lefele kezdett mászni.

- De nem azt mondat hogy ne legyek túl nyílt? – lepődött meg a fiatalabbik miközben letette az íjat és a tegezt, de a tőröket magán hagyta, aztán követte lefelé idősebb tárást.

- Igen, de azért nem is kell elzárkózni, sértőnek vennék.

A páros egy bükkfa tövéhez tartott, ahol a csapa többi tagja reggelizet. Körbe ültek és úgy nézett ki jól mulatnak. A lányok hátulról közelítették meg a csapatot, a bükkfának dőlve Galwor beszélt. Eléggé hangos volt, tisztán érthető:

- És mit szóltok a hercegünk új testőrkéjéhez? Az előzőt le fejezték… és hozzá kell tenni hogy ő férfi volt, és tünde. Kíváncsi vagyok meddig bírja ez a jött ment fattyú. – A katonák hangos nevetésben törtek ki, Míriel és Ithil csendben figyeltek a fák közül. A aranyhajúnak cseppet sem voltak ínyére ezek a szavak, de türtőztette magát.

- Az is érdekelne hogy mikor fog a köreinkbe merészkedni. Szerintem még a kardforgatáshoz sem ért, nem értem miért nevezte ki a király őt, mikor tiszta sor volt hogy engem kellet volna. Egy lépés választott el a célomtól, aztán jön ez a buta szuka és mindent elront.- Míriel izmai megfeszültek, igaz még nem is ismerte Galwort, de úgy érezte nem is akarja megismerni. Ha Ithil nem lett volna ott aki nyugalomra inti, már elvágta volna a tünde férfi torkát. Lassan kezdett lenyugodni, rá szánta magát hogy közelebb lép, és úgy tesz mintha mit sem hallott volna. De ekkor újra a szitkozódó hangot vélte hallani:

- És arról nem is beszéltem, tudjátok hogy találtak rá? Bujkált, úgy élte túl az ork támadást. A szajha anyja és a semmirekellő apja biztosan nem tanította meg arra hogy mi a tisztesség. –Mírielnél ekkor szakadt a cérna. Kikapta a csizmájából az egyik tőrjét és Galwornak dobta, nem a férfira célzott csak mellé. Ithil próbálta visszafogni, de nem tudta. Egy szempillantás alatt a férfi előtt termet és másik tőrjét a torkának szorította.

- Még egy rossz szó rólam vagy a családomról, ígérem hogy a következő célba talál. Csak hogy tisztázzuk a dolgokat, anyám nem volt szajha, és apám többet ért mint amennyit te valaha is fogsz. Én pedig nem vagyok szuka, és főleg nem gyáva sem pedig tisztességtelen. – sziszegte a dühös lány. Ezután az elhűlt tömeghez fordult.

- Ha bárkinek valami kérdése van velem, a családommal, vagy azzal kapcsolatban hogy hogyis jöttem a palotába, akkor legyen szíves nekem feltenni. Vagy ha bajotok van, akkor azt mondjátok a szemembe, ha meritek. – újra Galworhoz fordult és kihúzta a feje mellől a tőrét, majd így folytatta:

- Mert úgy látom a barátotok nem merte. – tőreivel a kezében kilépett a harcosok köréből. Senkivel nem akart beszélni, egyedül akart lenni. Ithil ugyanott volt, mint amikor Míriel elment. A lány mellette viharzott el.

- Nem hagytad magad, ügyes lépés.

- De akkor miért próbáltál visszafogni? – lepődött meg a feldúlt fiatal.

- Én nem tartottam jó ötletnek, de úgy néz ki jó lépés volt. – ismerte be a szőke.

A reggeli nap sugarai szépen átszűrődtek a fák lombjain. A fű puha és zöld volt, hiszem még csak most sarjadt, tavaszodott. Helyenként a fék lombjai illatos virágokat bontottak, az erdő ébredezett hosszas álmából, és új életre kelt. Csodás illat töltötte el az erdőt. A fák lombjai között lakó madarak fészket, a talajszintben élő állatok üreget építettek. Helyenként az erdő nem volt oly’ sűrű mint másút így a fák foghíjas lombkoronája láttatni engedte az kékét. A Hold sarlója még haloványan látszott, de helyét a Nap melengető sugarai kezdték átvenni.

- Ithil, kérdezhetek pár dolgot? . –érdeklődött séta közben a fiatalabbik.

- Persze, amit csak akarsz. – felet barátságosan társa.

- Én nem ismerem annyira a tündéket, csak a nyelveteket tudom apámnak köszönhetően. Mesélnél pár dolgot.

- Huh.. hát persze. Hol is kezdjem… azt biztosan tudod hogy halhatatlanok vagyunk, és csak kard által halunk meg vagy pedig Valinorba megyünk. És a legfontosabb nem kedveljük a törpöket, réges-rég megtagadták a jussunkat. Hm… na lássuk mi van még. Ja, csak egyszer leszünk igazán szerelmesek, és mindig tanulni akarunk, többet szeretnénk tudni a körülöttünk lévő világról. Általában nem csapunk nagy zajt, tudunk bánni az állatokkal. És szerintem nagyjából ennyi. – fejezte be elmesélését a nő. Egy takaros kis fához értek, annak a tövébe ültek le, és úgy folytatták a beszélgetést. Míriel feszült figyelemmel  hallgatta társát, de egy gondolat szöket ütött a fejébe „csak egyszer leszünk igazán szerelmesek” .

- Azt hogy érted hogy egyszer lesztek szerelmesek? – nyögte ki végül kérdését az elmélkedő lány.

- Gondold végig hogy mit mondtam, az mondtam hogy egyszer IGAZÁN. Természetesen nekünk is vannak fellángolásaink, de érezzük ha megtaláltuk az igazit.

- Érdekes, nálunk nincs olyan hogy egyszer igazán. Mi mindegyik szerelmet ugyanolyannak ítéljük meg. Bár nálunk is vannak ifjúkori fellobbanások, nekem például tizenhárom esztendős koromban volt az első, és aztszem  az utolsó. – az aranyhajúban felszínre mosódtak az emlékek, a vörös hajú vadász fiúról aki reggel mindig virággal köszöntötte, akivel órákat sétáltak kettesben. Aztán rá kellet jönniük , hogy ég és föld a kettejük lelkivilága, ezután pár hét múlva újra csak barátként tekintettek egymásra.

- De aranyos! – mosolyodott el a mellette ülő. –

- Az, de itt van még egy kérdés: a határ, honnantól  számít mondjuk Keletinek és Északinak?

- Vannak központi részek, amiket az égtájak határoznak meg. És amikor mondjuk Észak Keletre megyünk akkor megvan rá az esély hogy össze találkozunk az Északiakkal, mert ezeknél a köztes részeknél összemosódnak a határok. Ennek az összemosódásnak köszönhetően tulajdonképpen egy „őr” gyűrűt alkotunk az erdő körül. – mindezt megpróbálta egy levegővel elmondani, és sikerült. Miután végzett mélyeket lélegzett.

- Nyugodj meg nem kell annyira hadarni. – mosolygott szelíden barátnője.

Ithil léptek neszét vélte felfedezni előttük. Tekintete a bozótost fürkészte, a léptek könnyűek voltak. És hamarosan gazdájuk is elő tűnt.

- Ezer bocsánat hölgyeim, de félek el kell rabolnom egy kicsit Ithilt. – szólalt meg kedvesen Baran és felsegítette a földről a tündenőt.

- Semmi gond menjetek csak. Viszont majd szóljatok ha indulunk.

A Baran Ithil derekán nyugtatta a kezét, úgy távolodtak Mírieltől.

Most a fiatal egyedül maradt. Csend volt, az erdő csendje, talán Míriel ezt szerette legjobban benne, a csendet. Gondolatok cikáztak az agyán, Galwor-ról, a tündékről, Lórienről.

Lórienről eszébe jutott egy ének, egy rege amelyet még ott léte alatt Haldir tanított neki:

Zsendült a fű, zsongott a lomb,

Bürök ringott ernyőivel,

Forgott a tisztás: fénykorong,

Pásztázták - árnyból - csillagok

Ott táncolt, íme, Tinúviel,

Zenére, mely csak rejtve zsong,

Haján csillagfény volt a jel,

Ruháján visszavillogott.

Hideg hegyekből jött Beren,

Bolygott, elveszve, fák alatt,

Tünde-folyónál, rejteken

Járt egymaga, búslakodott.

S látott arany virágokat

Bürök közt, bűvöleteset:

Hölgy köntösén virág fakadt,

Sátras haj árnyként lobogott.

Mely vitte árkon-bokron át,

Nyűtt lába gyógyult, ó; csoda!

Már fürgén sietett tovább,

És holdsugárért kapkodott.

S Tinúviel pörgött tova,

Betáncolván tündék honát;

Míg Beren árván, vadona

Mélyein hallgatózhatott.

Hallott is sokszor röpke zajt,

Hárslevél-könnyű lábakét;

Zenét, mely mintha a talajt

Járná; mint titkos csobogók.

Bürök omlott fonnyadva szét,

S mint ha egy sóhaj félrehajt

Egy évnyi lombot, bükkökét,

A szélből tél kavarodott.

Járt mindenütt e lány után,

Zörrentve sok évnyi avart;

Csillag fényén, hold sugarán -

Míg fagyos égbolt vacogott.

A hölgy köntös mennyfényt kavart

Távoli dombok hajlatán,

E táncban égi-földi part

Ezüstként eggyéolvadott.

Tél tűnt, s megjött Tinúvíel,

És tavasz tündökölt dalán

Egeivel, esőivel,

S olvadás vize csobogott.

Virultak kecses lábnyomán

Tünde-virágok: üdv-közel

Éledt Beren, fű bársonyán

Táncra-dalra vágyakozott.

Szökött megint a tünemény.

Tinúviel, Tinúviel!

Hívta Beren tünde nevén,

S a szökevény megállt legott,

Fülelt, varázs bűvölte el:

Beren hangja; már mindenén

Kábulat, mely fényeivel

Két férfikarból villogott.

És szemébe nézett Beren,

Át az árnyas haj sátorán,

S a csillagos égi elem

Tükörképét láthatta ott.

Tinúviel, a tünde-lány,

Halhatatlan bölcs-eleven,

Rejtette őt árnyas haján,

Karja ezüstje csillogott,

Hosszú útjuk lett sors szerint,

Ködös, hideg hegyek kövén,

Hol zord, vak várfalakra ring

Hajnaltalan-éjű vadon.

Jártak a Tenger két felén,

Mégis találkoztak megint,

S elmúltak rég, erdő ölén,

Mely zeng, túl minden bánaton.

Így dalolt Míriel, így dalolt a tölgy árnyékában, elmerülve a dallamokban. Elbűvölte-e rege, elbűvölte a szerelmesek odaadása és kitartása.

                            ***

Édes hang volt az mely az erdő csendjét zavarta, csak úgy mint az az ajak mely zengte. A táborig ugyan nem hallatszódott , de Bernir és Legolas nem is a tábor környékén voltak. Bernir egyből értesítette a Galwor-al történtekről, hisz kötelessége volt.

- És akkor majd nem elvágta a torkát. -  hüledezett a barnahajú.

- Nem csodálom, Galwor képes túl lőni a célon. Szerintem tartsuk távol őket egymástól, Galwor ezt nem fogja szó nélkül tűrni. És hát Míriel jól párbajozik, szerintem nem ő húzná a rövidebbet ha megint egymásnak esnek. – jegyezte meg a herceg. Egy kisebb kitaposott ösvényen haladtak barátjával, élvezték az erdőt.

- Igen, nem lenne jó. El sem hinnéd milyen fejet vágott Galwor amikor a lány kidobta a tőrét a bokrok közül, aztán meg hirtelen már vele szembe állt és a torkának szegezte a tőrét. Mi is meg döbbentünk. – folytatta a mesélést a csapattag.

- Hüm… kis híja lehetett hogy nem vágta el a torkát.- a szőke fontolóra vett egy ötletet. – Szólj Galwornak és a csapatának hogy induljanak. Nem hiszem hogy jó lenne ha ő és Míriel összefutnának. – adta ki a parancsot végül. Bernir megfordult és megszaporázta lépteit a táborhely felé.

Legolas egyre beljebb ment az erdőben, mikor fülét ismerős sorok ütötték meg: „Hölgy köntösén virág fakadt, sátras haj árnyként lobogott.” Ismerte-e dalt, Beren és Lúthien története volt ez dalba öntve. Ismerte de sose tudta végig. Követte a hangot, át fűn, fán cserjén és bokron. Nem tudta kitől jöhet, de amikor meglátta a tulajdonost szájára mosoly kúszott. Nem akart ki menni a fák takarásából , nehogy a csodás dal elapadjék. Így várta ki a rege végét, és csak utána mutatkozott.

- Gyönyörű, nem igaz?

Míriel szemei kinyíltak és pupillái összeszűkültek a meglepetéstől. Felállt a fától, és állva folytatta a beszélgetést.

- Igen, az egyik kedvencem.

- Én sosem tudtam végig, pedig elvileg megtanultam . – ismerte be mosolyogva a fiú.

- Nem baj az, a felejtés a korral jár . – a lány halvány kuncogásban tört ki.

- Nem is számítok öregnek, a mi mércénkkel nézve, viszont ha a tietekkel nézzük akkor igen.

- Én egy szóval sem mondtam hogy öreg vagy, de tény ha újat tanulunk akkor a régi tudás eltemetődik az agyunkban, és csak nehezen tudjuk előszedni. Majd meglátjuk hogy fogom tudni egy-két év múlva. – a lány most a jövőére gondolt, próbálta kitalálni mi is lesz vele két év múltán. Most egyenlőre biztosnak tűnt  a sorsa, de a sors kiszámíthatatlan.

                                  Egy kis előzetes, a következő fejezettel kapcsolatban:

 A jövő rejtőzködik

S van hogy másképp alakul,mint ahogy elképzelik

Csöppentem egy társaságba

És valakinek védő, ölelő karjába

Emlékeim szárnyalnak

Ám gyűlnek az árnyak

Tanácskozzunk, mit tegyünk

És valamikor elfelejtjük ki a vezérünk